Kincs, ami nincs

A Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) főigazgatója, L. Simon László ez év márciusában rendelte el, hogy a hivatala alá tartozó régészek egy csoportja talajradarozza végig az esztergomi Jókai utca 7., 9. és 11. szám alatti házakat és környezetüket, hogy sokak várakozásának megfelelve munkatársai végre megtalálhassák a török korban elpusztult Segítő Szűz-bazilika romjait és az ott eltemetett jeles Árpád-házi uralkodó végső nyughelyét. A kutatás Gombkötő Csaba szellemi irányítása mellett a IV. Béla Kegyeleti Bizottság szakmai érvekkel és dokumentumokkal alátámasztott bizonyítékai alapján indult el. Érdemes megemlíteni, hogy a civil szervezet magasan kvalifikált tagjainak száma egy év alatt megduplázódott.

A második honalapítónak tartott király sírja nagy valószínűséggel egy szaunával is felszerelt magánmedence közelében rejtőzik. 

Praktikus okokból kifolyólag az MNM hét szakemberből álló kutatócsoportja nem a fent megnevezett ingatlanoknál kezdte el a roncsolásmentes geofizikai talajszkennelést, hanem az innen egy kőhajításnyival arrébb fellelhető Szent Anna-templomnál. A szakemberek érvelése szerint a geofizikai vizsgálatok azért voltak itt előrébb valók, mert a régész-történészek többsége még mindig azt feltételezi, hogy ennek a barokk stílusú templomnak a környezetében lelhetők fel az elveszett székesegyház maradványai, valamint a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium szükségessé vált kibővítése miatt Kocsis Anita intézményvezető itt már két évvel ezelőtt talált egy olyan padlószint nélküli középkori épületet, amely vagy ispotály, vagy zarándokház lehetett.

Az akkori feltárás során a régészek az Árpád-kori út környezetében szétszórt érméből arra következtettek, hogy a spanyol földi Compostelába, Szent Jakab relikviáihoz, az itáliai Bariba Szent Miklós sírjához, a kölni dómban található napkeleti bölcsek ereklyéihez, illetve valószínűleg az újkori mariazelli kegyszoborhoz indulók szállhattak meg ebben az egykori zarándokházban. A leletek között Kocsis Anitáék találtak még néhány III. Béla korából származó pénzérmét és egy sárkányfejes gyűrűt is.

A feltárást a nevük elhallgatását kérő régészek kiterjesztették a Jókai utca legelején álló Sándor-palota egész területére is. A júniusig elnyúló újabb földradaros kutatás szerencsére sikerrel zárult. A tudományos áttörés és a szakértői felismerés velőt rázó lényege és esszenciája abból áll, hogy 

Bár a Magyar Nemzeti Múzeum által felkért szakemberek már levonultak az általuk kiválasztott területről, a tudományos kutatások nem álltak le. A szakértők még mindig elemzik, formálják, alakítgatják tudományos álláspontjukat arról a zónáról, amelyet már a kutatások elején eleve kizárt a régészeti feltárást kérvényező IV. Béla Kegyeleti Bizottság. Rezi-Kató Gábornak, a nemzeti közintézmény főigazgató-helyettesének tájékoztatója szerint mivel a felmérés sok ponton egymásba kapcsolódó, több szakterületet érintő, többkörös ellenőrzéseket magában foglaló folyamat, a közbenső állapotokat idő előtt nem kívánja megosztani és közzétenni a múzeum.

Azt mindenesetre el lehet mondani, hogy a Régészeti Intézet feloldotta az öt éve blokkolt építési engedélyt, és ennek megfelelően a ferences gimnázium hátsó udvarán még július elején elkezdték a Robert Gutowski Architects építésziroda tervei szerint az új tornatermi szárny kivitelezési munkálatait. A munkások megjelentek, letették a konténereiket, és birtokba vették az iskolaudvart,

a Jókai utca páratlan oldalát pedig annak ellenére nem akarják megkutatni és talajradarral felmérni, hogy ezt Orbán Viktor miniszterelnök külön kérte.

Ahol sírjaik domborulnak

Az Index korábbi cikkeinek hatására idén nyáron a Sicambria – Óbuda Piliskutató Csoport kutatói felvették a kapcsolatot a IV. Béla Kegyeleti Bizottsággal. A mindenkitől függetlenül, önállóan elvégzett levéltári kutatásaik visszaigazolták mindazt, amit a bizottság kutatói Gombkötő Csaba irányítása mellett egy tanulmányban már eddig összegeztek, ám ami ennél érdekesebb: a királysírkeresésben érdekelt új szereplők újabb részletekkel világították meg a helyszín régészeti múltját: 1961 nyarán az esztergomi Jókai utca elején, annak középvonalában, közel az útkereszteződéshez 

Prokopp Gyula levéltáros a IV. Béla sírja című tanulmányában azt írta, hogy ezek a mívesen kifaragott kövek a tekintélyes méretű ferences zárda és templom romjaiból kerülhettek elő, hiszen más nagyobb és díszesebb épület sohasem állt ezen a környéken. Ezeket a faragványokat most 61.50.1. leltári számon őrzik az esztergomi Balassa Bálint Múzeumban.

Szintén innen nem messze találták meg a francia földről, a burgundiai Dijontól 60 kilométerre fekvő ciszterci monostorból ismertté vált,

amelyet dr. Balogh Albin történész-régész a múlt század harmincas éveiben fedezett fel a Belvárosi Plébániatemplom kriptájában, és amelyről dr. Zolnay László régész úgy nyilatkozott, hogy valamikor 1360 körül készülhetett. A világhálón elérhető régészeti adatbázis azt írja:

Bél Mátyás földrajztudós szintén azt írta 1735 körül, hogy az akkor még romjaiban látható bazilika olyan tekintélyes méretű és tágas épület volt, hogy mellette szinte eltörpült az 1699-ben közadakozásból épített, Szent Péter és Pál apostolok tiszteletére szentelt szegényes csűrtemplom.

Ezek a korabeli feljegyzések, leírások, rendi beszámolók és múlt századi újságcikkek mind arra mutattak, hogy a Sicambria-csoportnak is itt érdemes kutakodnia.

Sicambria lovagjai Strigoniumban

A Sicambria – Óbuda Piliskutató Csoport nemcsak tudományos eredményeit ajánlotta fel a kegyeleti bizottság kutatócsoportjának, hanem a segítségét is. A rendelkezésre álló, immár bőséges ismeretek és a térképek birtokában saját jól bevált kutatási módszereikkel meghatározták az elveszettnek mondott székesegyház maradványainak helyét.

A csoport vezetője, Egyed Zoltán elmondása szerint először képátfedés útján azonosították az objektumot. Ennek az eljárásnak az a lényege, hogy a korabeli hadmérnöki látképeket, metszeteket torzítás mentesen digitális műholdfelvételekre vetítik rá, amelyeket már ismert és azonosított georeferálási pontokkal kapcsolnak össze. Esztergom esetében ezek a rögzített pontok a régészetileg már feltárt Lőrinc- és Budai kapu, illetve a város déli városfalárkának a nyomvonala volt. Bár a „sicambristák” több korabeli metszetet is rávetítettek a Google csak vásárlás útján megszerezhető, speciális szoftvereivel támogatott műholdképekre, a kutatók leginkább Wilhelm Peter Zimmerman 1595-ben készült rézkarcát vették zsinórmértéknek. Ezt az ábrázolást nemcsak azért választották, mert 

Egyed Zoltán elmondása szerint – bár a műholdas képeken kirajzolódó földrajzi környezet még több száz év távlatából is pontosan igazolja a látképek hitelességét, valamint a megtalált és a még fel nem tárt tereptárgyak létezését – ők is kimentek műszereikkel a terepre, hogy feltérképezzék a föld alatti anomáliákat.

Ezek a föld alatti mérések szépen kimutatták, hogy a meglelt falszakaszok még most is szerves egészet alkotnak a támfalakkal megerősített, szorosan egymás mellé épített szentélyekkel, hiszen

A bazilika méretei lenyűgözők. Nem sokkal maradnak el a regensburgi Szent Péter-katedrálisétól. Ez azért érdekes, mert az első ferencesek Ábrahám testvér vezetésével többnyire innen indultak a Magyar Királyságba, s csak jóval később Ancona kikötőjéből Dalmácián át Esztergomba. A bazilika kelet-nyugati hossztengelye valóban megfelel a keletelés szabályainak, a főhajó valóban valamivel több mint 19 fokos szögben van elforgatva a barokk Szent Anna ferences templom hossztengelyéhez képest.

Az északabbra eső különös csúcsívben végződő szentély vagy a Szent Lukács-kápolna, vagy a barátok gótikus szentélyzáródású sírkápolnája lehetett. Ennek az oldalkápolnának az altemplomába menekítették egykor IV. Béla király és szűkebb családjának három márványszarkofágját az eredeti helyéről, a főoltár előtt elhelyezett díszes vörösmárvány sírkamrából. A délebbre fellelt apszist a főhajó szentélyeként azonosították.

Az itt meglelt épülettömb a Jókai u. 3–5. portájáról a Kis-Duna-ág felé terjeszkedik. 1520 közepén Tomori Pál is itt kertészkedett mint obszerváns barát, a világtól elvonultan, amikor VI. Adorján pápa meghívására kalocsai érsek és II. Lajos magyar király utasítására a magyar hadak fővezére lett. A 7-es számú ház udvarán vagy az egyik oldalkápolna, vagy a bazilika tornyának részletmaradványait találták meg a kutatók. Egyedék kimutatták a Jókai utcával párhuzamosan futó 

Helyszíni vizsgálataik további más szenzációs felfedezéssel is szolgáltak. A Szent Anna ferences templom tornyának a szentély hossztengelyéhez képest szokatlan, több mint 40 fokkal elfogatott középvonala mindenkinek szemet szúrt. Esztergom műholdképén is utánanéztek, és mindenkinek leesett az álla, amikor kiderült: ennek a különös, nem 90 fokos szögben elforgatott toronynak a középvonala meghosszabbítva a Jókai utca 5–7. határfalát metszve érinti a 9. szám alatti ingatlan portáját, vagyis voltaképpen pontosan oda mutat, ahol a IV. Béla Kegyeleti Bizottság kutatóinak vélelmezése szerint a többszögletű torony állhatott, közvetlenül az elveszett királysír közelében. Ennek tükrében úgy néz ki, hogy az 1737 és 1754 között felépült 

Hamvaiból támad újra a Harcsa-legenda

A Sicambria-csoport talajvizsgálatainál megjelent Horváth Csaba építőmérnök-közgazdász is. Az ő személye azért is érdekes, mert amikor nagyapja, Harcsa Dániel 1919-ben megvette Egenhoffer fakereskedőtől a Jókai utca 7. szám alatti házat, és az istállóból egy csizmadiaműhelyt akart kialakítani, akkor a tereprendezés közben inasaival együtt elmozdítottak egy nagyobb méretű, tardosi vörösmárványból készült lapot, amely alatt egy hatalmas üreget találtak. A méretes lyukban három mívesen megmunkált márványszarkofágot világítottak meg a nyílásba ejtett égő újságpapírok. Mivel a holtak nyugalmát nem akarták megzavarni, illetve minél hamarabb neki akartak látni a Magyar Királyi Honvédség csizmamegrendelésének, az üreget gyorsan betömették húszegynéhány kocsideréknyi hozatott földdel és homokkal.

Horváth Csaba kiemelte, hogy a királysírkutatásról megjelent első cikkünk némileg pontatlan volt. Az ő nagyapja, családtagjai és beosztottjai ugyanis nem a ház alatt húzódó, szakmai vélelmezése szerint középkori eredetű, sóskúti homokkőből kirakott pinceszakasznak, a későbbi Harcsa-kocsmának a járószintjén fedezték fel a sírt, hanem a felszínen, az L alakú lakóháztól 9-10 méterrel hátrébb álló egykori lóistálló helyén, amely felett most a Jókai utca 9. tűzfalához hozzáépített szomszédos lakóház szaunája nyújtózkodik. 

A Sicambria-csoport azonban a műholdas képátfedéseknek és a helyszínen elvégzett föld alatti méréseiknek köszönhetően most augusztusban megtalálta ennek a székesegyháznak a maradványait a Jókai utca 5–7. és a Deák Ferenc utca 24–26. közötti területen. A civil csoport országos hírű teljesítménye mellett van még egy jó hír. A Miniszterelnöki Kabinetiroda írásbeli tájékoztatása szerint Nagy János államtitkár kérésére a IV. Béla Kegyeleti Bizottság munkájának további koordinálása a Kulturális és Innovációs Minisztérium vezetőjéhez, Csák János miniszterhez került át.