A cári orosz torta

Történelmük ismeretében a lengyelek nem igazán szívelik az oroszokat. Ez az általános utálat nemcsak a politikában, a közbeszédben és a focipályákon mutatkozik meg, hanem az építészetben is. Amikor Lengyelország 123 évnyi elnyomatás után 1918-ban visszaszerezte függetlenségét, akkor a kormány rögtön kiadta az ukázt, hogy

Varsó esetében ez csaknem húsz keleti szertartású istenházát jelentett, amelyek közül csak kettő élte túl a csákányozást.

A leghevesebb vitákat az egykori Szász-palotával szemközti, 1912-ben átadott Alekszandr Nyevszkij-székesegyház generálta. Varsó legnagyobb építményét ugyanis sok értelmiségi megóvandó építészeti értéknek tartotta. Stefan Szyller építész például azt javasolta, hogy a pravoszláv rítusú székesegyházat inkább alakítsák át római katolikus bazilikává, nemcsak liturgiai szempontok alapján, hanem külső megjelenésében is. Elképzeléséhez több tervet is készített, ám a velencei Szent Márk-katedrálisra hasonlító skicceiből nem kértek a hazafias döntéshozók.

A Szent György-székesegyházként is ismert, terebélyes méretű és kupolájú ortodox bazilika megóvását javasolta Stefan Żeromski publicista is. A drámaíróként is tevékeny művész a Nemzet Vértanúságának Múzeumát vizionálta a falak közé, ám javaslatát szintén lesöpörte a többség a nemzet érdekeire hivatkozva. A kormányzat csak annyit engedett meg, hogy a drágakövekkel ékesített mozaikképek néhány részletét megmentsék, és kiállítsák a Műszaki Egyetem magasföldszintjén.

Hasonló kegyet gyakoroltak a gránitból készült kültéri oszlopok esetében is, amelyekből pár darab a krakkói királyi kripta kültéri bejárata lett. A varsóiak által „bizánci tortának” csúfolt székesegyházat és az „ortodox víztoronyként” jellemzett, 70 méter magas, különálló harangtornyát 1925-ben bontották le. Északi szomszédunk nemzeti öntudata – kis időre – megnyugodhatott.

Az elvtársi szovjet torta

A lengyelek azonban nem úszták meg ennyivel. A II. világháborút követően a varsóiak egy újabb gigantikus méretű „orosz megszállási emlékművet” kaptak a nyakukba. Molotov külügyminiszter erőteljes javaslata miatt Józef Sigalin főépítész kénytelen volt elfogadni, hogy a főváros legfrekventáltabb pontján a szovjet diktátorról elnevezett felhőkarcoló épüljön. (A Budapestre tervezett Sztálin-barokk felhőkarcolókat a Magyar Kommunista Párt akarta.)

A szanálás során olyan értékes épületeket is eltüntettek, mint például a Chmielna utca mentiek, amelyek a kiskereskedelem háború előtti jelképeinek számítottak. Itt nem csak áruval megtömött boltok sorakoztak egymás mellett, itt működött az ország legrégebbi lemezkiadója, a Syrena Record, a Mieczysław Fogg vezette – és magáról elnevezett – híres Cafe Fogg kávéház, valamint a Dom Sierot nevű zsidó árvaház is.

Az ötven hektárt kitevő tereprendezés során tűnt el a Złota, a Sienna, a Śliska, a Pańska, a Zielna és az egész Wielka utca is. Mivel Varsó reprezentatív főútját kétszer is kiszélesítették, a Marszałkowska sugárút teljesen elveszítette nyugodt ritmusú nyugati homlokzatfalát is. 

A moszkvai Hét Nővérnek nevezett, szocialista realista stílusú felhőkarcolók mintájára a varsói toronyház építését 1952-ben kezdték el. Lev Vlagyimirovics Rudnyev építész tanult elődei hibáiból. Mivel ő nem akart egy ízig-vérig oroszos küllemű épületet ismételten viszontlátni Varsóban, a palotába több ismert lengyel építészeti elemet csempészett be. Jó példa erre, hogy a toronyház tetőzete a krakkói Posztócsarnokot, főbejárata a Łódź környéki nemesi udvarházak portáit, kazettás mennyezete pedig a Wawel „fejek termét” idézi.

A szovjet nép ajándékaként 1955-ben felavatott 43 szintes felhőkarcoló azonban szintén nem nyerte el a lengyelek tetszését. Európa egyik legmagasabb épületét a varsóiak „orosz torta”, „fecskendő”, „gatyás elefánt”, „Sztálin rakétája” nevekkel illették. Ezeknél a dehonesztáló kifejezéseknél azonban napjainkban népszerűbb a PKiN (Pałac Kultury i Nauki) mozaikszó miatt a „Peking” és a pałac (palota) szóra rímelő „pajac” (báb) kifejezés. Władysław Broniewski költő-műfordító egyszerűen csak „egy részeg cukrász rémálmaként” aposztrofálta a gigantikus méretű építményt.

A főváros ikonikus szimbólumát csak azért fogadták el páran, mert háromezer fő befogadására alkalmas kongresszusi termében – a keleti blokkban elsőként – 1967-ben fellépett a The Rolling Stones brit rockbanda, és őket hamarosan követte Louis Armstrong, Marlena Dietrich, Jan Kiepura, Eric Clapton, Erykah Badu és a híres tenor, Luciano Pavarotti.

Megint bontanának

Lengyelország egyik legvitatottabb épületének teljes lebontása már 1989 óta napirenden van a kinti közéletben. Mivel a nemzeti érzelmű politikai pártok leginkább a szovjet elnyomás és a kommunizmus szimbólumát látják benne, a helyét is sóval hintenék be az ókori Karthágó mintájára. A több mint egy éve tartó orosz–ukrán háború miatt érveiket egyre több varsói osztja. 

Zbigniew Jackiewicz szerint indítványuk nemcsak a Mazóviai vajdaság szovjettelenítéséről szól, hanem arról is, hogy a 2007-től műemléknek nyilvánított palota blokkolja és szétzilálja Varsó városszövetét. Az urbanisztikai problémák mellett ráadásul a PKiN „mocskosul ronda és tájidegen” is. Persze ezen szubjektív vélemény alapján esztétikai alapon a lengyel fővárosnak legalább a felét le lehetne bontani.

Természetesen az MWS gazdasági érveket is felsorakoztatott a bontási kérelme mellé. Az egyik ilyen megállapításuk, hogy a 3228 helyiséggel rendelkező monstrum fenntartási és üzemeltetési költsége óriási összegeket emészt fel a városi költségvetésből.

Ez számokra átfordítva havi ötezer tonna ivóvíz és három millió kWh villamos energia, amely évi 22 millió zlotyba, azaz 1,8 milliárd forintba kerül az adófizetőknek. Ehhez jön hozzá a tízévenként lebonyolított homlokzati nagytakarítás, amelynek legutolsó, 2013-ban elvégzett munkálatai 20 millió zlotyba, azaz 1,6 milliárd forintba kerültek. A kiadási tételben természetesen nincs benne az itt dolgozó önkormányzati alkalmazottak fizetése.

A fenntartási költségeken túl az is problémás, hogy a palota az elmúlt 68 év alatt nem esett át komolyabb rekonstrukción. Amikor tíz évvel ezelőtt felújították a kilátóteraszt, akkor csak az 680 ezer zlotyba, vagyis több mint 56 millió forintba került a városnak.

Az MWS-hez hasonlóan Cezary Kaźmierczak, a Vállalkozók és Munkáltatók Szövetségének elnöke is a bontást szorgalmazza. 

amelynek az összegét egy közeli telek eladásából lehetne fedezni. A Szejm egyébként még nem tűzte napirendre a Mazóviai Önkormányzati Közösség bontásról szóló népszavazási javaslatát.