A világ legnagyobb föld alatti bunkere

Hivatalos moszkvai forrásai alapján a The New York Times óriási szenzációként tálalta 1996. április 16-án, hogy az oroszok belevágtak a világ legnagyobb föld alatti katonai támaszpontjának építésébe. A lap akkori információi szerint

Michael R. Gordon újságíró kiemelte, hogy információi szerint a 300 ezer ember befogadására alkalmas föld alatti komplexum építését csak annak köszönhetően tudták befejezni az oroszok a Szovjetunió bukása után, hogy a tanárok és orvosok bérigényei miatt felvett világbanki hitelek jelentősebb részét Borisz Jelcin (1991 és 2000 között orosz elnök, Vlagyimir Putyin hivatali elődje – a szerk.) ennek a komplexumnak a befejezésére fordította.

A szerző megemlítette azt is, hogy hivatalos információit a Duma és a Kreml semmilyen módon nem kommentálta. Az amerikai újságíró az összes tényt és találgatást összevetve publikációja lényegét úgy zárta le, hogy az oroszok ismét hidegháborúra készülnek, amelyet a közeljövőben terveznek kirobbantani.

A cikk alapján később számos mítosz, változatos és ellentmondásos találgatás látott napvilágot Jamanatuval kapcsolatban. A fő verzió az volt, hogy

• a hegy alatt kialakított föld alatti város atomháború esetén a politikai és a tudományos elit utolsó menedékhelye lesz,
• valamint itt helyeznék el az állam legfontosabb műkincseit, az ország aranytartalékát több millió tonna élelmiszerrel karöltve.

Olyan fikció is megjelent, hogy a bunker Oroszország államtitkainak és mérnöki berendezések megőrzésére épült egy valamikor beköszönő nukleáris tél esetén. Megint mások úgy vélekedtek, hogy az objektum az orosz 51-es körzet lehet.

A találgatások akkor szaporodtak meg, amikor Vlagyimir Putyin a 2000-es évek elején egyre gyakrabban kereste fel a közeli Abzakovo nevű dél-uráli síparadicsomot. Ekkor jelentek meg azok a híradások, hogy az uráli kaptár több keskeny nyomtávú vasútvonallal és még egy saját autópályával is rendelkezik.

Beszél a mérnök

Az Ura nevű orosz portál már többször megpróbálta kideríteni az igazságot. A lap egyik munkatársa idén nyáron Berlinben találkozott azzal az ukrán származású főmérnökkel, aki elmondása szerint az orosz–ukrán háború kitöréséig aktívan részt vett a komplexum áttervezésében és annak kivitelezésében. Bár a többrészes interjút valószínűleg az orosz titkosszolgálat időközben töröltette, hekkereknek sikerült a riport több részét ismét elérhetővé tenni a világhálón, amit leginkább a Fishki nevű oldal foglalt össze.

A névtelenséget kérő mérnök egyik állítása szerint a Budapest közigazgatási területénél kétszer nagyobb baskíriai föld alatti komplexum felépítését 1978-ban rendelte el a Kreml. Első körben a Jamantau hegyétől légvonalban hét kilométerre nyugatra fellelhető Beloreck–15, Beloreck–16, Ufa–105 és az Alkino–2 nevű katonai helyőrséget építették fel, ahol 30-32 ezer munkás lakhatására alkalmas lakótelepeket alakítottak ki. A laktanyákat és a hozzájuk kapcsolódó kereskedelmi egységeket 1995-ben egyesítették Mezsgorje név alatt, amely a mai napig szigorúan őrzött, zárt városnak számít, azaz a települést közvetlenül az orosz állam által kinevezett katonai biztos irányítja.

Mezsgorjében hivatalosan jelenleg a VGSO 20. számú aknamentesítő százada tevékenykedik, valamint az Oroszországi Rendkívüli Helyzetek Minisztériumának 103. számú Szövetségi Határőr Szolgálatának Különleges Osztálya, a tűzoltóság speciális egységei, illetve a 30. számú Építési Igazgatóság bányászati, építési, szerelési, gépészeti, javító és tervezői irodái és zászlóaljai.

Putyin bunkere vagy világvégebárka?

A névtelenséget kérő ukrán mérnök szerint a bunkerváros léte és gigantikus méretei bár nagyjából valósak, de a nemzetközi sajtóban megjelent esetleges funkcióinak többsége fikció. A műszaki végzettségű ember elmondása alapján a zárt közigazgatási-területi egységen (ZATO) belüli komplexum azért sem lehet Putyin titkos föld alatti magánvárosa, mert az objektum bár rendelkezik atom-, vegyi és kémiai támadás elleni védelemmel, ám 

A német fővárosban élő ukrán mérnök összehasonlítási alapként megemlítette a szovjet termonukleáris Cár bombát, amely 50 megatonnás kapacitásával 4 kilométeres körzetben nemcsak teljesen elpárologtatja a kőzetet, hanem csaknem 20 kilométeres sugárban meg is szakítaná a föld alatti kommunikációt.

A műszaki ember arra is emlékeztette az orosz újságírót, hogy a Cár bomba pusztító erejét ezek után csökkentették le mesterségesen a felére, hogy az átalakított TU–95B típusú bombázógép személyzetének legyen ideje biztonságos távolságra repülni. Másik példaként az amerikaiak afganisztáni háborúját említette, ahol a Nangarhár tartomány egyik hegyében elrejtett, több emeletet átfogó ISIS kommunikációs központot úgy semmisítették meg a szövetségesek egyetlen 9,5 tonnás lövedékkel, hogy annak robbanófeje mindösszesen „csak” 11 tonna TNT-nek volt megfelelő.

Egy esetleges atomcsapás korai észlelése esetén az államfőnek maximum 20 perc állna a rendelkezésére, hogy biztonságos óvóhelyet keressen. Ez az időhossz, illetve a módosított Mi–8-as helikopter 600 kilométeres hatótávolsága nem elegendő ahhoz, hogy második tankolás nélkül és még időben elérhesse a Jamantau-hegyet a fővárosból.

Akkor sem járna jobban Putyin, ha az Il–96-300PU (M) típusú elnöki géppel menekülne. Sem Mezsgorje, sem a közeli Inzer település nem rendelkezik repülőtérrel, és a hegyben kialakított bunkervárostól légvonalban 38 kilométerre elnyúló Beloreck kisvárosnak ugyan van leszállópályája, de az olyan rövid, hogy nagy gépek fogadására alkalmatlan.

Érvelése szerint ez azért nem lehetséges, mert a bunkerváros környezete nem rendelkezik megfelelő közlekedési infrastruktúrával. A hegybe elrejtett komplexumba csak egy keskeny és kanyargós kétsávos út vezet fel, annak forgalmát már egy elakadt kamion is könnyen blokkolhatja. Az autópályák is viszonylag messze vannak a komplexumtól. Míg az – írországi Cork és az oroszországi Omszk városa között húzódó – E30 nevű európai útvonal sarlasi lehajtója kétórányira, addig az Ufa és Orenburg között futó P240-es pálya bulgakovói lehajtója csaknem háromórányira van a helyszíntől.

Akkor mi lehet?

A Berlinben élő ukrán mérnök talányosan úgy válaszolt a riporter kérdésére, hogy az 1346 négyzetkilométeren elterülő objektum funkciója kapcsán érdemes elgondolkodni azon, hogy 

A költői kérdést hamar megválaszolta az egykori főmérnök. A komplexumot a világ egyik legnagyobb építőipari vállalkozása, a Védelmi Minisztérium alá tartozó, közel ezer osztállyal rendelkező 30. számú Építési Igazgatóság építette, amelynek kihelyezett központját Mezsgorjéban hozták létre. A 712-es, a 728-as, a 830-as számú építőezredekkel, valamint a 30701-es építőszázaddal 1979-ben elkezdett építkezés elsődleges célja valóban az volt, hogy a hegyben kialakított komplexum a hármas számú szovjet kormányóvóhely legyen, de a fent részletezett problémák miatt ezt a tervet már a 80-as évek végén elvetette a Kreml. Innentől a komplexum fedőneve Pikhta, majd Szolnyecsnij falva lett.

Az információközlő szerint a bunkerrendszert az amerikai Cheyenne-hegyi központhoz hasonlóan 1991 körül alakították át Alternatív Nemzeti Katonai Parancsnoksági Központtá. 

A sakktáblaszerűen, egymás fölé és alá elhelyezett 21 darab különböző hosszúságú, 15-20 méter belmagassággal rendelkező alagutakból álló, bunkervárosból valóban kifutnak titkos közlekedési folyosók a föld alatt a szélrózsa összes irányába, ám az amerikai sajtó „hivatalos” értesülései ellenére az 1346 négyzetkilométeren elterülő kaptár járatainak az összhossza nem éri el az interneten több helyen megjelent 500 kilométert. A mérnök emlékezete szerint ezek a korridorok egyenként inkább 60-90 kilométer hosszúak, és csak három van belőlük, amelyből az egyik teherautókkal és tankokkal is bejárható folyosó elér a jujuzáni atomfejraktárig is.

A bunkerváros legfelső szintjének bejáratait a hegy aljában helyezték el, amely így a hegycsúcstól számítva 1640 méter mélyen lelhető fel. A komplexum 19 hermetikusan leválasztható, akár több hónapig önállóan működőképes épületrészre tagolták, amelyek akkor is maximális fokozaton tudnak funkcionálni, ha a komplexum többi szakasza időközben vagy elpusztult, vagy súlyosan megsérült.

Az objektum rendelkezik saját kórházzal, fogorvosi rendelőkkel, televíziós stúdióval és egy titkos gyártóüzemmel is, ahol akkor is lehet még atom- és hidrogéntöltetű rakétákat gyártani, ha világháború esetén már megsemmisült a trehgornyij nukleáris robbanófejgyártó és -összeszerelő gyár, valamint a jujuzáni arzenál. 

A 300 ezer ember befogadására alkalmas főhadiszállás vízellátása a helyi karsztvízrétegre támaszkodik, amelyet jól kiegészít a környező helyekből szintén a föld alatt idevezetett patakok friss vízhozama. A szivattyúk naponta 20 ezer liter vizet tudnak kinyerni a mélyből. A kaptár három saját áramfejlesztővel, 220 darab aggregátorral, négy kisebb, de többfunkciós erőművel, 32 blokkból álló akkumulátorparkkal és ennél kétszer több dízeltartállyal rendelkezik. A felhalmozott élelmiszer mennyisége fél évre elegendő.

Ezeket a kilövőállásokba többnyire az RDS–37, UR–100N, R–36M2 Voevoda és RT–2PM Topol interkontinentális ballisztikus rakétákat helyezték el, amelynek működtetését a 31. számú rakétahadseregre bízták. A mérnök szerint a silók alkalmasak a 2018-ban hadrendbe állított, 35 méter hosszú, három méter átmérőjű RS–28 Szarmat rakéták befogadására is, amelynek 16 külön-külön irányítható nukleáris robbanófejét 18 ezer kilométeres távolságra is képesek eljuttatni, és akár egy Franciaország-méretű területet is teljesen megsemmisíteni.

Az ukrán főmérnök elmondása szerint a hatalmas méretű bunkervárost a Védelmi Minisztérium 9. Központi Parancsnokságának 71111. számú katonai egysége őrizte 2005-ig, onnantól a komplexumot vagyonvédelmi cégek, a hegy és tágabb környezetét pedig fegyveres vadőrök őrzik.  

Jamantau ekkor lett a szovjet időkben üzembe helyezett Perimeter, népszerűbb nevén Halott Kéz egyik központja, amely

A mérnök állítását erősíti, hogy Putyin elnök 2020. november 11-én Szocsiban Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter és Valerij Geraszimov orosz hadseregtábornokkal közösen bejelentette, hogy úgy modernizálták Oroszország nukleáris vezetési és irányítási architektúráját, hogy a mesterséges intelligenciával megspékelt informatikai rendszer akkor is elindítsa a végső megtorló nukleáris ellentámadást, ha ők már nem lennének az élők körében.