Németországnak egy igen apró, 7,62 négyzetkilométernyi területét csak úgy lehet szárazföldön megközelíteni, ha belépünk a semleges Svájc területére, majd 700 méter megtétele után ismét becsekkolunk a Berlin alá tartozó területre.

Ennél a körülménynél érdekesebb, hogy a Büsingen am Hochrhein nevű kisváros bár politikai értelemben Németország része, gazdasági értelemben már több száz éve a svájci Schaffhausen nevű kanton tulajdona.

S hogy érezzük, mennyire bonyolult is a helyzet:

• az 1585 lakosú Rajna-parti település annak ellenére nem tagja az Európai Uniónak, hogy közigazgatásilag Baden-Württemberg szövetségi állam Freiburg nevű kerületéhez tartozik,
• az itt termelt rajnai rizlingből és pinot noir szőlőből nem német, hanem svájci bor készül,
• a kisváros futballklubja az egyetlen olyan német csapat, amely a svájci bajnokságban szerepelhet,
• a 17 kilométer hosszú határral rendelkező német exklávéban az adózás is teljesen más. 

Mivel Svájcban magasabbak a megélhetési költségek, így Büsingen am Hochrhein lakosainak 30 százalékkal kevesebb jövedelemadót kell befizetniük Berlinnek, mint Németország többi polgárának. Mivel ez a méltányossági könnyítés sem kompenzálja, maximum csak enyhíti az itt élők többletterheit, 

Egyébként a vámmegállapodás értelme szerint a büsingeniek minden akadály nélkül vállalhatnak munkát Schaffhausen, Thurgau és Zürich kantonokban, jogilag egyenlőek az ottani svájci állampolgárokkal. Ez fordítva is érvényes.

Exklávé és enklávé

További furcsaságok közé tartozik, hogy a nyitott határok miatt a svájci kantonrendőrség nyugodtan letartóztathatja a nekik enklávénak számító Büsingen am Hochrhein közigazgatási határán belül azokat a német állampolgárokat, akik valamilyen bűnt követtek el a kisvárosban és környékén. Ezeket az embereket át is szállíthatják az alpesi országba kihallgatni, ahol a fogva tartás is a svájci gyakorlat alapján működik.

Bonyolítja a rendfenntartást, hogy míg például a vámüggyel, a mezőgazdasággal és a vendéglátással kapcsolatos visszaélések a svájci rendőrség hatáskörébe tartoznak, addig minden más jellegű bűncselekmény a német, azaz a konstanzi rendőrkapitányság alá. Az egyenruhás német rendőrtisztek csak jól meghatározott útvonalakon haladhatnak az exklávé területén, svájci területen már nem intézkedhetnek.

Pár évvel ezelőtt a városháza előtt a svájci Swisscom és a német Telekom is üzemeltetett telefonfülkéket. Ezek az állomások csak eurót fogadtak el. Ezek a leszerelt vezetékes telefonok csak német körzetszámmal rendelkeztek, míg a lakosság többségét a svájci hálózatra kötötték rá. Büsingen am Hochrheint közvetlenül sem német, sem svájci mobiltelefon-szolgáltatók nem szolgálják ki. 

Mivel a németországi vezetékes szolgáltatók csak kis sávszélességet tudnak biztosítani, ezért a helyiek a svájci internet- és televíziószolgáltatókkal szerződtek le. Ez a kényszerű lépésük ellenben azt jelenti, hogy svájci IP-címmel rendelkező informatikai eszközeik ki vannak zárva az unió digitális belső piacáról.

Bonyolítja a helyzetet, hogy a kisváros két irányítószámmal rendelkezik. Egy svájcival és egy némettel. A postai küldemények kézbesítéséért bár a Deutsche Post a felelős, de speciális szolgáltatások igénybevételekor csak a Swiss Post vállalatot lehet felhívni, más német csomagküldő szolgáltatót (pl.: GLS, Hermes Europe) már nem.

Hogyan alakult ez így?

Büsingen am Hochrhein kisváros hivatalosan 1465-ben lett a Habsburg Birodalom alá tartozó felső-ausztriai nellenburgi földgrófság tulajdona.

A Rómához hű osztrák nemesünk 1693. április elején meg is fenyegette a szóban forgó tisztelendőt, hogy tartsa be a korábban szentesített helyi vallási megállapodásokat, azaz ugyanolyan lelkesen és kitartással oktassa a pápista bibliamagyarázatot is, mint ahogyan Ulrich Zwingli református tanait oktatja, különben kénytelen lesz feljelenteni a hitszónokot a konstanzi katolikus püspöknél.

A nyakas Konrad Gelzer azonban nem ijedt meg a fenyegetéstől. A földesurat rögtön bepanaszolta a szomszédos Schaffhausen város szintén protestáns többségű tanácsánál, amelynek tagjai annyira felháborodtak a történtek hallatán, hogy megbízták a gróf református hitre áttért családtagjait, hogy titokban rabolják el egyenes ági rokonukat, és cipeljék át Svájcba, ahol egy kirakatperben gyorsan lefejezhetik. A família így is tett.

Mivel Eberhard Im Thurn elrablása Ausztria szuverenitásának indokolatlan megsértése volt, így a nellenburgi földgrófság azonnal felszólította Schaffhausen városi tanácsát, hogy haladéktalanul engedje el a grófot, amit persze a svájciak nem akartak teljesíteni. Nyakasságukra válaszként a bécsi udvar egy évvel később nemcsak blokkolni kezdte a svájci szövetségi államba irányuló osztrák és magyar gabonaexportokat, hanem minden alpesi termék importjára irtózatosan magas vámokat is kivetett.

A többi kanton könyörgése ellenére a schaffhausenieket azonban a császárváros ellenlépése nem hatotta meg. Az ügy érdekében csak annyit tettek, hogy a jó Eberhardot nem végezték ki, „csupán” életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.

Küszöbön a háború

Ausztria azonban tovább fokozta a gazdasági nyomást a folyamatosan protestáló Schaffhausen városra. Lefoglalták a település lakóinak összes, Habsburg Birodalom területén fellelhető vagyonát, amely a város bevételének csaknem egyharmadát tette ki. Erre az osztrák lépésre ismételten nagy ívben tettek a svájciak.

Bár még két évig húzták, de Eberhard Im Thurn gróf csak 1699-ben szabadulhatott ki börtönéből. Ez a gesztus azonban már nem volt elegendő Bécsnek. I. Lipót német-római császár, cseh és magyar király diplomatái arra kötelezték Schaffhausen tanácsát, hogy 

Mivel a svájciakat nagyon zavarta az osztrák gazdasági, politikai és kvázi vallási győzelem, így mindent megtettek, hogy valamilyen módon visszavásárolhassák egykori területeiket. Sok évtizednyi könyörgés után Bécs először 1728-ban engedte meg, hogy a schaffhauseni tanács 222 ezer genovai guldenért (mai áron 173 milliárd forint) cserébe visszavásárolhassa korábbi tulajdonjogát Reiat kerület nyolc falvára (Altdorf, Hofen, Opfertshofen, Bibern, Büttenhardt, Lohn, Stetten, Thayngen), amely „a nyakas svájciak örök bosszúságára” szándékosan nem tartalmazta Büsingen városának tulajdonjogát.

Az újabb területek visszavásárlására 1770-ben került sor. Bécs ekkor adta el további két község (Ramsen és Dörflingen) földgrófi jogait Zürichnek. Büsingen am Hochrhein ekkor lett osztrák exklávé.

A békediktátum értelmében a Habsburg Birodalom elvesztette az összes itáliai birtokát Trieszt kivételével, valamint Isztriát, Dalmáciát, Tirolt és egyes nyugati, főleg német ajkú területét is. Ekkor lett Büsingen am Hochrhein kisváros a Württembergi Királyság tulajdona, majd öt évvel később a Badeni Nagyhercegség része.

A pozsonyi békét az 1814–1815-ös bécsi kongresszus ugyan hatálytalanította, Metternich herceg és Ausztria szövetségesei nem tudtak megfelelő „csereországot” kínálni Badennek, így a terület az 1871-es német egyesítés után Berlin, illetve az NSZK regnálása idején Bonn fennhatósága alá került, s a mai napig oda tartozik.

A svájci kis Németország megszületése és létezése így lényegében egy középkori katolikus osztrák nemes elrablása miatt kialakult lokális, majd nagyhatalmi politikai és gazdasági vita eredménye, amelyben elévülhetetlen szerepet kapott Napóleon.