Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Budapest ki nem mondott főterét sikerült kiszabadítani az autók fogságábólA zsámbéki önkormányzat idén áprilisban írta ki a település ékének számító premontrei templomrom és környezetének megújításáról szóló tervpályázatát, amely nemcsak az egykori istenházának és a feltárt monostornak teljes, lehetőleg legpontosabb történelmi rekonstrukciójáról szólt, hanem a török uralom ideje alatt elveszített liturgikus funkciók visszaállításáról is.
Tervüket támogatta az Építési és Közlekedési Minisztérium is, Amely a sajtóhírek szerint 10 milliárd forintot különített el a leendő munkálatokra.
A hír hallatán a sajtó és a műemlékvédelem is felkapta a fejét. Joggal. A diósgyőri vár hatalmas fiaskója után ugyanis sok szakértő úgy gondolja, hogy a hiteles műemlékmegóvás helyett napjainkban az a módi, ha a látvány, a turisztikai igények, a túlépítettség, a történelemhamisítás, az értelmezhetetlen kortárs megoldások, illetve a rossz anyaghasználat kerülnek előtérbe. Érvelésük szerint az 1220 körül emelt templom és legfőképpen a település akkor járna jobban, ha tényleges újjáépítés helyett meghagynák az ikonikus romjelleget.
Hasonló aggályokat fogalmazott meg az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága is, amely nyilatkozatában nem győzte hangsúlyozni, hogy csak azokat a tervjavaslatokat tudja elfogadni, amelyek
továbbra is romként kívánják megőrzi a páratlan „artisztikus” történeti megjelenést.
Summa summarum, az önkormányzat felhívására 22 pályamű futott be. A 15 fős bírálóbizottság a Tima Zoltán és Kelemen Bálint Zoltán vezető tervezők által jegyzett Közti Zrt. pályaművét hirdette ki győztesként, amely a szirénhangoknak „megfelelve” valóban sok olyan kortárs megoldást vonultatott fel, amelyek közül jó pár részlet újragombolásért kiált.
A kiírás alapján a Közti építészei teljesen újraépítenék az 1453-as tűzvész és az 1763-as komáromi földrengés során félig összedőlt, eredeti anyagából csak 40-50 százalékában megmaradt háromhajós templomot. A győztesnek megválasztott Tima-féle terv abból indult ki, hogy ha műszaki állapotuk megengedi és a visszaállítandó geometriát nem zavarja, akkor csaknem az összes eddig konzervált töredékes részletet megőriznék, legyen az középkori anyag, az 1889-es Möller István-féle kő-tégla alapú, az 1934-es Lux Kálmán és Lux Géza-féle beton- és műkő-kiegészítések, valamint a 1980-as évek Sedlmayr János tervei szerint megvalósult, helyenként sohasem volt és hiteles téglaszerkezet-pótlások.
Bár a korábbi évtizedek rekonstruktív lenyomatait is értelmezhetjük megóvandó értéknek, szerintem érdemesebb lenne nemcsak a Möller-féle kiegészítéseket eltávolítani, hanem a későbbieket is, hogy tényleg egységes tégla és/vagy durván faragott kőarchitektúrával pótolhassák az így ismételten hiányzó részleteket.
A Közti építészei úgy látják, hogy a templomrom nagy biztonsággal helyreállítható. Nézetüket megerősíti Szőke Balázs történész-művészettörténész és csapata tavaly elkészített digitális rekonstrukciója is. Ők arra a következtetésre jutottak, hogy a déli kapu egykori faragványai, annak komplett kinézete, valamint a templom egykori északi mellékhajója fölé magasodó főhajófal kinézete az egyedüli kérdéses építészeti elem a templom esetében, hiszen ez utóbbinál könnyen lehet, hogy sohasem voltak ablakai.
A fenti gordiuszi csomót átvágva Tima és munkatársai a hiányzó északi gádorfalba sóskúti durva mészkövekkel keretezett gótikus ívű nyílásokat képzeltek el. Szerintem helyesen.
Tervüknél csak az a zavaros, hogy míg jó pár látványképükön a hiányzó gádorfalat kör keresztmetszetű keskeny monolit vasbetonból készült pillérekkel támasztanák alá, addig pályázatuk nagyobbik részénél ezek már kváderkövekből rakott oszlopok lennének,
amelyek ugyanakkora tömeggel, tagolt lábazatokkal, törzzsel és fejkialakítással rendelkeznének, mint a megmaradt déli oldalon sorakozóknál látható. Természetesen ez utóbbi megoldás lenne a támogatandó, s nem a mélygarázsok zsaluzott vázszerkezete.
Számos fennmaradt kőmaradvány segítségével sokkal egyértelműbben rekonstruálható a főbejárat feletti hatalmas rózsaablak, amelyet a korabeli leírások alapján a Közti munkatársai arany színűre lefestve állítanának helyre.
Az északi fedetlen toronysisak sem lenne tükörképe a csúcsívben végződő délinek. Ez annyit jelent, hogy a visszaépíteni kívánt romtemplom nem lenne azonos a Möller István elméleti rekonstrukciója során 1933-ban megvalósult budapesti Lehel téri replikájának a viszontmásolatával.
Az újabb kutatások szerint ugyanis ez a toronycsúcs jóval kisebb méretű volt a megmaradt északihoz képest, amelynek formája ráadásul nem gúlában, hanem az éleinél gótikus csipkéket (valószínűleg anjou-liliomokat) felvonultató nyolcszögű idomban végződött.
Ez a toronyvég csak annyiban volt azonos a jelenlegivel, hogy felületét nem cserepekkel, hanem szintén sóskúti, durván megmunkált mészkövekkel borították be. A háromszintes tornyok áttört mellvédjeit persze ismételten sóskúti mészkövekből faragnák ki az eredeti kőfalak színével megegyező kivitelben.
A 22,86 méter magasra tervezett főhajó régi-új boltozatának kialakítása érdekében a meglévő kőtári elemeket 3D-s szkennelt másolatokkal és újrafaragott műkövekkel pótolnák. A hiányzó falakat olyan kis méretű téglákból építenék fel újra, amelyeknek színe ismételten megegyezne az eredeti kövekével. Elképzeléseik szerint a sótalanítás után lézerrel és ioncserélő pasztával szilárdítanák és tisztítanák meg ezeket az „ősi” falakat, amelyeket a végén alacsony gélkiválású kovasav-észterrel kezelnének.
Az északi torony emeleti kápolnájának 1934-ben beépített betonfelületeinek javítását kompozit csapokkal (bazaltrúd, üvegszál és epoxigyanta hibridjeivel) foltoznák be. A vasbeton hiányainak javítását ásványos, szerves tartalomtól mentes javítóhabarccsal hoznák rendbe, amelyeket akril emulziós tapadóhíddal rögzítenének. Én – mint fentebb említettem – ezeket a Horthy-korszakban beépített elemeket kibontanám, és természetesebb anyaggal pótolnám anastylosis technikával.
Bár ismert, hogy a templom ablakai színesek lehettek, ám az egykori képek szakrális tematikája, mintázata még úgy sem ismert, hogy a normann–francia származású II. Smaragd ispán és testvére, Egyed ispán, valamint az egyház akkori döntése alapján tudjuk, ki volt a templom védőszentje.
A 425 négyzetméteres szakrális tér visszaállítása miatt a karzaton egy orgonát is elhelyeznek majd. A megtalált leletek alapján ismét lesz padlója a templomnak, amely mészkőadalékos terrazzo lesz. Ezen a járófelületen emléktáblák segítségével megjelentetik a templomtéri sírokat, valamint a korábbi templom kontúrját, amelyet még a kegyúri jogokat birtokló Smaragd-nemzetség építtetett.
A legnagyobb építészeti kihívást a 85 százalékosan elpusztult kolostor jelentette. Ami 15 százalékosan biztos volt, hogy az egykori rendház kerengőjének északi felén, az eredeti helyén megmaradtak a boltvállak helyei, pár boltváll indítási töredéke, illetve a kerengőablakok profiljai és parapetmagassága. Ennyi információból a Közti építészei már vissza tudták szerkeszteni a kerengő késő gótikus terét.
A XV–XVI. századi – pálos rend általi – átalakítás kapcsán készült bordás hálóboltozatból is találtak jó pár eredeti elemet, amelyek valószínűleg a kolostorépület refektóriumát fedhették. Ahol nem tudták egyértelműen eldönteni a felületképzést, ott téglafonatokat alakítottak ki.
Ez az eljárás nem más, mint a téglaelemek egymástól 3–5 centiméteres térbeli megmozgatása, ahol a hangsúlyosabb helyeken „kilyukasztják” a falat, mint például a fogadócsarnoknál, a 20 négyzetméteres préposti kápolna keleti falában, illetve a kerengő összes ablakánál.
Nekem vizuálisan nagyon zavaróak ezek a hézagosan rakott kül- és beltéri téglafonatok.
A vibráló geometriai szövet ugyanis nemcsak a szemet bántja, hanem kialakításuk azt az érzést erősíti, mintha egy tucatnyi kukoricagórét csak azért tettek volna le egymás mellé, hogy a falusi gyerekeknek ne legyen szégyenérzetük amiatt, mert kisebb mászókájuk van, mint a városiaknak.
Én a Közti helyében jobban visszanyúlnék a Szőke Balázs történész-művészettörténész vezette szakértői csapat digitális rekonstrukciójához, ami a történelmi analógiát követve sokkal jobban várszerűbb, a földszinten osztott kőkeretes ablakú, az emeleten lőrésszerű ablakokat felvonultató kolostort elevenített fel.
Mivel a kolostor több helyiségét egykor fával burkolták, így a visszaépítendő rendházban visszatér majd ez burkolati és takaróelem. Ez a lécburkolat a rekonstruálható boltozat mezőiben egyszerre fogja majd jelezni, hogy a templomhoz képest „alacsonyabb” a hitelességi foka.
Szerintem itt is érdemes lenne finomhangolni ezt az egyébként ötletes elképzelést. Az eredeti padlóburkolatokból, töredék alapján, a kolostor kerengőjében halszálka rakású téglaburkolat, néhány kolostorhelyiségben pedig téglaporos terrazzo kerül vissza.
Megújul a templom környezete is. A kolostor keleti oldalán bemutatnák az egykori három kemencés üveghuta és a hospícium romjait, valamint a tőlük délre eső, Valter Ilona régész által 1986 és 1991 között feltárt 467 sírt is, amelyeket burkolati jelzéssel látnának el. Az Erzsébet-lépcső útvonalát meghosszabbítva elbontanák az itt álló rossz állapotú épületet, hogy annak helyén egy új földszintes zarándokszállást alakíthassanak ki.
Jamrik Levente városkutató. A leírtak nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját. Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő beszélgetést. Várjuk az ön véleményét is.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
