A Kegyeleti Múzeumban zombik énekeltek, a rendőrök meg puskát adtak a gyerekek kezébe. A Várban nem találtunk okkult könyveket, ezért inkább átmentünk a Tűzraktérbe középkori horrorszínházat, meg bölcsészcsajokat nézni.
Azt hittük, elmossa az eső az idei Múzeumok éjszakáját, de tévedtünk. Budapest belvárosát szombat este megszállta a kultúrára éhes, karszalagos tömeg. Mivel nem akartunk több ezer, átázott pulóverű, izzadó emberrel nyomorogni a Műcsarnokban, inkább az időjáráshoz hangulatban jobban passzoló helyeket kerestünk meg.
Első állomásunk a Fiumei úti Sírkert Kegyeleti Múzeuma volt, ahol egy szürreális álomvilágba csöppentünk. A bejáratnál csokit nyomtak a kezünkbe a mosolygós szervezők, a múzeum folyosói meg a Hajmási Pétert visszhangozták a Csárdáskirálynőből (később megtudtuk, hogy ez a Csend körút című dokumentumfilm volt, a Farkasréti temetőben nyugvó művészekről). Este 9-ig amúgy 120-an jöttek el ide, ami nagyon jónak számít, mert tavaly ilyenkor csak 6 látogatójuk volt.
Magányosan jártuk be a kriptahangulatú múzeumot, mert a gótrockerek este 9-kor még nem bújtak elő a koporsóikból. Pedig ez a hely tényleg nekik való. Az egymás mellett sorakozó koporsók a Drakula-filmek díszleteit idézik, de itt őrzik például Csortos Gyula színművész halotti maszkját is, amiről onnan lehet tudni, hogy eredeti, mert beleragadt a szemöldöke. A sötét humorú hangulatot 1920-ban készült, giccses lila koporsók súlyosbították, a címkéje szerint evangélikus falusi gyászkocsinak nevezett alkalmatosság meg azért maradt meg ennyire jó állapotban, mert tyúkólnak használták egy tanyán.
Két emelet között egy bizarr középkori pestiskoporsót függesztettek fel, hogy lássuk: nyitni lehet az alját is, így a sírásóknak nem kellett a hullához nyúlniuk. Na ekkor ugrottak elő a szmokingban szteppelő zombik. Kiderült, hogy ők a Holdvilág Kamaraszínház tagjai, akik csak kávészünetet tartottak, mielőtt az udvaron ázó 30 embernek előadták Fekete rúzs, és... című zenés-táncos irodalmi estjüket, Szomorú vasárnappal és Keresztapa-dallamokkal.
Egy órával később már a Rendőrség-történeti Múzeumban voltunk, a többezres tömegben. A zsarumúzeum igazi családi program: a kölyköket leköti a szirénázó rendőrautó, és a tapogatható fegyverarzenál, az apukáknak meg ott vannak a csinos rendőrlányok. A horrorfaktor azért itt is elég magas volt. Például rögtön az elején megsimogattam a kitömött Kántort, és a filmben őt alakító másik németjuhászt, Tuskót, és csak utána vettem észre a gyerekmagasságban kirakott feliratot: "Méreggel preparálva! A kutyákhoz nyúlni tilos!"
A kölyköket amúgy nem hozta lázba a kutya, a kézbe vehető pisztolyokért, meg az akciófilmekből ismert pump-action shotgunért tolongtak. Ami tiszta szerencse, mert a kiállításnak volt olyan része, ami még az én kaszabolós horrorokon edzett gyomromat is felkavarta: az akasztott hullák kicsíkozott szemű fotói, vagy a gyerekgyilkosságokról írt jelentések, amik alatt 25-ös, rózsaszín cipők voltak a vitrinben.
Még durvább volt a fejszés gyilkosok fala: "S.L. és V.L. 1968. május 15-én szolgálati fegyverének megszerzése után baltával megölte P.K. pénzügyőrt, majd holttestét S.L. vecsési házának kertjében elásta." Mellékelve a gyilkos szerszám, meg a sáros ásó is ott díszelgett. Ehhez képest kész felüdülés a retrósarok, ahol diavetítőt, alumínium űrhajót, meg a jól ismert kutyás fémperselyt állították ki.
Egy 80-as évekbeli panellakás nagyszobájában berendeztek egy gyilkosság helyszínt is, tipikus sárga dohányzóasztallal meg franciaággyal. De ezen sem tudtam mosolyogni, mert az én régi szobámnak is ugyanolyan üveges ajtaja volt, mint amit itt berúgtak, és vércsíkokkal kentek össze. Megkerestük inkább az eldugott kamrát, amit a kommunizmus kísértete járt át: ide zsúfolták be a környék összes Lenin-portréját meg munkásőr zászlóját.
A harmadik helyszín, az Országos Széchényi Könyvtár nagy csalódás volt, mert nem is léteztek a beharangozott, "mágia, misztika és okkultizmus világát idéző" ördögi könyvek. A szervezők beültettek egy izzadó csillagászt a könyvtár legkisebb termébe, aki valami üstökösökről magyarázott. Na de most komolyan, meddig tartott volna A3-as méretűre nagyítani a XVI. században élt okkultisták, Heinrich Cornelius Agrippa német alkimista, vagy Johann Weyer holland orvos portréját, meg pár oldalt a Pseudomonarchia Daemonumból?
Inkább gyorsan átbuszoztunk a Várból a Tűzraktérbe, ahol a program tűzzsonglőröket, meg jezsuita horrorszínházat ígért. Az utóbbit az ELTÉ-s fotósok csapata (Elfe) adta elő, akik az árnyjátékukba tényleg mindent belesűrítettek, amivel a papok a pórokat riogatták a középkorban: volt itt emberevő sárkány, óriáspók, csápos szellem, és persze maga a Kaszás. A Tűzraktér horrorhangulatába egyedül a tekerős vetítőgépen régi kisfilmjeit mutogató Szirtes András nem illet bele. Legfeljebb annyiban, hogy végig haláli vicces átkötő szövegeket nyomott.