Index Vakbarát Hírportál

Beindult a fűnyíró a közmédiában

2011.07.08. 09:17

Szerdán reggel elkezdődött a felmondásokról szóló előzetes értesítések átadása a négy közmédiában: a Magyar Rádióban, a Magyar Televízióban, a Duna TV-ben és az MTI-ben. Kövesse élőben a csoportos létszámleépítésben érintettek listájának alakulását.

Fontosabb részletek
  • Bár a szakszervezetek már tavaly tudtak róla, az MTVA vezérigazgatója, Böröcz István áprilisban ismerte csak el, hogy nagymértékű elbocsátás várható a közmédiában. Az alap főszerkesztői május elején állították össze a csoportos létszámleépítésben érintettek listáját.
  • Az alap május 24-én 600 főre jelentett be leépítést, melyet az érdekképviseletekkel folytatott tárgyalások követtek. A szakszervezeteknek és az Ideiglenes Üzemi Tanácsnak nem sikerült a létszámot lealkudnia, csak az elbocsátandóknak nyújtandó szociális juttatások kérdésében született megállapodás június végén.
  • A felmondásokról szóló előzetes értesítések átadása kedden délután megkezdődött. Azonban nemcsak azokat hívják „raportra”, akiket elküldenek, hanem azokat is, akiknek az SZMSZ módosítása után megváltozik a munkakörük és a munkaszerződésük. Így a főnökök irodája előtt várakozóknak fogalmuk sincs arról, hogy mit fognak velük közölni.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Úgy tudjuk, hogy ma reggel az MTV-ben az első időpontokat operatőrök kapták, a Duna TV-ben viszont már kulturális szerkesztők is sorra kerülnek, az MTI-ben pedig ma kezdődik a raportra hívás. A távirati irodát érinti egyébként a legkevésbé a csoportos létszámleépítés, 173 fős állományából 28-at küldenek el.

  • A nol.hu szerint az MTV vidéki - miskolci, pécsi, szegedi - stúdióinál dolgozóknak hétfőn és kedden adják át az előzetes értesítéseket. Itt is jelentős, 25-30 százalékos leépítés várható. Az érdekképviseletek korábban aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy 75 munkatársat akar elküldeni az MTVA a vidéki szerkesztőségeiből. Szerintük ez azt jelentheti, hogy az alap hosszútávon szeretné leépíteni a regionális stúdiókat.

  • Úgy tudjuk, hogy a Magyar Rádióban szerdán elérte a kirúgási hullám a nemzetiségi adásokat is, annak ellenére, hogy vezetőség többször kijelentette: ez egy olyan speciális ága az újságírásnak, amit nehéz pótolni. Elküldték Komlóssy Rékát, aki az MR4 szlovák nyelvű adásait felügyelte. Dolgozott a Szülőföldünk szerkesztőségében, majd az idegennyelvű adásoknál Szomráky Bélával (aki szerdán szintén megkapta a felmondásról szóló előzetes értesítést), ezek megszüntetése után került a nemzetiségi műsorokhoz.

  • cikkünk a témában:

    Összefoglaló az elmúlt két nap eseményeiből

    A közmédiában a felmondásokról szóló előzetes értesítések átadása kedden délután kezdődött. Úgy tűnik, hogy a legnagyobb arányban a kulturális, magazinos területen dolgozókat érinti a leépítés, feltehetően azért, mert az MTVA szeretné a jövőben külsős gyártásba adni ezeket a műsorokat. De a politikai-közéleti műsorokat sem kímélték, a rádióban a 180 percből, az MTV-ben Az Estéből, a Híradóból és a Parlamenti Naplóból küldték el a legtöbb embert.

  • Ma Somos Ákos és Somos Zoltán, a Telesport munkatársai is megkapták a felmondólevelet. A négygyerekes Somos Zoltán mai blogposztjában azt írja, jobb, hogy nem a gyerekei a pajzsok a kirúgás ellen.

  • Jövő héten a Közszolgálati Szakszervezetek Tanácsa és a többi szakszervezet közös tiltakozó demonstrációt tart a közszolgálati médiában zajló elbocsátások miatt – tudta meg az Index. A tüntetés részleteiről később adnak tájékoztatást.

  • Felmondtak a közelmúltban színházi műsorokat vezető Sugár Ágnesnek is. A 21 éve a köztévénél bemondóként kezdő, kulturális területen dolgozó, majd koprodukicós igazgatónak is kinevezett tévést már februárban letiltotta a képernyőről az MTV-hez frissen érkező Rákay Philip, de korábbi műsorai (Hogy volt?, Halhatatlanok Társulata) ismétlésekben mennek most nyáron is, így hiánya nem volt feltűnő. A nyelvismereti vetélkedője, a Szósz tavaly bekerült  Európai Közszolgálati Műsorszolgáltatók legjobb műsorai közé.

    Felmondtak Kovács Klárinak is, a Híradó külpolitikai szerkesztőjének – tudta meg a nol.hu.

  • A Magyar Újságírók Országos Szövetsége közleményében szolidaritását fejezte ki  a közmédiából eltávolított dolgozókkal. A leépítéseket a szervezet a szakma egészét érintő megrázkódtatást jelentő lépésnek nevezte, mely ezer embernek okoz "súlyos egzisztenciális válságot".

    A MÚOSZ szerint a közszolgálati médiumok súlyos anyagi, szervezeti, vezetési problémáit nem az ott dolgozók idéztek elő, és azok nem kezelhetők a jelenlegi drasztikus megoldással. A közlemény szerint az eljárás során nem törekedtek e problémák kezelésére, a leépítések mögött – az anyagi megtakarításon kívül – nem látszik más koncepció. MÚOSZ felajánlja, hogy a leépítésekben érintett kollégáknak tagsági hovatartozásra tekintet nélkül munkaügyi-jogi segítséget nyújt.

  • Hammer Ferenc médiakutató a közmédiában folyó elbocsátásokról az Indexnek úgy nyilatkozott, hogy „azt azért senki nem vonhatja kétségbe, hogy nyilvánvalóan túl sok embert foglalkoztat a négy közmédia. Az azonban egyértelmű, hogy ezt a mértékű és léptékű, pincétől padlásig tartó átalakítást nem kíséri szakmai konszenzus, és hogy úgy tűnik, senki nem gondolta végig ezt a folyamatot”.

    A médiakutató úgy véli, hogy „esetlegesség kíséri az egész jelenséget, és pillanatnyilag szerintem senki nem tudja megmondani, hogy az ezek után előálló tartalmakat ki fogja nézni. És akkor idáig csak a jóindulatú, stukturalista aggodalmamat fejeztem ki. Ami az elbocsátottak nevéből adódó politikai értelmezést illeti, nem kell ahhoz szakembernek lenni, hogy bárki lássa, a mai politikai vezetésnek nem az önkorlátozás a legnagyobb erénye, és ez igaz a média működtetésére is”.

    Hammer szerint ugyanakkor a közmédia dolgozóinak nagy részére is igaz az, hogy „évek óta másra sem figyelnek, mint hogy jól kapaszkodjanak az íróasztalukba, amit nem neveznék szakmai stratégiának. A pártatlan és hiteles hírszolgáltatás már régóta nem sajátja ennek a rendszernek”.

  • A Kultúrház egykori stábjának felmondása után nem lenne csoda, ha a Duna tévén futó Kikötő munkatársait is elküldenék - írja egyik forrásunk, aki úgy tudja, hogy a csatorna őszi műsortervében egyelőre nem szerepel kulturális műsor. Ez azt a feltételzést erősíti, hogy a közmédiában a jövőben külső gyártásba adhatják a kulturális és szórakoztató műsorokat.

  • Mandur László, az Országgyűlési kulturális bizottságának tagja budapesti sajtótájékoztatóján „szakmailag megalapozatlan, emberileg megalázó, politikai alapú tisztogatásnak" nevezte a létszámleépítést. A politikus kifogásolta, hogy a közmédiumok elbocsátandó munkatársai között Nívó- és Pulitzer-emlékdíjas műsorkészítők vannak. Mandur László azt állította, hogy a leépítésekkel komplett műhelyeket fejeznek le vagy számolnak fel, ezek között említette a Kossuth Rádió 180 perc című műsorát és az MTV Az Este című magazinját.

    Eközben meredeken csökken a nézettsége és a hallgatottsága azoknak a műsoroknak, amelyekben a hatalom iránt teljesen lojális, a Hív TV-ből vagy az Echo TV-ből érkezők vették át az irányítást - vélekedett a szocialista képviselő. „Közszolgálat helyett pártszolgálat” zajlik a közmédiumokban – fogalmazott a politikus, hozzátéve: a tisztogatás a teljes magyar médiavilágban elkezdődött. Utalt a Klubrádió frekvenciájára, amelyre szerinte a Médiatanács olyan pályázatot készül kiírni, „amelynek bárki megfelelne, kivéve a Klubrádiót”. Mandur László szerint azért történik ez, hogy ne legyen a piacon olyan orgánum, amely mást mond, mint amit a hatalom hallani akar.

  • A nol.hu információi szerint a komplett parlamenti tudósítói rovatot elbocsátották. A parlamenti adások főszerkesztőjét, Kéri J. Tibort (akit többször választottak az év parlamenti tudósítójának), Klemanovics Vera szerkesztő riportert és Nemes Tamás híradós riportert, parlamenti tudósítót is. A lap szerint így bizonytalanná vált, hogy kik készítik a hétfői Parlamenti naplót.

  • Alig néhány név szivárgott ki azok közül, akiket a Duna TV-ből küldtek el. Egyikük Farkas Katalin híradós riporter, másikuk Kiss Rita, a Híradó egyik gyártásvezetője, de elküldtek két rendezőt is. Információink szerint technikusoknak és operatőröknek is nagy számban felmondtak, és az ötven év felettiek nagy számban kapták meg felmondásról szóló előzetes értesítőjüket.

    A nol.hu értesülése szerint a Duna TV-től elbocsátják Nagy Katalin és Tokár Alfréd, rendezőt, és Szentmiklósi Sára, gyártásvezetőt is.

  • Három, szintén 50 év feletti, nagyon régi rádiós került az eltávolítandók listájára - értesült a nol.hu csütörtökön. Szomráky Béla korábban az Olasz szekció vezetője volt, sokáig tolmácsként dolgozott. Kalmár Judit gyártásvezető a Szülőföldünk szerkesztőségében dolgozott éveken át, majd a több nyelvű adásokhoz került, a főnökével, Szomráky Bélával együtt. Indri Gyula korábban a Petőfi Rádióban dolgozott, majd a Határok nélkül című műsorban, legutóbb a több nyelvű szerkesztőségben."

  • Információink szerint Siklós András híradós műsorvezetőnek is felmondtak. Siklós 1997 óta dolgozik az MTV-nek, kezdetben a Híradó szerkesztője volt, majd a Parlamenti Napló és a Kormányváró műsorvezetője. 2008-ban lett a Híradó egyik műsorvezetője, miután Pálffy István (ma KDNP-s képviselő) hat hónapra szabadságra ment.

    Úgy tudjuk, hogy elküldték Kálai Lajost, a Ma Reggel egyik szerkesztőjét, Nemes Tamás belpolitikai riportert és Kiss Gábor külpolitikai riportert. Daróczi Tímeát, a köztévé egyetlen roma származású műsorvezetőnőjét és szerkesztő riporterét is elküldték. De nincs szükség Hévízi Zsuzsára sem, aki korábban a Kékfény főszerkesztője és a Szempont szerkesztője is volt.

  • Úgy tudjuk, hogy Veiszer Alindának, a Záróra műsorvezetőjének nem mondtak fel, ám műsora valószínűleg nem folytatódik ősszel. A Prima Primissa-díjas műsorvezető ugyanakkor egyelőre nem írta alá a szerződését, mondván, hogy ezek után nem tudja, kikkel tudna együtt dolgozni a továbbiakban.

  • Az alap legújabb közleményében többek között azt írja Cserháti Ágnes szóvivő, hogy "a leépítésben érintettek politikai alapon történô kiválasztására tett utalások súlyos vádak, melyeket az azokat megfogalmazóknak bizonyítaniuk kell majd, akár bíróság elôtt is. Határozottan kijelentjük, hogy döntéseink kizárólag a közszolgálati média megújítását szolgálják. Akik politikai tisztogatásról beszélnek, azok az elavult, alacsony presztízsû, átláthatatlanul gazdálkodó közmédia fenntartásában érdekeltek."

  • Majtényi László, volt adatvédelmi biztos és volt ORTT-elnök az elbocsátásokról nyilatkozott a Klub Rádió Reggeli Gyors című műsorának: "A szabályoknak úgy tűnik, megfelel, más kérdés, hogy a szabályok mennyire igazságosak. Én azt látom, hogy senkik küldenek el valakiket". Hangsúlyozta az elbocsátásokat "egy nem demokratikus szervezet bonyolítja le, demokratikus kontroll nélkül." Meg lehet tiltani, hogy politikai tisztogatásról beszéljünk, de akinek attól kell rettegnie, hogy holnap tud-e enni adni a gyerekeinek, azok világosan tudják, hogy miről van szó" - mondta Majtényi.

    "A magyar társadalom nem vevő arra, hogy az újságírók megvédjék magukat. Csakhogy ez nem igaz. Mert a tűzoltók, a rendőrök, a rokkantnyugdíjasok a tanárok nem feltett kézzel mennek a vágóhídra" - húzta alá Majtényi László. "A világon az egyik legerősebb érdekérvényesÍtő csoport az újságírók, különösen a közmédiumok dolgozói. Magyarországon ez nem így van. A Magyar Újságírók Szövetsége sem lépett az ügyben, és sok más szervezetnek már egy évvel ezelőtt meg kellett volna szólalnia, ezen érdemes elgondolkodni" -  tette hozzá az ORTT volt elnöke.

  • A Facebookon is megindult a háború a közmédia átalakítását támogatók és ellenzők között. A Nem hallgatom, nem nézem többet a közmédiát - szolidaritás az újságírókkal oldal 1707 követővel rendelkezik e percben, míg a Hallgatom és nézem a közmédiát - egyetértek annak átalakításával nevű csoportnak 118 tagja van.

  • Szolidaritását fejezte ki a közmédiumoktól "ezekben a napokban, órákban embertelen módszerrel eltávolított munkavállalókkal" Szabadkai János, az MSZP munkástagozatának alelnöke. Közleménye szerint a kormány folyamatosan azon "nehéz helyzetű, kiszolgáltatott társadalmi csoportok sérelmére" hozza döntéseit, akiket az MSZP képvisel. A közmédiában történtek őt "az ötvenes évek politikai tisztogatásaira" emlékeztetik. A közleményben még szó van adórendszerről, válságadókról és "a szociális háló további szaggatásáról" is, továbbá idézik Lázár János "akinek nincs semmije" kezdetű klasszikusát.

  • Az Este egykori stábjából most már minden riportert és műsorvezetőt elküldték. Schwajda Gergő szerkesztő riporter és Luigits Tamás főszerkesztő után ma elküldték Nagy Andrást (aki A szólás szabadságának és a Szempontnak is dolgozott), és Fekete Norbertet, aki szintén a Szempontnak dolgozott az utóbbi időben.

    Szeptemberben már volt egy vérengzés Az Estében, akkor Bánhidi Emesének és Somos Andrásnak is felmondtak. Az akkori két műsorvezetőt lecserélték. Mészáros Antóniát a Teadélutánba helyezték át, Nika Györgyöt pedig a Ma Reggelbe.

  • Luigits Tamásnak, Az Este főszerkesztőjének és Schwajda Gergőnek, Az Este és a Szempont szerkesztő riporterének is felmondtak. Úgy tudjuk, hogy a Panorámának évtizedek óta dolgozó külpolitikai újságíró, riporter Benda László sem maradhat.

  • Többszörösen megerősített forrásból úgy tudjuk, hogy Galamb után a teljes volt Kultúrház stábjától megvált az MTVA. Így elküldték Winkler Nórát (akire a Kultúrház után a Szélesvászon című filmes műsort bízták), Rózsa Pétert (aki a Teadélután műsorvezetője volt legutóbb), Erdős Gábor alapító főszerkesztő, műsorvezetőt, Márkus Kata vezető szerkesztőt, Torma Tamás vezető szerkesztőt, többszörösen díjazott újságírót és Ruszthi Zsolt szerkesztő-riportert is.

    Az MTVA szóvivője az Indexnek úgy nyilatkozott, hogy egyelőre nem szeretné elárulni, hogy ezek után kik fognak kulturális műsorokat csinálni az MTV-nek. Mint Cserháti Ágnes elmondta: "később szeretnénk kommunikálni a kulturális műsorról és a műsorvezetők személyéről is. Meg fogják ismerni a nézők a részleteket akkor, amikor ismertetjük az őszi műsorstruktúrát".

  • Úgy tudjuk, hogy Mészáros Antóniát, Az Este korábbi műsorvezetőjét is elküldték ma délelőtt. Mészáros Antóniát szeptemberben küldte el Élő Gábor, az MTI Hírcentrum vezetője a köztévé közéleti-politikai műsorából, miután a kemény kérdéseiről ismertté vált műsorvezető nem fogta vissza magát az Orbán Viktorral készített interjújában sem.

    Mészáros Antónia karrierjét a BBC-nél kezdte Londonban, ahol dokumentumfilmeket és politikai háttérműsorokat készített. Tudósított többek között Koszovóból, Zimbabwéból és Irakból. 2006-ban jött vissza Magyarországra, ekkor a Szólás szabadságának lett a munkatársa, valamint a Záróra című műsor stábját erősítette. A műsorvezetés mellett újságíró is, 2005-ben Minőségi újságírás díjjal, majd 2009-ben Pethő Tibor-emlékéremmel tüntették ki. Az Unió nomádjai címmel 2006-ban riportkönyve jelent meg.

    Mészáros Antóniát ezután a hírigazgatóságról a kulturális főszerkesztőségbe helyezték át, és egyik műsorvezetője lett a Teadélután című műsornak, amit Bombera Krisztinával (szintén száműzték a Híradóból), Gundel Takács Gáborral és Rózsa Péterrel felváltva vezetett a nyári szünetig. Úgy tudjuk, hogy Rózsa Pétert is elküldték.

  • A nol.hu szerint a Kossuth Rádiótól kirúgják Érczfalvi Andrást a Napközben című műsor munkatársát,  Németh Erzsébetet, aki a Sportvilág munkatársa, és Kovács Gabriellát, a Szombat délelőtt szerkesztőjét. A Bartók Rádiótól Győri László szerkesztőt és a Lehoczky Orsolyát, a Társalgó című műsor szerkesztőjét.

    Információink szerint a Közelről című műsorban 3 ember maradt meg a 16-ból, tehát feltehetően igaz az, amit szerdán írtunk, hogy a magazinműsorok egy részét külső gyártásba adhatja az MTVA.

  • Daróczi Jánost, a kisebbségi műsorok főszerkesztőjét, és Kovács Jánost, a Roma magazin szerkesztő riporterét is elküldték. A Nívó-díjas szerkesztő 1992 óta dolgozik az m1 Roma Magazin című műsoránál, melynek 1998 óta rovatvezetője. A Nívó-díj mellett 2002-ben a Kisebbségekért-díjat, majd 2003-ban a Közéleti-díjat kapta meg. A televíziós munkája mellett filmeket készít. Több fesztiváldíjas filmet forgatott, kisebbségi témában például a Roma Holocaust című dokumentumfilmjét 2000-ben, a C, mint cigány címűt 2006-ban díjazták (munkásságáról bővebben itt olvashat).

    Egy névtelenségét kérő forrásunk úgy nyilatkozott, hogy több szempontból érthetetlen ez a döntést, amelynek tudomása szerint semmi előzménye nem volt. Állítása szerint az egész közmédiában összesen 15 roma származású munkatárs van, ebből most kettőt elküldték, miközben a magyar kormány büszke arra, hogy az unióban elfogadták az általuk kidolgozott romastratégiát, melynek fontos része a romák média útján való elfogadtatása. Azért is érthetetlen, hogy miért Daróczit és Kovácsot küldték el, mert ők ketten oroszlánrészt vállalnak az MTV-ben 5-6 éve futó, fiatal romáknak meghirdetett gyakornoki programban.

    A roma magazin stábját ezzel a döntéssel megfelezte az MTVA, Horváth Éva szerkesztő riporter maradhatott, Nagy István sorsáról egyelőre nem tudni semmit.

  • Információink szerint Bombera Krisztával (aki az utóbbi időben a Teadélután műsorvezetőjeként volt képernyőn), Olajos Gergővel (a Kékfény felelős szerkesztője és a Híradó egyik műsorvezető) és Al Ghaoui Hesna riporterrel csak az új munkaszerződésüket beszélték meg délelőtt.

  • Úgy értesültünk, hogy a fiatal híradós riporterre szintén nem tartott igényt az MTVA, ami azért is furcsa, mert a csoportos létszámleépítésnek nem titkoltan az egyik célja lenne, hogy fiatalítsa a cég állományát (az elbocsátási listán szereplők 40 százaléka 50 év feletti, a képernyő- és mikrofonengedélyek megújításától is azt várják, hogy a fiatalok maradjanak többségben).

    Csorba Viktória nemcsak híradós riporterként, hanem a Híradó műsorvezetőjeként is dolgozott egy időben. A nézők éveken át találkozhattak vele a Balatoni nyár című műsorban is.

  • Pataki Katalin 1992 óta szerkesztő, riporter és műsorvezető a Magyar televíziónál. Közel 20 éves munkássága alatt számtalan műsort szerkesztett és vezetett, csak néhányat említve: a Napközi, az Átfogó, a Tízórai, a Mélyvíz, a Szempont, a Kultúrház, a Jelentés, a Fogadó óra, a Naprakész Magazin (teljes lista itt olvasható). 1992-ben a Magyarok Új-Caledóniában című dokumentumfilm szerkesztőjeként és riportereként kezdte pályáját az m1-nél. 2010-ben a Baló György műsorvezetésével készült Kassza című közéleti vitaműsort szerkeszetette, és Minőségi Újságírásért díjat kapott.

    Pataki esete azért is pikáns, mert úgy tudjuk, hogy ő volt az, aki Papp Dániel (jelenleg az MTVA hírműsorokért felelős főszerkesztője) egyetlen Szempontba készített, parkolásról szóló riportjáról azt mondta, hogy "adásképtelen”. A Hírszerző szerint Patakival az elmúlt hetekben három különböző ősszel induló műsor kapcsán is egyeztetett a csatorna, hívták felelős szerkesztőnek, szerkesztőnek és riporternek is.

  • Szerda délután, több facebookos kommentelő információira hivatkozva azt írtuk, hogy a Napközben egyik riporternőjét kislányával együtt rúgták ki. Az MTVA ugyanakkor közleményben cáfolja ezt, állításuk szerint ilyen nem történt.

    "Az index.hu 2011. július 6-án 16:32-kor megjelent posztjában azt állította, hogy az MTVA egy munkavállalóját úgy "rúgták ki", hogy miközben közöltek vele, hogy munkájára nem számítanak, a gyermeke az ölében ült. Az MTVA – miután az összes, a csoportos létszámleépítés előzetes értesítéseinek átadásában közreműködő kollegáját megkérdezte arról, hogy történt-e ilyen eset – a fenti állítást határozottan visszautasítja: ilyen nem történt!

    A súlyos vád tehát teljességgel megalapozatlan, és az index.hu azt ellenőrizetlenül és az MTVA megkérdezése nélkül, teljes lelki nyugalommal közzétette. Nem ez volt az index.hu egyetlen tévedése tegnap, a Petőfi adó "automatára" állítása ügyében is hülyeségeket írtak.

    Amennyiben az index.hu nem kér elnézést a súlyos vád közzététele miatt és elnézés kérését ezen közleményünk közzétételével egyidőben nem posztolja be a cikkébe vagy külön cikkben nem teszi közzé, bírósági útra tereljük az ügyet. Köszönjük, hogy az index.hu érdemben foglalkozik a közmédiával, biztatjuk erre nézvést a jövőre is, de az ostobaságnak és a szenzációhajhászásnak is van egy határa....

    Cserháti Ágnes
    az MTVA szóvivője"

Rovatok