Index Vakbarát Hírportál

Műsorvezetőket rúgnak ki a köztévétől

2011. november 14., hétfő 13:51 | aznap frissítve

Bár vasárnap az MTVA szóvivője még azt állította, hogy ezen a héten a csoportos létszámleépítés adminisztratív előkészítése folyik majd csak, hétfőn dél körül már megkezdődött a felmondásról szóló előzetes értesítések átadása. A szakszervezetek szerint a velük való konzultáció mellőzése miatt jogszerűtlenül jár el az alap, ezért azonnal fel kéne függeszteniük az értesítések átadását, az MTVA viszont nem így gondolja. Feltehetően munkaügyi bíróság elé kerül az ügy.

Cikkünk folyamatosan frissül.

Az MTVA és a Központi Üzemi Tanács pénteken késő este írta alá azt a megállapodást, ami alapján hétfőn elkezdte az alap az előzetes értesítések átadását.

Az érdekképviseletnek sikerült az eredeti 414 főből 10 embert lealkudnia, így csütörtökig elvileg 404 embernek adják majd át a felmondásról szóló előzetes értesítést. Az Index információi szerint ugyanakkor hétfő reggelre a 404-es szám is csökkent, most a pletykák már csak 360-370 emberről szólnak.

MTV: Bombera, M. Kiss Csaba, DJ Dominique

Értesüléseink szerint felmondtak M. Kiss Csabának, a Kékfény és az eredeti Szempont főszerkesztőjének. M. Kissnek ebben a szezonban két műsora is elindult volna.

Az egyik a Pont című bulvárhíradó, amit október 3-ai kezdése előtt egy héttel fújtak le, a hivatalos indoklás szerint azért, mert nem érkeztek meg időben a szükséges technikai eszközök. Az Index úgy tudja, hogy a döntést befolyásolták pénzügyi és személyi problémák is, de a műsor végleges "elhalasztásáról" azután döntött Papp Dániel, az MTVA akkor frissen kinevezett közéleti főszerkesztője, miután kiderült, hogy M. Kiss Csaba az első adásban bemutatott volna egy flashmob-szerű produkciót, amiben a Gödörbe hívott emberek elszavaltak volna egy politikailag áthallásos Heltai Jenő verset.

M. Kisst korábban megbízták egy új közéleti heti műsorral is, ami januárban indult volna az m1-en. Úgy tudjuk, hogy a felmondásáról szóló előzetes értesítését - amit egy hónap múlva követ a valódi felmondás - Papp Dániel adta át neki.

Az Index úgy tudja, hogy átadták az előzetes értesítést Bombera Krisztának, aki legutóbb nyáron volt képernyőn a Teadélután című műsorban. Bombera azóta nem kapott képernyős munkát az MTV-ben. Információink szerint az egykor New York-i tudósítóval korábban már támadtak nézeteltérései a vezetőségnek, tavaly ősszel ezért kellett távoznia a késő esti Híradó műsorvezetői székéből, de akkor még kapott új feladatot a szórakoztató osztályon.

Információink szerint elküldték Montskó Évát, a Delta és a Tudástár 2011 felelős szerkesztőjét, a vallási műsorok főszerkesztőségéről pedig Téglásy Ferenc nyugdíj mellett dolgozó szerkesztőt és T. Katona Ágnes szerkesztő-műsorvezetőt. Átvette az értesítést a hírek szerint Kertész Viktória, a Ma Reggel egyik szerkesztő-riportere is, aki egyébként egykor az MTV sajtóreferense és az előző Orbán-kormány idején az Országimázs Központ és az egészségügyi minisztérium sajtósa volt.

A hir24.hu úgy értesült, hogy szintén mennie kell az MTV-ből Litauszki János Balázs Béla-díjas filmrendezőnek, aki legutóbb az októberben indított fogyasztóvédelmi magazinműsort, az MM-t készítette, és Lévai Évának, a Ma Reggel egyik szerkesztőjének. A nol.hu információi szerint átvette előzetes értesítését Várkonyi Attila alias DJ Dominique is, aki korábban az MTV szórakoztató osztályát vezette, és műsorvezetőként dolgozott a Sport TV-nek és a Juventus Rádiónak is.

Duna TV: Teszári, Kembe Sorel-Arthur

Úgy tudjuk, hogy az Újra nyitunk nevű kapányban a megújuló közszolgálat egyik arcaként hirdetett Teszári Nórát is elküldték. Teszári Veiszer Alindával október eleje óta az Éjjeli őrjáratot vezette a Duna2-n. A hírek szerint szintén elküldték a Duna TV-től Károlyi Gabriella meteorológust, aki az utóbbi időkben a Kívánságkosár című műsorban is feltűnt műsorvezetőként, és Kembe Sorel-Arthurt, aki mostanában az Éjjeli őrjáratba készített riportokat.

Rádió: Szerbhorvát, Liebhardt

A Magyar Rádióból eddig nagyrészt gyártási háttérembereket küldtek el, így 3-4 gyártásvezetőt. Úgy tudjuk, hogy mennie kell Szerbhorvát Györgynek, aki a rádió műsorelemző részlegét vezette, Kiss Ritát a Hely, a Közelről és a Hajnaltáj egyik riporterét, és egy másik riportert a Krónikából, Liebhardt Ágotát.

Az Index úgy értesült, hogy a Magyar Rádiótól 19 szerkesztőt, 2 bemondót, 5 gyártásvezetőt és 5 archívumban dolgozó embert akarnak elküldeni.

Vitatkoznak a jogszerűségen

A csoportos létszámleépítéskor a munkáltatónak nem kell indokolni, hogy miért nem tart igényt a dolgozóra, tehát valójában senki nem fogja megtudni, hogy miért kell távoznia.

Az MTVA-nál a napokban vezették be azt az intézkedést, hogy idegenek csak kísérővel mehetnek be a székházba, úgy tudjuk, hogy ez a döntés a most kirúgott emberekre is vonatkozik, akiknek még hétfőn össze kell pakolniuk a személyes dolgaikat.

A kilenc szakszervezetet tömörítő KÖZSZAT szerint az értesítések átadása nem jogszerű, mivel ők kérték a megállapodásról szóló konzultáció lehetőségét az MTVA elnökétől, Böröcz Istvántól. A velük folyó tárgyalás lezárásáig Nagy Navarro Balázs, a KÖZSZAT elnöke szerint nem kezdhetné meg a munkáltató a felmondások kiosztását, ezért hétfő délután hivatalosan is kifogást emeltek ellene, ami meglátásuk szerint törvényileg az előzetes értesítések átadásának felfüggesztésével kellene járnia.

Másképp vélekedik erről Cserháti Ágnes, az MTVA szóvivője, aki az Indexnek úgy nyilatkozott, hogy a munkáltatót jogilag csak a Központi Üzemi Tanáccsal lefolytatott tárgyalások kötötték. Az alap úgy véli, hogy a Munka Törvénykönyve szerint a szakszervezeteknek nem volt jogalapja benyújtani a kifogást, ezért nem állítják le a csoportos létszámleépítést. Mint Cserháti elmondta, elkezdődött már egy időpont egyeztetés a szakszervezetekkel a megállapodásról való konzultációra, ez azonban független a mostani folyamataktól.

A vitát feltehetően a Munkaügyi Bíróság fogja eldönteni.

"Veszélyezteti a működést a leépítés"

Az Index úgy tudja, hogy az MTVA és a Központi Üzemi Tanács megállapodásának szövegébe a szociális kedvezményekről szóló passzusok mellett belekerült az is, hogy a Központi Üzemi Tanács továbbra sem ért egyet az ilyen nagy mértékű leépítés szükségességével, és jelezték az MTVA felé, hogy ez már a normál működést, illetve annak színvonalát veszélyeztetheti.

A közszolgálati médiától nyáron már elküldtek 500 embert, a két leépítési hullámmal jövőre az eredeti tervek szerint nagyjából hétmilliárd forintnyi bérköltséget spórolt volna meg az MTVA, amit műsorgyártásra szeretnének fordítani. Az első körben ugyanakkor eredetileg 600 embert küldtek volna el, ám később a fellebbezések és a szakszervezeti nyomásgyakorlás miatt százzal kevesebb embernek kellett távoznia. A mostani, második hullámban sem biztos, hogy mind a 404 munkavállalónak távoznia kell, mivel előttük is nyitva áll a fellebbezés lehetősége.

Veszélyben az 50 év felettiek és a műsorkészítők

Az Index úgy tudja, hogy az MTVA-ban folyó második körös elbocsátási hullám ismét nagy számban érinti az 50 év feletti dolgozókat és a műsorkészítésben részt vevőket, 120-130 ember erről a területről kerülne ki. Az MTV-ből, a Duna TV-ből, a Magyar Rádióból és az MTI-ből legnagyobb mértékben szerkesztőket küldenének el (37 ember), és annak ellenére megválnának 16 riportertől is, hogy a hírek szerint a tévékben már így is nehezen tudnak napi adásokat készíteni.

A műsorvezetők sem lehetnek nyugodtak, pedig sokáig úgy tűnt, hogy őket már nem érinti a második leépítési hullám. Információink szerint most 15 képernyős és rádiós műsorvezető került fel a listára.

A rendezők és a gyártásvezetési területen dolgozók szintén nagy számban szerepelnek a statisztikákban, előbbiekből 11-et, utóbbiak közül 22-öt küldenének el. Úgy tudjuk, hogy az operatőrök 10, a vágók 9, a felvételvezetők pedig 5 fővel lehetnek kevesebben jövőre. A listán 16 fizikai és 83 ügyviteli, adminisztrációs területen dolgozó ember is szerepel. A szakszervezetek többször kifogásolták ugyanakkor, hogy a vezető beosztású emberek közül viszont csak 28-at küldenek el.

Rovatok