Index Vakbarát Hírportál

Jáksó 841 milliót kaszált a Marslakókkal

2013. március 11., hétfő 16:05

Az Átlátszó megszerezte az MTVA tavalyi költségvetését, amely szerint a sportközvetítéseken kívül Kálomista Gábor és Jáksó László cégeinek fizették ki műsorgyártásra a legtöbb pénzt, de a Simicska Lajoshoz köthető Hung-Ister Zrt. is jól járt. Fábry Sándor 590 milliót, Borbás Marcsi 222 millió forintot kapott tavaly.

Az atlatszo.hu több ügyben is perben áll az MTVA-val, amiért a közmédia nem hajlandó kiadni egyes külső gyártású műsorainak szerződéseit. A tényfeltáró oldal "megunta a titkolózást és a bírósági időhúzást" és megszerezte a teljes közmédiarendszer tavalyi költségvetését.

A Thália a közmédia színháza

Az oldalra felrakott táblázatok alapján az m1 külső gyártású műsorai közül kiemelkedik a Kálomista Gábor fémjelezte Megafilm Kft. gyártásában készülő Munkaügyek irreality show 274 millió forintos és a Hacktion című sorozat 530 millió forintos költsége. A munkaügyi hivatalban dolgozókról szóló sorozatért adásonként több mint 11 millió forintot fizetnek ki, miközben a múlt héten a teljes népesség körében mindössze 186 ezren nézték.

Ennél is súlyosabb összeget fizet viszont a közmédia a Hacktion című sorozatért teljesen érthetetlenül, hiszen a krimi sorozat harmadik évadában a korábbiaknál is kevesebb szereplő és külső felvétel van. Az epizódonként 27,9 millió forintba kerülő sorozat aktuális részére a múlt héten alig 263 ezer ember volt kiváncsi.

Az MTVA filmbeszerzésért is felelős igazgatójának, Kálomista Zsuzsa férjének cége így összesen 804 millió forintot kapott tavaly. Az atlatszo.hu szerint Kálomistának köze lehet Mátyássy Áron Átok című, 232 millió forintba kerülő sorozatához is, ugyanis a gyártó TV Com Kft. levelezési címe megegyezik a Kálomista-féle Megafilm Service Kft. és Megafilm Kft. székhelyével.

Mióta Kálomista tavaly szeptemberben sértődötten kiviharzott egy tháliás sajtótájékoztatóról,  sokan szerették volna megtudni, hogy a Thália Színházzal kötött együttműködés alapján vajon mennyit fizet ki az MTVA a Kálomista Gábor által vezetett színháznak. A Népszava korábban 800 millió forintot tippelt, a táblázat szerint azonban mindössze 92 millió forintot tett ki a szerződés összege tavaly. A közmédia a többi színházi közvetítésre, illetve ismétlésükre azonban csak 25 milliót költött.

77 epizódért 841 millió forint

Az atlatszo.hu-nak köszönhetően végre kiderült az is, hogy az alig öt hónapot megélt Marslakók című napi sorozat mennyibe került az adófizetőknek. Az MTVA-tól az Index is hiába próbálta megkérni az adatokat, miután tavaly augusztusban kiderült, hogy a közmédia szerződést bontott Jáksó cégével, mivel "nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket".

A márciustól augusztusig képernyőn lévő, részben egy szerkesztőségben zajló, így MTVA-s hírekről is tudósító közszolgálati szappanoperáért - mely híján volt az érthető történetvezetésnek, a nézőket érdeklő szituációknak, a szimpatikus karaktereknek és a napi sorozatokra jellemző meglepő csavaroknak - az akkori számításaink szerint valahol 576 millió - 1,2 milliárd forint közötti összeget fizethettek ki Jáksó László producer cégének, a Marslakók Kft.-nek.

Az atlatszo.hu-ra felkerült táblázat alapján a végső összeg 841 millió forint volt, melyből csak a sorozat előkészítésére 250 millió forintot fizettek ki. Ez havi átlagban 168 millió forintos költséget jelentett, miközben a 77 részt megélt sorozat a legnagyobb nézőszámot, 368 ezer nézőt csak az első két részével érte el, utána megindultak a lejtőn, míg végül az utolsó epizódokat csak 92 ezren nézték a teljes népesség körében.

A Marslakók Kft. azonban nemcsak a sorozatot gyártotta a köztévének, hanem a Most a Buday című főzőműsort is, amiért 52 millió forintot számláztak ki, tehát Jáksó cége majdnem 900 millió forinttal jött ki a közmédiából tavaly.

Másfél milliárd Simicskáéknak

A Simicska Lajos érdekeltségi körébe tartozó Hung-Ister Filmprodukció Zrt. és a Show and Game Kft. szintén nagy beszállítója a köztévének, a közmédiás szemmel kiemelkedő nézettségi eredményeket elérő és tavasszal újra képernyőre kerülő Maradj talpon! című vetélkedőért 745 millió forintot kaptak, a Magyarország, szeretlek!-ért 527 milliót.

A Show and Game ezen kívül a Bagi-Nacsa-féle Poén péntekért további 83 milliót, A Dal című Eurovíziós dalválogató műsorért (melyet közösen készítettek az MTVA-val) 125 milliót számlázhatott ki a közmédiának. A két cég összesen 1,480 milliárd forintot kaszált tavaly csak az MTVA-tól.

A listán mindössze 1,8 millió forintos költséggel szerepelnek a szintén Hung-Ister gyártotta szerencsejáték sorsolási műsorok, aminek szerződéseit tavaly év végén hosszabbították meg, és csak idén 1,645 milliárd forintba kerülnek. Ezt azonban a közmédia helyett a Szerencsejáték Zrt. fizeti ki a cégnek.

A Hung-Ister a jobboldali, kormányhoz közelállónak számító médiabirodalmak egyikéhez, a Nemzet-csoporthoz (Magyar Nemzet, Hír TV, Hung-Ister, B-Reklám Kft., Mahír Zrt.) kapcsolódik, Simicska Lajos érdekeltségi körébe tartozik. Az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint a B-Reklám Kft. tulajdonában van, amelynek tulajdonosa Simicska Lajos és a Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft.

A Show and Game tulajdonosa Závodszky Zoltán, aki az MTVA vezérigazgató-helyettese volt 2011 áprilisáig, ahonnan visszament műsorgyártó cégéhez. Őt Fazekas Csaba vette fel, aki a Hung-Ister Zrt.-től került az MTVA vezérigazgatói posztjára, de 2011. februárjában ő is lemondott, hogy újra korábbi cégét erősítse.

Fábry 590 millió forintba került

A Népszabadság február végén pert nyert az MTVA ellen a Pesty Fekete Doboz szerződéseivel kapcsolatban, de az adatokat a mai napig nem kapták meg. Az atlatszo.hu birtokába került táblázatból azonban kiderül, hogy a roma-magyar együttélésről szóló, nagy vitákat kiváltó riportot 4 millió 445 forintért gyártotta Pesty László cége, amelyiknek tavaly összesen 19,6 millió forintot fizettek ki a riportfilmekért.

Az viszont még ennél is érdekesebb, hogy miért külsős gyártásban készült 62 millió forintért  Al Ghaoui Hesna Bábel című riportműsora, miközben a riporter közmédiás alkalmazott.

Arra is sokan kiváncsiak voltak, hogy a két rivális köztévés talkshow, a DTK és a Fábry mennyi adóforintot emésztett fel. Miután hosszabb időre szüneltetni akarták a show-t és a stáb nagy részét is kirúgták a csoportos létszámleépítés keretében, januárban D. Tóth Kriszta felmondásával megszűnt DTK Show. A saját gyártásban készült műsor költsége 108 millió forint volt, miközben az alig magasabb nézőszámot hozó Fábry Show-ra 590 milliót forintot költöttek, adásonként 27,9 millió forintot.

A szám nemcsak azért érdekes, mert Fábry átszerződésekor tartott sajtótájékoztatón Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója még azt mondta, hogy adásonként 15-18 millióba kerül majd a show, hanem azért is, mert így egy osztályba került a Hacktionnel, amiről úgy hírlett, hogy a - sportközvetítéseken kívül - a legdrágább köztévés produkció. Pedig Fábry tényleg nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, míg az RTL Klubon az Esti showder egy-egy adását 1-1,3 millióan nézték, addig a köztévés műsorára február végén mindössze 442 ezren voltak kiváncsiak a teljes népesség körében.

Fábryhoz hasonlóan Borbás Marcsi is jól járt azzal, hogy a közmédiához szerződött át tavaly. A meglepően nagy nézettséget elérő (múlt héten 553 ezer néző) Gasztroangyal című főzőműsoráért 144, a Négy szellem című talkshow-jáért pedig 84 millió forintot számlázott ki két cég. Hozzá képest kispályás Návai Anikó, akinek Hollywoodból szeretettel című mozis műsorának hat részéért mindössze 13,9 milliót fizettek ki.

Sportra költöttek a legtöbbet

A tavaly 77,4 milliárd forintból gazdálkodó MTVA a legtöbbet sportközvetítésekre költötte. A Forma-1 többször is szerepel a táblázatban, a futamokért 579 milliót, az F-1 magazinért 2 milliót, a Magyar Nagydíjért 715 millió forintot fizettek ki. Az összesen 1,296 milliárd forintba kerülő költség mellett szinte eltörpül a 887 millió forintba kerülő Foci Eb, az Olimpia 572 milliós és az Úszó Eb 120 millió forintos költsége. A táblázatban szerepel egy egyéb sportközvetítések kategória is, melynek összege 848 millió forint volt, így a tavalyi évben összesen sportra 3,723 milliárd forintot költöttek.

Rovatok