Bármilyen adatot kérünk, megkapjuk. Persze vannak régi ügyek, amiket a liberális média nem piszkál. Egyébként pedig brutálisan dőlnek a nézettségi rekordok a köztévében. És azt tudták, hogy a Közszolgálati Etikai Kódexünket külföldön is irigylik?
Mitől jó egy ország közmédiája? Ezzel a kérdéssel nyitották a Mérték Médiaelemző pénteki, A közszolgálatiság újragondolása című beszélgetését az Európai Unió Házában pénteken, de az első etap szereplői inkább arról beszéltek, milyen a magyarországi közmédia. Pedig ahhoz elég bekapcsolni a tévét.
Sükösd Miklós, a londoni Media Diversity Institute senior fellow-ja szerint ma Magyarországon nem is közmédia, hanem állami média létezik, amely gyakorlatilag ugyanazt csinálja, mint a jobboldali sajtó. Sükösd felidézte, hogy a japán és a német közmédia demokratikus átalakításhoz egykor amerikai megszállás kellett, de mivel a megszállás ma már nem hétköznapi dolog, ezt most talán az európai kapcsolatok, az EBU és az EU válthatnák ki. Ezzel együtt szerinte elképzelhető, hogy az ellenzéki médiának Magyarországon most több évtizedre háttérbe kell vonulnia és szamizdatként működnie. Ezt nemcsak az Orbán-kormány lépései, de a válság hatásai, illetve Oroszország és Kína felemelkedése is indokolhatja, mondta.
Baló György szerint ellenzéki körökben már terjed egy olyan nézet, mely szerint a magyar közmédiát meg kell szüntetni, mert ott lopnak. „Ilyen alapon mindent meg kellene itt szüntetni” – mondta a műsorvezető. Sükösdre reagálva Baló azt is elmondta: nem hiszi, hogy az EBU vagy az EU bármit megoldana Magyarországon, szerinte a mi problémáinkat csak mi tudjuk megoldani. A médiaszakember szerint a siker kulcsa itt az lenne, amit Nyugat-Európában csinálnak, és amit viszont a magyar közmédia a kilencvenes évek eleje óta egyáltalán nem csinál: a hazai gyártású tévéjátékok és filmek. Sükösd szerint a közmédiának minden műfajban és minden platformon támadnia kellene, ahogy a BBC is teszi.
Gálik Mihály saját bevallása szerint úgy jött el a pénteki beszélgetésre, hogy nem fog az aktuális magyar viszonyokról beszélni. De azért Adyt idézte, amikor azt mondta: „S ha a Lehetetlent nem tudtuk lebírni, /Volt egy szent szándékunk: gyönyörűket írni.”
A pénteki beszélgetésre Polyák Gáborék külföldieket is meghívtak, a második etapban például a BBC és a Norvég Rádió és Televízió munkatársát faggatták arról, mitől működik náluk példásan a közmédia.
A norvég Rolf Johansen szerint ennek nagyrészt oka a pénz, vagyis hogy a hirdetési bevételek még az állami médiánál is fontosak, ezek teszik lehetővé a függetlenséget. Azért itt a kormányzat médiához való hozzállása is más, természetes a nyílt vita, egymás kritizálása. Johansen nem emlékezett olyan esetre, amikor az ország vezetése beavatkozott volna a munkájukba vagy nyomást gyakorolt volna egy újságíróra. A norvég média etikai kódexe egyébként nagyjából megegyezik a BBC-ével.
Habár a BBC napi működését talán nem ez a kódex vezéreli, legalábbis Nick Thorpe csak sok évvel azután olvasta el a szabályzatot, hogy ott kezdett dolgozni. Akkor is csak azért nyitotta ki, mert szüksége volt rá tanári munkájához. Meglepte, mennyire szuperül van megírva.
A délután akkor vált izgalmassá, amikor Urbán Ágnes egyetemi docens Balogh Lászlóval, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi elnökével kezdett beszélgetni. Balogh például kiemelte a közszolgálati média új médiatörvény óta elért eredményeit:
Külön kérésre Balogh azért mondott néhány negatívumot is:
Aztán Balogh visszatért a pozitívumokhoz. Például hogy nem sokkal azután, hogy ő bekerült az Alapítványba, nyilvánossá váltak az ülések jegyzőkönyvei. Szerinte ma már ez mind elérhető honlapjukon, kivéve amit még nem gépeltek le vagy nem írtak alá. A közönség soraiból felállva Fehér Zsuzsa, aki 2002. és 2010. között szintén az Alapítvány tagja volt, megjegyezte, hogy a jegyzőkönyvek már az ő idejében is ugyanígy nyilvánosak voltak.
Balogh és Fehér másként látta a Kunigunda utcai székház ügyét is. „Egyedül voltam a kuratóriumban, aki nem szavazta meg a székházbulit – mert én csak bulinak hívom”, mondta Balogh, és hozzátette, hogy a székházügy szerződéseit egészen az új médiatörvényig nem hozták nyilvánosságra. Ő ugyan megpróbálta, de beperelték miatta. „Érdekes módon ezeket a szerződéseket a liberális média sem kéri ki”, mondta, Urbán Ágnes viszont tudatta, hogy az Átlátszó kikérte az iratot, majd az azért indított pert is megnyerte. Balogh szerint másfél méternyi dokumentum lenne még, amit a témában ki kellene teregetni.
A beszélgetés következő részét már csak párbeszédes formában érdemes tudósítani:
Balogh: A liberális médiaműhelyek a tanácsadói és szakértői szerződések után sem érdeklődnek, pedig egymilliárd forint tűnt el nyomtalanul.
Urbán: A közadatigénylés nem liberális privilégium.
Balogh: Én nem tudok arról, hogy a négy médiaszolgáltató közül bármelyiknél is lett volna már probléma az adatszolgáltatással. Abban is biztos vagyok, hogy az elmúlt egy vagy másfél hónapban az MTVA-nál sem volt ilyen gond. Az ilyen szerződések sok évig hétpecsétes titkok voltak, még nekem sem adták ki őket. Azt hiszem, ezt ma is ugyanazok az emberek csinálják, akik húsz évvel ezelőtt. Érthető, hogy időbe telt, amíg erre az új, nyitott világra átálltak, belátták, hogy más a policy.
Urbán: Nemrég még perelnünk kellett a műsorok és szignálok kapcsán kötött szerződésekért. Ha január óta változott valami, az örvendetes.
De témát váltottunk.
Urbán: A központosított hírgyártás jelentős költségcsökkenéssel járt, ez világos, de a kritika szerint megszűnt a szerkesztőségi autonómia és a sokszínűség is. Vizsgálják ennek következményeit, készülnek szakmai elemzések? Milyen szempontok szerint elemzik az MTI munkáját és a központosítást?
Balogh: Válaszom egy mondatban: a központosítás természetesen sikeres volt. Nem hiszem, hogy az adófizetők pénze az a pénz, amit nekünk egy rendszeren belül sokszínűségre kellene fordítani, miközben létezik internet és sok kereskedelmi médium is működik. (…)
Urbán: A hírügynökség beemelése gyakorlatilag hungarikum.
Balogh: Azért találtunk külföldi példát erre is.
Melletem ülő férfi: Azerbajdzsánban?
Balogh: Nem akarok statisztikákról beszélni, csak érzésekről. De ha nekem nem hisznek, higgyenek a saját szemüknek: nézzék meg a Duna Televízió híradóját. Abban bőven van pozitívum, az egész Kárpát-medencében több mint 40 stúdióval áll kapcsolatban, ezek ontják a híranyagot. A Duna Worldön minden nap angol nyelvű híradó van, mert ezt igényelték a diaszpórában élők. Nem hiszem, hogy az adófizetők pénzén egymással kellene versenyeznünk. Ne csak statisztikailag kelljen azt mondanom, hogy megérte, de tény: a közmédia hírműsorainál ma már nem ritka, hogy naponta átlépjük az egymilliós nézettséget. Mármint ha összeadjuk az m1, a Duna vagy az m2 ismétlését. (Megjegyzés: ez a világon sehol sem szokás) Az elmúlt rendszerekben egy nap soha ennyien közszolgálati hírműsorokat nem néztek. És aki ma azt gondolja, hogy bármelyik hírt el lehet hallgatni Magyarországon vagy Európában, az nem mond igazat.
Urbán: Terveznek jól kidolgozott módszertanra építő felmérést a közszolgálati média céljainak meghatározására, elvárások és eredmények vizsgálatát, következtetések levonását?
Balogh: Ez nem terv, bizonyos elemeiben ez már három éve valóság és gyakorlat. Teljesen nyilvános minden eredmény.
Polyák: Ezért perelünk.
Balogh: Hoztam is pár anyagot: angol nyelven a médiatörvényt a külföldi vendégeknek és a Közszolgálati Kódexet, amely a törvény része. A kódex iránt olyan érdeklődés volt, hogy el kellett készíteni az angol változatot is. A külföldiek szerint ez egyenértékű a BBC etikai kódexével.
Mellettem ülő férfi: Akkor nyilván a britek le is cserélnék a sajátjukat!
Itt a közönség szót kapott, majd Baloghnak nem sokkal később indulnia kellett. Ki tudja, mi lett volna, ha nem siet. Talán az is kiderült volna, hogy a Mérték által megálmodott magyar közszolgálati média már létezik.