Index Vakbarát Hírportál

Éden-botrány: nem örülnek a hirdetők

2015. április 30., csütörtök 17:41

A Vodafone felfüggesztette a kampánymegbeszéléseket a Tv2-vel, mivel elfogadhatatlannak találták az Éden Hotel című műsorban történteket, illetve a csatorna első reakcióját. Az eset egyáltalán nem szokványos a magyar hirdetői piacon, külföldön viszont a hasonló lépések sokszor láncreakciót indítanak el.

Ezért megkerestünk több céget is, akik a Tv2-n hirdetnek, hogy terveznek-e hasonló akciót a Tv2-vel szemben, mint a Vodafone.

A Kantar Media adatai szerint az utóbbi három hónapban az alábbi öt cég hirdetett a legmagasabb arányban a Tv2-nél:

Közülük azonban cikkünk megjelenéséig kizárólag az a Lidl reagált érdemben, amelynek 11 évvel ezelőtt szintén egy kellemetlen nőügyi balhé miatt kellett magyarázkodni Csehországban és Lengyelországban.

„A Lidl jelenleg vizsgálja azt, hogy – hirdetőként – a csatorna műsorában történtekre reagáljon-e, s ha igen, azt miként tegye. A vállalat természetesen – ahogyan minden jó szándékú ember –, mélységesen elítél mindennemű erőszakos cselekményt, főleg, ha azok a nagy nyilvánosság előtt történnek” – válaszolta nekünk a cég PR vezetője.

A másik két vezető telekommunikációs céget, a Telenort és a Telekomot is kerestük. Utóbbi kommunikációs igazgatósága azonban jelezte, hogy nem kívánnak hozzászólni a témához. A Telenor azt válaszolta:

"A Telenor határozottan elítéli a nők elleni erőszakot és kifogásolta a TV2 eljárását is az ügyben. A csatorna vezetőségét megkerestük és rákérdeztünk arra, miként kívánják kezelni a problémát, és tudunk-e valamilyen formában segíteni a helyzet megoldásában. A hasonló esetekre egyébként az a Telenor eljárásrendje, hogy ha úgy tűnik, hogy egy üzleti partnerünk nem tart be valamilyen jogszabályt vagy etikai normát, akkor először rákérdezünk az adott partner vezetőjénél, azután kivizsgáljuk az esetet. Amennyiben ez nem hoz megnyugtató eredményt, akkor szerződést bontunk a partnerrel vagy a szerződés által biztosított módon szankcionáljuk".

A Vodafone a NaNe nővédő egyesülettel igen aktívan részt vesz a nők jogaiért zajló párbeszédekben, ehhez hasonló cég viszont csak nagyon kevés van itthon. Az egyik ilyen az Avon szépségápolási vállalat, akiknek szintén megvan a véleményük a Tv2-ben történekről.

Az Avon a nők vállalataként ismert multinacionális vállalat, munkavállalóink és vásárlóink többsége is nő. Így nem véletlen, hogy több mint száz éve a nők helyzetének javítására törekszünk világszerte, társadalmi felelősségvállalásunknak pedig egyik központi eleme a nők elleni erőszak felszámolása. Ennek megfelelően elítélünk minden olyan megnyilvánulást, amely – bármilyen formában is – megengedi és elfogadja a nők elleni erőszakos fellépést.

„Az Avon jelenleg nem hirdet a Tv2-nél és annak kábelcsatornáinál is csak minimális hirdetési költéssel van jelen, reklámkampányaink döntő többsége pedig már az év első felében lefutott. Mindezek ellenére figyelemmel követjük az ügy folytatását és a Tv2 további reakcióit a téma kapcsán. Ez utóbbi alapján mérlegeljük az idei évre fennmaradó hirdetéseink elhelyezését, továbbá a jövőbeli hirdetési stratégiánk kialakítását” – ezt a cég PR vezetője írta nekünk emailben.

A Tv2 a botrány hatására belső vizsgálatot rendelt el, aminek eredményeképpen kiderült, hogy szinte mindenki hibázott, akinek köze volt az Éden Hotelhez vagy a csatornához, és elnézést kérnek. A Médiatanács jövő héten napirendre tűzi  a műsor vizsgálatát és a hatósági eljárás megindítását a hétfőn az elnök által kezdeményezett hatósági vizsgálat első eredményei alapján.

Rovatok