Tisztázzuk le a műsor címével kapcsolatos anomáliát mert ugye ez nem az a Játék határok nélkül, amit korábban ismertünk.

Farkas József: Annak a műsornak és címnek a jogai, amit mi JHN címen ismertünk itthon, az EBU-nál (European Broadcasting Union, az Európai Műsorszórók Szövetsége) vannak, ez a Jeux Sans Frontières. Ha visszaemlékszik a régi adásokra, úgy kezdődtek, hogy bejött a logó a francia címmel, és utána jelent meg felette a magyar fordítás. Ez, mármint a magyar cím, nem a formátum része, hanem a francia cím Magyar Televízió által fordított változata. Ezért tudtuk ezt a műsort így elnevezni, hiszen így sem az EBU, sem a francia gyártó, a Mistral Productions nem szólt bele. Ez, amit mi most látunk, a The Biggest Game Show of the World vagy Intervilles International című műsor, ami a Jeux Sans Frontières elődje, és eredetileg városok küzdöttek benne. Ez egy nagyon régi formátum, 1962 óta létezik. A Jeux Sans Frontières helyzete nagyon bonyolult, különböző jogoknak más és más a tulajdonosa, nem volt értelme ezzel foglalkozni.

Tompa Tímea: A franciákat, az Intervilles formátum tulajdonosait sok éven át győzködtük, hogy bízzanak bennünk. Ez a kezdetben fagyosan induló viszony mostanra eljutott egy majdhogynem barátinak mondható szintre. Jelenleg együtt dolgozunk velük azon, hogy ebből a formátumból a lehető legjobbat kihozzuk. Az sem titok, hogy szeretnénk, ha Európán belül maradna a dolog, sőt egy újabb hazai forgatás sem elképzelhetetlen.

A Mistral pont most bízott meg bennünket, hogy képviseljük és segítsük őket ebben is. Tehát most nekünk az a dolgunk, hogy a következő évadra próbáljunk meg minél több közép- és kelet-európai országot toborozni. Szeretnénk minél több elemet visszahozni a régi JHN-ből, amihez nyilván régi-új játékok kitalálása mellett egy picit a szabályokat is meg kell majd újítani. Ez egy nehéz és néha fájdalmas folyamat, de csak egyszer kell végigmenni rajta.

Egyáltalán hogyan  jött az ötlet, hogy feltámasszák a Játék határok nélkül-t?

J: Eredetileg olyan filmeket akartunk gyártani, amiket külföldön forgalmazunk majd, nem a hazai piacra akartunk dolgozni. Erről a tervről még a mai napig sem tettünk le. Az amerikai piacra betörni nem túl könnyű, úgyhogy kerestünk egy olyan munkát, amivel a cég nevét ismertebbé tehetjük. Eszünkbe jutott, hogy a Játék határok nélkül mennyire hiányzik más embereknek is, még petíciók is voltak ebben az ügyben, és jó ötletnek tűnt, hogy próbáljuk meg újra a képernyőre hozni. Tudtuk, hogy több külföldi próbálkozás is volt már, amelyek pénzügyi okokból végül nem valósultak meg. Ennek ellenére láttuk benne a kitörési potenciált, így elkezdtünk kutakodni: először az EBU-nál, hogy mégis, hogy lehetne feltámasztani a formátumot. Megkerestük a formátumért felelős osztályok vezetőit és egyeztettünk jogászokkal is.

T: A Mistral Production ugyan rábólintott, de a projekt nehezebbik része csak ezután következett. Le kellett ülni a hazai tévékkel tárgyalni, meg kellett keresni a megfelelő csatornát, amely nyitott is volt ennek a megvalósítására. Első körben A Mistrallal közösen kezdtünk el tárgyalni a kereskedelmi tévékkel és a köztévével, de hamar kiderült, hogy nem lesz könnyű eset. Mivel nem ismertek bennünket, vélhetően nehezen bíztak bennünk. Az is kiderült, hogy annyira nem egyszerű, hogy csak úgy valamelyik csatorna kiküldjön egy magyar csapatot egy külföldi forgatásra. Ezért elkezdtünk fordítva gondolkozni. Megkérdeztük a Mistralt, mit szólnának ahhoz, ha nálunk, Budapesten lenne a következő forgatás.

A kereskedelmi tévék mivel utasították el az ötletet?

T: Az egyik nagy kereskedelmi csatorna reklámidőt kínált fel, vagyis fizessük ki a licenszdíjat, gyártsuk le a műsort, és ők levetítik. Ez nem volt működőképes megoldás. A másik kereskedelmi csatorna nem reagált érdemben, de mentünk tovább oda, ahol másféle konstrukciót ajánlottak.

J: Voltunk egy kábeltévénél is, amiben az volt az érdekes, hogy addig az összes tévé közül ők vettek minket a legkomolyabban, de ott is a pénzügyeken akadt el a tárgyalás. Egy kábelcsatorna, mondták, egy ilyen nagyszabású műsort nem tud bevállalni.

Jók voltak az előző évad tapasztalatai?

T: Igen, a franciák meg voltak elégedve azzal, amit Budapesten kaptak. (Az évadról írt kritikánk itt olvasható.) A mi dolgunk a hazai műsor mellett a nemzetközi gyártás koordinálása is volt, tulajdonképpen abban, ami 2014-ben a képernyőre került akár itt, akár másutt, a mi munkánk is jócskán benne van. Természetesen itt is meg kellett találni a megfelelő beszállítókat, hiszen nem a két kezünkkel építettük fel a stúdiót, ami igen nagy próbatétel volt, de a szerencse ismét mellénk szegődött, és remek partnereket találtunk.  90 nap alatt ki kellett választani a játékosokat, fel kellett készíteni őket, összerakni a stábot. Nem volt egy sétagalopp.

Miért volt ilyen szoros a határidő?

T: 2013-ban nagyon keményen dolgoztunk az előkészítésen, de 4 héttel a rajt előtt a franciák visszaléptek. Aztán 2014 januárjában szóltak, hogy kezdjük a munkát, forgatás legkésőbb májusban. Februárban ültünk le tárgyalni az MTVA-val, elég nagy rohanás volt.

J: Eredetileg a Műjégpályán forgattunk volna, de nem volt időnk megbizonyosodni arról, hogy a pálya felülete elbírja-e a felépítményeket és a felszerelést, így a produkciót át kellett vinni máshova két héttel a forgatás előtt. A díszletet át kellett tervezni, kicsit le is kellett egyszerűsíteni, adaptálni a stúdiókörnyezetre.

T: Amit persze nagyon sajnálunk, mert mást mutathattunk volna meg Budapestből, szebb lett volna a környezet, emellett ott már úgymond hagyomány a JHN forgatás.

Az előző évad befejezése miatt kitört egy hatalmas botrány. Ez hogy csapódott le az önök és a Mistral viszonyán?

J: 2011-ben kaptunk egy DVD-t, rajta egy két és fél órás orosz showműsorral, amiben eltűnt a tartalom. Hol van ebben az, amiből egy 60 perces műsort össze lehet rakni? Mérlegeltük, hogy ezt el lehet-e adni a magyar közönségnek olyan formában, amiben volt, és arra jutottunk, hogy ha a franciákkal egyeztetünk, be lehetne futtatni ezt egy olyan ívre, amit a magyar néző is elfogad és megnéz. A franciák abszolút partnerek voltak ebben, mondtuk az észrevételeinket, és a lehetőségekhez képest meg is fogadták a tanácsainkat, de a licensz közötte az ő kezüket is. Azt rögtön az elején láttuk, hogy falmászás kritikus, hiszen a végén mindent megfordít, az meg különösen szerencsétlen eleme volt a formátumnak, hogy az utolsó részben a végeredményt is megfordíthatta - függetlenül attól, hogy addig ki hogy teljesített. A franciáknak ebből korábban nem volt problémájuk, talán azért, mert állandóan az oroszok nyertek, és irreleváns volt.

T: A fal történelmi része a játéknak. Az a baj vele, hogy míg régen ugyanolyan versenyzők indultak a falas megmérettetésen is, mint a többi játékban, addig az oroszok hozzászoktak ahhoz, hogy a falmászásra külön embereket hoznak. Ezek a speciálisan képzett emberek a fal előtt egy számban sem szerepeltek, ölbe tett kézzel ültek, csak az volt a dolguk, hogy felmásszanak és nyerjenek. Az oroszok mindent elbohóckodtak, nem vették komolyan a többi versenyszámot. Egyszerűen nem számított, hiszen a pontozás megengedte nekik, bőven elég volt, ha a falat megnyerik. Rutinos résztvevőként így nem is foglalkoztak a többi játékkal, míg a mi játékosaink vért izzadtak minden egyes versenyszámnál.

Értem én, de ha ez köztudott volt, és már 2011-ben látták, hogy ezt a műsort így meg lehet nyerni, akkor miért nem képzett ki minden csapat falmászókat?

T: Mert csak a helyszínen szembesültünk azzal, hogy az orosz csapat egy része nem sima játékos, hanem erre a feladatra trenírozott erőember. Most már mi is tudjuk, hogy erre külön készülni kell, építettünk is egy falat, ahol a magyar csapat gyakorolhatott a kínai évadra is. Az is furcsa volt, hogy volt egy elméleti csapatlétszám, amit mi betartottunk, de az oroszok többször annyian voltak: mi 37-en, ők vagy 150-en. Mi nem akartunk szabálytalanságot megengedni magunknak, nem akartuk, hogy emiatt bukjon el a műsor. A játékszabályban az is benne volt, hogy az egyes játékokban hány fiúnak és hány lánynak kell szerepelnie, ők ezt sem tartották be.

Miért?

J: Mi sem értettük. Valószínűleg egy válasz van rá: mivel ők nagyon sok pénzt tolnak a műsorba, talán úgy voltak vele, hogy megengedhetik maguknak. A kínai évadban nem vesznek részt, a kazahokkal pedig sokkal jobban ki lehet jönni.

T: A franciák megértették, hogy a korábbi kiadásokban valószínűleg azért szerepeltek csak egy-egy alkalommal az egyes országok, és azért nem tértek vissza, mert ugyanazzal szembesültek, amivel mi: az oroszoknak lejt a pálya, nyerni más nem fog, ha megfeszül akkor sem, így meg mi értelme pénzt és energiát beleölni a dologba. 

Ezek szerint a botrány megváltoztatta a formátumot?

J: Tavaly a helyzet nyomása alatt improvizáltunk, de végül megegyezésre jutottunk, így a negyedik forgatási napon már mindenkinek világos volt a módosított szabály. Tisztában vagyok azzal, mit gondol az Index erről, de belülről viszont teljesen más helyzetben voltunk. Minden nap két epizódot veszünk fel. Ez azt jelenti, hogy reggel 11-től hajnali 5-ig forgatunk. Vérlázító volt látni, ahogy az orosz celebek fütyültek az összes játékra, és nem foglalkoztak semmivel. Amikor megváltoztattuk a szabályt, és a fal már nem volt mindent eldöntő tényező, a celebek hirtelen kikoptak a játékokból. Attól kezdve az oroszok is komolyan vették a feladatokat. Annyira hajtottak, annyira meg akarták nyerni a tisztább versenyt is, hogy majd’ belefeszültek. Voltak olyan versenyzőik, akik megsérültek, mások idegileg omlottak össze, őket azonnal elvitték a helyszínről, azt sem tudjuk, mi lett velük.

T: A hangulat a színfalak mögött ettől függetlenül nagyon jó volt, a csapatok együtt buliztak, nevettek, énekeltek, de amikor egy-egy oroszt sikerült ebbe nagy nehezen bevonni, azonnal megjelent valaki a csapatkísérők közül, és elrángatta őket. Láthatóan, nekik ez a vidám játék is olyan volt, mint egy olimpia, mindenképpen nyerniük kellett.

Leültek a többi ország képviselőivel, és megoldást kerestek az orosz problémára?

J: Igen, közös döntés volt, nem mi keltettük a hangulatot. Két és fél napon át vitatkoztunk, közben zajlott a forgatás. A többi ország producere egyetértett velünk, így a végén minket bíztak meg, hogy képviseljük őket is.

T: Mi ezt követően ültünk le az oroszokkal, és mondtuk nekik, hogy vagy egyedül másznak a falon, vagy változtatunk. Első körben mi azt kértük, hogy ne a speciálisan erre a feladatra trenírozott mászóikat küldjék, hanem rendes csapattagokat, de erről hallani sem akartak. Azt is javasoltuk, hogy a falmászás ne fordítsa meg az eredményt, ne az döntsön, hanem legyen egy olyan szám, mint a többi, és adjuk hozzá a pontokat a napi végeredményhez. Ez sem volt nekik megfelelő. Végül az a kompromisszum született, hogy a falmászás, és a többi feladat összesítése egy-egy külön verseny lesz.

J: A 2015-ös évadban ezt már figyelembe vették a franciák az új pontozási rendszer megalkotásakor, idén az országok érmeket kapnak az egyes feladatokért, ezek az érmek pontokat érnek. Az adás végén pontösszesítés van, amibe a fal pontszámai is beleszámítanak. A falon megszerezhető pontszámokat úgy határoztuk meg, hogy a súlyozása ugyan jelentősebb legyen – ez a formátum követelménye –, de ne adjon irreális előnyt. Érvelésünkben az öttusát hoztuk fel példaként, ahol szintén nem az utolsó versenyszám dönti el a végeredményt. A mi javaslatunk volt az is, hogy hozzuk vissza a joker játékot, ebből lett végül az, hogy minden csapat választhat egy játékot, amiből kimarad. A döntőben pedig úgy valósul meg a joker, hogy minden csapat meghatározza, hogy melyik játékban hívja ki a többi csapatot.

Akkor idén hivatalosan is két külön díj lesz? Az sokat segítene a dolgon.

J: Három. Egy a játékokért, egy a falmászásért, egy pedig a két eredmény összesítése alapján.

Tavaly két díjat osztottak ki, de ezek szerint a formátumban akkor csak egy díj szerepelt. Ugyanazt adták oda két csapatnak is?

J: Nem, mert kettőt hoztak a franciák, bár eredetileg csak a biztonság kedvéért. Miután változtattunk a szabályon, és a falmászás végül külön díjazásban részesült, pont kapóra jött.

T: Gyakorlatilag megújítottuk a formátumot úgy, hogy a lehető legjobbat hoztuk ki belőle a játékosok és a tartalom szempontjából is.

A franciákhoz mennyi jutott el a tavalyi balhéból?

J: Minden. Megnézték az összes magyar cikket, ami megjelent a témában, lefordították franciára, majd visszakaptunk egy vaskos papírhalmazt, amiben részletesen kifejtették, mi az, amit mi toltunk el, és mi volt az, ami a kommunikációnkban nem volt szimpatikus nekik. A mi álláspontunk az volt, hogy egy ilyen helyzetben a legjobb az őszinteség, és pont ezzel tettük a legtöbbet a műsor érdekében.

A cikkeknek, különösen az Indexben megjelent írásoknak köszönhetően a Mistralnál nagy változások voltak, sok mindent kiértékeltek, és a műsorban több olyan változást eszközöltek, amiket most már viszontláthatunk a képernyőn.

A kínai gyártásban milyen mélységig vettek részt?

J: Csak a magyar gyártásért kellett most felelősséget vállalnunk. Természetesen forró dróton voltunk a franciákkal, egyeztettünk technikai és minden egyéb kérdésben is. Próbáltunk egymásnak segíteni, és a legjobb partnereket és beszállítókat megtalálni. Nem volt egyszerű.

Ezért kapnak valami tiszteletdíjat?

T: Egyelőre a fizetésünket, a megtakarításunkat toljuk a projektbe. Persze, senki nem mondta, hogy menjünk ki, és készítsük elő a terepet a magyar csapatnak, de látni akartuk, hova megyünk, hol leszünk elszállásolva, beszélnek-e ott angolul, és így tovább. Két nap alatt bejártuk a stúdiót, a helyszíneket, a szállodákat, és jobb üzleteket kötöttünk, mint amit a franciák kialkudtak számunkra. Olyan apróságokra is oda kellett figyelni, hogy mely kártyakibocsátó társaságok kártyái hol használhatók, mi az, ami ott elérhető, és mi az, amit vinni kell.

J: Sokan kérdezik, hogy ez miért jó nekünk, mármint hogy mi intézzük a vízumot, mi vagyunk a produkció szállásmesterei, asszisztensei, mindenesei, ráadásul ingyen. A válaszunk erre az, hogy azért, mert egyszer remélhetőleg eljutunk oda, hogy már keresünk is azzal, amit szeretünk csinálni, és akkor ezek a tapasztalatok nagyon jól fognak jönni.

A most látható kínai évad után akkor ismét Budapesten forog a JHN?

J: Dolgozunk rajta.

T: A franciák kérésére már idén nyáron megkezdtük az előkészítését, és nem várunk jövő februárig. A jövő az évadban terveink szerint tényleg csak európai országok szerepelnek majd, és a különböző országok meghívására most már nekünk is lehetőségünk van. Szeretnénk a régi, hagyományos szereplőket visszacsábítani, így az elkövetkező hetekben erre koncentrálunk.

Milyen tapasztalatokat szereztek a kínai forgatás alatt?

T: Míg itthon a legnagyobb problémát megoldani is sokkal egyszerűbb volt, mint odakint a legegyszerűbbet. Kezdjük ott, hogy csak az utolsó nap kaptunk meg a stábnak szükséges munkavállalói vízumokat, és részben emiatt a forgatás előtt már hetekig nem aludtunk, de szó szerint, hiszen nekünk a két időzónát kellett összehozni, hiába voltunk reggel a követségen, ha Kínában éppen akkor aludtak. Sok segítséget kaptunk a helyi szervezőktől, de az idő és kultúrális differenciák igencsak nagy bonyodalmakat okoztak.

J: A legnagyobb izgalmat ezzel egy időben egyértelműen a technikai eszközök beszerzése jelentette. Az internetes szótárak és chat szoftverek nagy hasznunkra voltak, hiszen nyilvánvaló, hogy hiába vannak nemzetközi projektjei egy-egy kínai beszállítónak, angol nyelven csak elvétve beszélnek, így kínaiul, kézzel-lábbal, interneten kikeresett fényképek segítségével kellett velük kommunikálni. Az egyeztetést követő izgalom az volt, hogy azt rendeltük-e meg, amit szerettünk volna, és hogy valóban az kapjuk-e meg. Szerencsénk volt, jó partnert találtunk, és azt kaptuk, amit kértünk.

T: Ezt túlélve, már csak olyan apróságokat kellett megoldanunk, hogy ha kimentünk a városba, találjunk egy taxist, aki vissza is tud minket hozni, hogy el tudjunk menni kelléket venni, netán ventilátort a 40 fokos hőségben. Persze, az is csak nekünk volt furcsa, hogy az első nap meleg vizet kaptunk a szállodában, és meg kellett őket győzni, hogy mi európaiak tudjuk, hogy igazuk van, mégis inkább hideg vízzel szeretnénk lehűteni magunkat. Ez szemmel láthatóan váratlanul érte őket. Persze, mi európaiak a stúdióban lévő ételekhez sem voltunk hozzászokva, és nem is volt könnyű megszokni. Ki így, ki úgy, de mindenki megküzdött vele.

Mi volt az, ami jól működött, mi az, ami nem?

J: Maga a stúdióbelső jó volt. Szép dekoráció, ötletes játékok. A stúdió nem volt teljesen kész, még átadás előtt állt, ebből adódtak is nehézségek. A kínai és az európai munkamenet, és gondolkodásmód közötti különbség is kívánt plusz erőfeszítéseket: nagyjából minden kétszer, ha nem háromszor energiába került. A legnehezebb feladat az volt, hogy mindebből se a stáb, se a játékosok ne vegyenek észre semmit. Ez számunkra konkrétan azt jelentette, hogy mi ketten nem aludtunk, a 3 óra alvás már luxus volt, mert valahol mindig ott kellett lenni. Így az egyik legnagyobb kihívás az energiánk beosztása volt.

Az MTVA mennyire szól bele a munkájukba?

T: A tartalommal kapcsolatban vannak elvárásaik, hiszen közszolgálati tévéről van szó, amely meghatározott értékrend mentén gondolkodik, pl.: celebek szerepeltetését nem támogatják. Úgy véljük, ők is megbíznak bennünk, ami számunkra az elismerés és megbecsülés jele, hagynak bennünket szabadon dolgozni. 

Ha ennyire elégedettek voltak, arról is van szó, hogy valami mást is gyártsanak nekik?

J: Egyelőre nincs.

T: Vannak kezdeményezéseink nemzetközi szinten, és bár nem beszélünk ezekről, aktívan visszük előre most is. Több olyan ötletünk van, amiből akár itthon is lehetne valami. Ezek közül az MTVA is látott már néhányat. Ugyanakkor úgy gondoljuk, nem szabad leragadni a tévénél, ott a Netflix, a YouTube, a streamelt tartalomban bőven van potenciál. Rengeteg lehetőség és ötlet van a fejünkben.

A jelenleg látható, Kínában forgatott évadról itt írtunk kritikát.