Index Vakbarát Hírportál

Támasszuk fel Tenkes kapitányát?

2016. március 21., hétfő 21:09

Előbb-utóbb mindenki a klasszikusokhoz nyúl és remake-et, rebootot, újragondolást, folytatást forgat régi nagy sikerekhez. A magyar sorozatarchívum persze jóval szegényesebb, mint egy brit vagy amerikai, de pár, újabb feldolgozásra érdemes darabot így is találtunk benne.

A magyar sorozatgyártás a múltban sokkal jobban teljesített, mint most, legalábbis ha csak szimplán a számokat nézzük. Igaz, ezek a klasszikus szériák, mint a Tenkes kapitánya vagy a Rózsa Sándor, de emlegethetnénk itt a jóval később forgatott Glóbuszt vagy a Kémerit is, nem mindig élték meg a második, harmadik évadot. A sorozat mint olyan, eleve az a műfaj volt, amivel a szériákat bemutató Magyar Televízió sem tudott igazán mit kezdeni, inkább több részre bontott tévéfilmekről volt szó, és ez meg is látszott rajtuk.

Ettől függetlenül még mindig jobban jártak a sorozatrajongók az átkosban és a rendszerváltás után a kereskedelmi tévék indulásáig eltelt időben is mint most, mert jóval több tartalom készült nekik, mint a mostani ínséges időkben. Jó, a fényt már látjuk az alagút végén, és már nemcsak a köztévé és a Kálomista művek gyárt szerializált tartalmat, hanem mások is – a magyar sorozatipar 2015-ös évével ebben a cikkben, a sorozatipar jövőjével, az alternatív gyártókkal pedig ebben foglalkoztunk.

Ha megnézzük a nagy sorozatgyártó, a műfajt iparnak és hasznot termelő, üzleti vállalkozásnak tekintő országokat (USA, Nagy-Britannia), láthatjuk, hogy az új ötletek mellett rendszeresen előkerülnek a mozifilmekből tévére írt tartalmak, és menetrendszerű, hogy egy korábbi nagy sikersorozatot évekkel később elővesznek, aktualizálnak, vagy akár folytatnak. Ilyen volt a Dallas második generációs kiadása, ami Jockey és Bobby fiairól szólt leginkább, de  a nagy öregek is szerepeltek benne, de említhetnénk a hatvanas-hetvenes években sikeres Hawaii Five-0 című krimit, aminek modernizált változata a mai napig látható a CBS műsorán, és ott van az X-Akták is, ami tizennégy éves kihagyás után nemrég tért vissza a Fox műsorára.

Az ilyen feltámasztott sorozatok nem minden esetben működnek persze, minden Hawaii Five-0-ra jut egy Knight Rider, amiben hiába volt K.I.T.T., David Hasselhoff nélkül senkit nem érdekelt, és a Dallas 2.0 sem váltotta be igazán a hozzá fűzött reményeket, amikor pedig szegény Larry Hagman a forgatás alatt meghalt, a kísérlet sorsa megpecsételődött. Azt, hogy mi lesz sikeres és mi nem, előre nem nagyon lehet sejteni sem, ki tudta például, hogy a Fargo sorozatverziója olyan kritikai sikert arat, hogy már a harmadik etapot készítik elő belőle, a Charlie angyalai című klasszikus feltámasztása viszont a sikeres mozifilmek ellenére is ótvaros nagyot bukott.

Mi azért teszünk egy próbát a nagy klasszikusokkal és a nyolcvanas évek végén, és a kilencvenes években forgatott magyar sorozatokkal, tessék szépen megszavazni, melyiket lenne jó feltámasztani.

Szomszédok (1987-1999)

331 epizódot élt meg a teleregény annak idején, és egy ország nézte lélegzetvisszafojtva, ahogy Julcsi összenőtt szemöldöke végre kettévált, borult le Vágási Feri tisztelete parancsoló mákostésztamintás pulóvere előtt és irigyelte Gábor Gábort, mert Szofi helyett hosszú, elegáns, barna cigiket szívott. Horváth Ádám kissé szájbarágós, rémesen demagóg sorozatát simán át lehetne ültetni 2016-ra, hiszen lakótelep van, Taki bácsi mondjuk uberezne, Lenke néni egy CBA-ban dolgozna, és a vasárnapi nyitva tartás miatt óbégathatna, Julcsi kockás ingben lázadna az iskolában, ahol Vágási Judit lenne a helyi Pukli, Mágenheim doki nem sokat gondolkozna egy dubaji álláson, Vágási Feri meg a Windows 10-et szeretné flopin beszerezni. Főszereplők: Lengyel Tamás (Vágási), Anger Zsolt (Gábor Gábor), Döbrösi Laura (Julcsi), Csányi Sándor (Mágenheim), Kovács Patrícia (Judit).

Szomszédok: indokolatlan cenzúra

Pirx kalandjai (1972)

Az ötrészes sci-fi-t Stanislaw Lem Opowieści O Pilocie Pirxie című novelláskötete alapján forgatta a Magyar Televízió, ebben a sorozatban próbálták ki először a bluebox technikát (kék háttér előtt felvett jeleneteket helyeztek át más környezetbe) a tévében, parádés eredménnyel. A sorozatra leginkább azért emlékezhetünk, mert az űrhajók és űrállomások sima háztartási eszközök voltak a kávéfőzőtől a vízforralóig. Az indexes konszenzus szerint a remake-be bele kellene tolni annyi pénz, amennyiből Kálomista forgathat sorozatot az MTVA-nak, és megcsinálni egy Galaxis őrzői stílusú bohóckodást. Főszereplő: Lengyel Tamás (Pirx), Kovács Patrícia (Glória).

Pirx kapitány kalandjai (Prometheus trailer)

A Tenkes kapitánya (1964)

Igazi sikertörténet volt, a 13 részes tévésorozatból később regény készült, majd egy film is, ami eljutott a német mozikba is. A sztori, a labancok bajsza alá borsot törő kurucok ma is megállná a helyét, egy sima remake is beleférne, de lehetne aktualizálni a dolgot, a modern Eke Mátét mondjuk hívhatnák Orbán Viktornak, aki a labancok helyett a brüsszeliták ellen küzdene csalafinta eszközökkel. Főszerepben Nemcsák Károly, további szereplők: Lengyel Tamás (Buga Jakab), Kovács Patrícia (Veronika), Anger Zsolt (Eckbert).

A Tenkes Kapitánya

Kisváros (1993-2001)

Az egyik legsikeresebb magyar tévésorozat 193 részt élt meg, és arról szólt, hogy Hunyadi főtörzs, a Határőrség akciószázada és a rendőrség hogyan old meg határ menti bűncselekményeket. Kellett hozzá a magyar Néphadsereg propagandaeszközének is tekinthető Angyalbőrben sikere, amire egy lapáttal rá tudott tenni azzal, hogy a viszonylag zártabb, katonai környezet helyett egy városba helyezte a cselekményt. Pont annyira volt magyar, hogy ne érezze hülyén magát az ember, béna akciójelenetek, faviccek egész sora, és annyi termékelhelyezés jellemezte, hogy csak nézett az ember a funkciótlan jelenetek láttán. A modernizált változatban a nyugdíjból előrángatott Hunyadi a migránsok ellen védi meg a határt. Főszereplők: Usztics Mátyás (Hunyadi), Lengyel Tamás (Balogh Máté), Anger Zsolt (Járai), Kovács Patrícia (Forgács Andrea).

Angyalbőrben (1990-91)

13 részes volt csak a honvédség egyik szakaszának rendszerváltás körüli életéről szóló sorozat, de úgy beleivódott a köztudatba, mint a Szomszédok, őszintén szólva én is úgy emlékeztem, hogy több rész készült belőle. Pont alkalmas lenne egy jó kis koszos, macsós, kemény sorozatrebootra, amiben Karádi főtörzs a kerítésépítesre is alkalmatlan katonákkal üvöltözik, majd elviszi őket Afganisztánba rambózni. A sorozat annak idején a “katonaság, mulatság, bulika” képet sugallta a seregről, kevés sikerrel. Főszereplők: Usztics Mátyás (Karádi), Lengyel Tamás (Urbán), Anger Zsolt (Kardos), Kovács Patrícia (Nelly).

Karády Őrmester káromkodása - Angyalbőrben

Linda (1983-89)

23 részen át sikoltozott a babettás-klumpás igazságosztó nyomozócsaj a tévében, először az MTV-n, de az RTL és a Viasat is levetítette az egyik legnépszerűbb, és gagyiságai ellenére is szerethető sorozatot, amiben Linda, a gimnazistából rendőré avanzsált karatéka pitinek látszó ügyekbe keveredik, de szinte mindig sokkal nagyobb, jelentősebb balhét leplez le a végén. Az update-tel nem túl régen már megpróbálkoztak, de nem jött össze, az egyik indexes kolléga javaslata viszont simán megvalósítható lenne: 

 

A hollywoodi remake-gyakorlatot lemásolva Görbe Nóra cameózhatna, eljátszhatná az új főszereplő anyukáját. Lindát Hőrich Nóra Lilinek adnám, végzős gimnazista helyett végzős rendőrtiszti főiskolásra írnám át a szerepét. A vőlegényét kiírnám a remake-ből, mert dramaturgiailag is érdekesebb, ha a sorozat folyamán találja meg a szerelmét. Az első epizódokban a nosztalgiára lehetne rámenni, és könnyed humorral és jól koreografált verekedésekkel eladni a sorozatot, a későbbiekben elmélyedhetünk Linda és a rendőri szervezet konfliktusaiban. Linda még most, 2016- ban is ugyanolyan problémákkal küzd, mint a nyolcvanas évekbeli elődje - nem veszik komolyan, nem kap a rátermettségéhez illő megbízásokat. Aztán Lindának rendőségi korrupciós ügyekkel is meg kell küzdenie, és ahogy sötétedik a sorozat tónusa, úgy fókuszálunk inkább a karakterdrámára, és egyre kevesebb szerepet kap a harcművészet és a heti procedurális nyomozás.

Főszereplők: Hőrich Nóra Lili (Linda), Lengyel Tamás (a későbbi szerelmi szál másik vége), Anger Zsolt (Eősze Gábor), Kovács Patrícia (Steinbach Klára).

Linda a metrón

Família Kft. (1991-99)

Az első magyar sitcomból 385 rész készült el, a közönség pedig annak ellenére imádta, hogy annál arcátlanabb termékelhelyezésekkel soha, senki nem találkozott még, mint ezekben a félórás epizódokban. Egy idő után az írók teljesen elvadultak, és tulajdonképpen a sztorit írták rá a reklámozandó  termékre, ami nemcsak rettenetes, de az igazi, hamisítatlan retrót jelenti, hiszen a tévézés hajnalán, az ötvenes években bemutatott első amerikai sorozatok pontosan így működtek. A családi kisboltról szóló történet újráját kollégáink így képzelnék el:

A Szép-család – mint a vasárnapi boltzár nyertese, hiszen az üzlet családi tulajdonban van, ők nyitva lehetnek, míg a konkurenciának be kell zárnia – Ágica vezetésével kitalálja, hogyan lehetne az NVI-nél megfúrni a boltzár elleni népszavazási kezdeményezést. És persze, hogy a Szép ABC belép a CBA franchise-ba! Később trafikot nyitnak, majd a bevételből állami földeket vesznek falun, itt már egy második helyszínt vagy spinoffot is be lehetne hozni.  

Főszereplők: Lengyel Tamás (Szép Károly), Kovács Patrícia (Szépné), Döbrösi Laura (Kriszta), Olasz Renátó (Misi/Ricsi), Anger Zsolt (Kövér Lajos).

Rózsa Sándor (1971)

12 rész, irodalmi alap, zseniális szereposztás. Ezt űberelni nehéz lenne, de az Index kollektívája még a leghíresebb magyar betyár életét is tudta aktualizálni:

 

A főszereplő (Kövér László) leginkább álnépies kifejezésekkel küzd meg az olyan urbanizáltabb tolvajokkal, mint Rogán vagy Lázár, a végén pedig ő veheti el a kocsmárosnét, a szépséges Morvai Krisztinát, akivel a végén közösen betiltják a betűvetést a faluban, mert évezredeken át megvoltak nélküle békességben, bölcsességben.

Persze lehetne egy urbánus Robin Hood-sztorit is forgatni belőle, amiben a mindenhez értő reneszánsz ember, a külföldről hazaköltözött Sándor Rose megoldja a hajléktalanproblémát, a BKV gondjait, a polgárokat lenyúló politikusokat pedig nigériai levelekkel és hasonlókkal csalja tőrbe, majd megszégyeníti őket az RTL kamerái előtt, a lenyúlt pénzt pedig névtelen adományozóként juttatja el karitatív szervezetekhez.

Szereplők: Anger Zsolt (Sándor), Lengyel Tamás (Veszelka), Kovács Patrícia (Piros), Thuróczy Szabolcs (Rácz).

Rózsa Sándor trailer

Van még muníció bőven. Lehetne új sitcomot forgatni a Tea-Limonádé-Pasik vonalon, de a Patika című rettenetes sorozatot is át lehetne gyúrni a nosztalgia jegyében. A Kémeriből sima magánnyomozós sorozat lehetne, ez kortalan sztori, lásd még a Privát kopót, de tuti kihagytunk még rengeteg mindet, szóval ha valakinek van sztorijavaslata, azt a tema+sorozat@mail.index.hu címre simán elküldheti.

Melyik magyar sorozatból készüljön új verzió?

  • 1084
    Egyikből sem, jöjjön valami új
  • 1049
    A Tenkes kapitánya
  • 828
    Angyalbőrben
  • 802
    Szomszédok
  • 644
    Linda
  • 430
    Kisváros
  • 418
    Pirx kalandjai
  • 200
    Rózsa Sándor
  • 165
    Família Kft.

Rovatok