Index Vakbarát Hírportál

Orbán volt tanácsadójának cége kapott megbízást a közmédiától

2016. augusztus 31., szerda 09:13

A Nézőpont-csoporthoz tartozó Médianéző Kft. 16 milliót kap sajtófigyelésre az állami médiától.

Miután Orbán Viktor egykori tanácsadója, a Miniszterelnökség volt jogi ügyekért felelős államtitkára, Győri Tibor megvette a Nézőpont Intézetet, a csoport egyik cége, a Médianéző Kft. gigaközbeszerzést nyert kormányzati médiamonitor szolgáltatásra: a kft. 2018 végéig tartó, 4,4 milliárdos megrendelést kapott a fejlesztési tárcától a minisztériumok és több állami szervezet sajtófigyelésére - írtuk tavaly, hozzátéve: "az egykori államtitkárnak már nem kell tartania attól, hogy a következő években állami megrendelés nélkül maradt a cégcsoport."

És tényleg nem kell: mint a Népszabadság megtudta, a Médianéző Kft. nyílt közbeszerzési eljáráson elnyerte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) tenderét, így a cég 16 millió forintos keretösszegen belül folyamatos sajtófigyelési és médiaelemzési szolgáltatást nyújt az MTVA-nak. Ezen belül főként reggeli és folyamatos napközbeni sajtófigyelést végez, naponta egy alkalommal nemzetközi hírösszefoglalót készít Magyarországról, havonta pedig mennyiségi mérési elemzést állít össze.

A Népszabadság megkérdezte az üzletről az MTVA-t is, ahol elmondták, a szolgáltatásra azért van szükségük, mert "az MTVA vezetésének minden nap tudnia kell arról, milyen a megítélése a szervezetnek". Külsős cég bevonására pedig azért van szükség, mert az idén 77,7 milliárd forintból gazdálkodó MTVA-ban "nincsenek meg a megfelelő erőforrások" egy ilyen "specializált szaktudást igénylő információmenedzsment"-hez.

Ne maradjon le semmiről!

Rovatok