Index Vakbarát Hírportál

Véglegesítették Vaszily Miklóst az MTVA élén

2016. október 5., szerda 09:02

Kinevezte az állami média vezérigazgatójának Vaszily Miklóst Karas Monika, a Médiatanács elnöke - írja a Népszabadság.

Vaszily Miklós tavaly augusztus óta megbízott vezérigazgatóként dolgozott az állami médiánál, miután Szabó László Zsolt lemondott a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezetéséről - emlékeztet a Népszabadság. A tényleges kinevezése így már több mint egy éve váratott magára.

Szabó László Zsolt jelenleg diplomataként dolgozik, ő Magyarország új-zélandi nagykövete.

A 42 éves Vaszily Miklós 1996-ban végzett a Budapesti Közgazdasági Egyetemen, 1997-ben pedig az ELTE jogi karán diplomázott. 2001-től a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. vezérigazgatója volt, 2005-től az Index.hu Zrt. vezérigazgatója lett. 2007-től e társaságok vezetése mellett a tulajdonos Közép Európa Média Zrt. vezérigazgató-helyettesi tisztét és igazgatósági tagságát is betöltötte. 2010 februárjától 2014 novemberéig az Origo Zrt. vezérigazgatója volt, az ő igazgatása alatt kellett távoznia az Origo éléről Sáling Gergő főszerkesztőnek, röviddel azután, hogy a portál Lázár János különös költekezései miatt kezdett vizsgálódni.

Vaszily Miklós tehát végeredményben kedvezően került ki az MTVA körüli botrányból. Ahogy azt megírtuk, márciusban találtak lehallgatókészüléket a megbízott vezérigazgató irodájában. A mikrofonkábelek az MTVA vezérhelyetteseinek szobáihoz vezettek, ahol a Nemzeti Nyomozóiroda helyszínelői fotó készítésére is alkalmas rögzítőberendezéseket találtak. A tiltott adatszerzés gyanúja miatt indított nyomozásban a a két érintett helyettest, Vas Imre üzemeltetési igazgatót és Enyedi Csaba adminisztrációs igazgatót gyanúsítottként hallgatták ki, ők maguk pedig az ügy miatt felmentésüket kérték az MTVA-tól. A helyszíneléskor Vas Imre zavarodottan azt válaszolta a rendőrök kérdésére, hogy az eszközök telepítése „magasabb célokat szolgált".

Vaszily legutóbbi intézkedése szerint egyébként az MTVA elküldi 145 munkatársát. A döntést az évi 15 milliárd forintos bérköltség csökkentésével és a munkafolyamat racionalizálásával indokolta, hiába pótolták többször is a költségvetést év közben milliárdokkal.

Ne maradjon le semmiről!

Rovatok