Index Vakbarát Hírportál

Nehogy józanul nézze a tévét

Tévéajánló az év utolsó napjára

2016. december 31., szombat 08:11

Ha valaki egész évet a tévé előtt tölti, akkor az év utolsó napján sincs jobb döntés és mint egész nap reklámmal megszakított filmeket nézni. Átböngésztük a legszélesebb körben elérhető tévécsatornák programját, hogy megtaláljuk azokat a filmeket, amik a legérdekesebbnek tűnnek az idei kínálatból.

Ha valaki valamilyen komoly filmélményre vágyik a kávé mellé, akkor már reggel hétkor elkezdheti a filmezést, ekkor adja ugyanis a Casablanca című klasszikust az ATV. Az 1942-ben készült filmet idén újra bemutatták a mozikban, ebben a cikkünkben pedig összeszedtük a legjobb dumákat a filmből.

A Casablanca után lehet ebédelni, vagy sétálni, esetleg akár szundítani, mert az igazán izgalmas folytatás csak 13:15-kor érkezik, ekkor indul a TV2-n, Martin Scorsese egyik talán kevésbé ismert filmje, A leleményes Hugó, ami 2011-ben az Oscar-gáláról több díjat is elhozott. Ebben egy árva kisfiú meg egy különös lány keverednek mindenféle kalandokba, egy furcsa körülmények között beindított robot miatt.

Aki eddig nem unta meg a Bud Spencer filmeket, annak remek lehetőségei vannak, ugyanis több csatorna is vetíti majd az olasz mester filmjeit. Az RTL Klubon 13:55-kor kezdődik a Rabló-pandúr, amiben egy piti tolvajt nyomába ered Spencer figurája, akit még az egész maffia is el akar kapni. Akinek ez nem elég jó, vagy túl sokszor látta, az az F+-on is belefuthat egy Bud Spencer filmbe, ott 13:55-kor kezdődik a Banános Joe, ami kategórián belül az egyik legismertebbnek számít. 

Kicsit később a magyar Bud Spencert is megcsodálhatják azok, akik valami hasonlóra vágynak. 15:20-kor kezdődik a Dunán A Pogány Madonna. Ha valaki kiszakadna a magyar retro világból, az Ötvös Csöpi és Kardosdoktor hihetetlen akciói helyett választhatja a Viasat6-ot is, ahol 14:20-tól adják a Waterworld - Vízivilág című filmet. Ennek méltatlanul rossz a híre, valójában egy nagyon is szórakoztató filmről van szó, ami egy olyan képzeletbeli világban játszódik, ahol teljesen eltűntek a szárazföldek.

Ha romantikára vágyik valaki a féktelen akciók helyett, akkor az RTL2-t tudjuk ajánlani, itt ugyanis 15:50 perctől adják A szerelmünk lapjai című klasszikust, amiben Ryan Gosling és Rachel McAdams játszanak hős szerelmeseket a vidéki Amerikában. A romantikus filmek egyik klasszikusa, ami szándékosan az érzelmeket veszi célba, hatásvadászata, pedig sokaknak idegesítő is lehet. 

Szerelmünk lapjai

Ebben az időszakban másik könnyedebb filmötlet a Bébi Mama a TV2-n, amiben az itthon talán kevésbé ismert Tina Fey és Amy Poehler szerepelnek. Ez pont olyan film, ami illik a szilveszteri készülődés mellé háttértévének és vannak benne olyan altesti poénok, amiket általában csak férfiaknak szokott szabad lenni. A történet annyiról szól, hogy egy sikeres üzletasszony egyszer csak úgy dönt, hogy ideje gyereket vállalni, ehhez viszont béranyára van szüksége és a kettőjük gyökeresen eltérő személyiségéből fakad a film legtöbb poénja.

Aki viszont alig várja már, hogy szilveszterkor minél több kabaré műsort nézhessen a tévében, annak nem kell tovább várnia, délután négy órától ugyanis a Dumaszínház című műsorukat adják, ami a leírás szerint a Vidám Színpad és a Stand Up Brigád új estje Beleznay Endre műsorvezetésével. 

Aki mégis inkább valami filmet nézne, az kapcsoljon 16:45-kor a Viasat3-ra, ekkor kezdődik ugyanis a Vissza a jövőbe. Ez egy igazi klasszikus családi film, amit sokszor újra lehet nézni, akár szinkronosan is. Mondjuk a történetébe nem érdemes jobban belegondolni, ugyanis ha valaki túl sokat agyal rajta, soha többet nem fog tudni rá ugyanazzal a szemmel nézni. Ezt Szabó Péter kollégánk ebben a videóban dolgozta fel.

18:10-től az RTL2-n megtekinthető az Ízek, imák, szerelmek, ami egy itthon is nagyon sok példányban eladott könyv adaptációja és Julia Roberts a főszereplője. Erről 2010-ben azt írtuk, hogy a szerelmes nővé válás receptjét mutatja meg a film és annak ellenére, hogy hosszú pontosan hozza azt, amit elvárunk tőle.

Ha sok volt az ezotériából akkor vissza lehet térni az RTL Klubra, ahol 19:10-től adják a Különben dühbe jövünk című Bud Spencer és Terrence Hill filmet. 

A tematikus sokszereplős romantikus filmek rajongóinak ott van a Szilveszter éjjel című film opcióként, ami 20:50 perckor indul az RTL2-n. Ebben olyan színészek tűnnek fel, mint Robert De Niro, Jessica Biel, Halle Berry vagy Michelle Pfeiffer. Maga a film mondjuk nem túl érdekes, úgyhogy csak úgy tudjuk ajánlani, ha mellé már megkezdődik a szilveszterhez hozzátartozó italozás.

Szintén csak ilyen enyhén bódult állapotban tudom elképzelni, hogy valaki a Duna tévére kapcsoljon, ahol 20:00 órától a magyar Jay Leno, maga Fábry Sándor szórja mellényzsebéből a humor bonbonokat. Ez egy röpke másfél óráig tart, utána következik az újabb generáció és 21:30-tól már Bagi Iván és Nacsa Olivér showműsorán lehet szórakozni, akiknek ez megy. Mondjuk 1-2 ital sokat segíthet ebben is, és szintén csak így tudom elképzelni, hogy valaki a TV2-re kapcsoljon, ahol a Kiröhögjük magunkat archív felvételekből összerakott összeállítás megy majd este 10 órától.

A műfaj szerelmesei mondjuk úgyis az ATV-re tapadnak majd. Este 8 órától egy ismétlést adnak, ez a Zsebrepacsi - avagy a vidám botrányország nevet viseli, majd 22:10-től érkezik a friss műsor, ami a Kiröhögjük magunkat címet kapja, bár kötve hiszem, hogy Sas József saját magán fog esetleg poénkodni. 

Itt már tényleg csak olyan műsorokról lehet beszámolni, amiket józanon nem lehet megnézni, úgyhogy ennek szellemében folytatjuk a műsorok ajánlását.

Opció lehet a Szolnoki Szigligeti Színházból sugárzott gálaműsor, ami 22:30-kor kezdődik a Dunán. Esetleg a 23:00-kor kezdődő Heti Hetes is szóba jöhet az RTL2-n, ami kormánypárti szemmel nézve lehetőséget ad az év utolsó gyűlölködésére, ellenzéki szemmel, pedig lehet rajta nagyokat helyeselni.

Ha továbbra is agyzsibbasztó filmeket nézne inkább, akkor ott van a Csajok a csúcson, a német filmgyártás egyik remeke, amit a Hangyák a gatyában női változatának szántak annak idején. Ez 22:50-kor kezdődik a Viasat 6-on. Más módon nyújthat kikapcsolódást A szobatárs című tini horror, ami szintén 22:50-kor kezdődik, a Coolon. Ebben Leighton Meester és Minka Kelly szerepelnek, akiket egyébként gyakran össze is szoktak keverni az emberek. (Nem áruljuk el, hogy melyikük, de az egyikük egy nagyon gonosz szerepet játszik a filmben.)

Aki mindenáron szeretné elkerülni az éjfélkor kötelező himnuszt, illetve az azt követő köztársasági elnöki beszédet, annak ott van még lehetőségként a 23:10-kor az RTL Klubon kezdődő Az utolsó cserkész, vagy a pont éjfél előtt elkezdődő 40 éves szűz a Viasat3-on. Előbbi egy tőről metszett akciófilm trágár és vicces dumákkal, a másik pedig egy altesti poénokra építő vígjáték, amiben egy szőrös mellkasú lúzer 40 évesen veszíti el a szüzességét.

A Dunán, amint lement a beszéd, rögtön kezdődik a Házibuli hajnalig, amiről nem sikerült pontosabban kideríteni, hogy micsoda, de ezt sem ajánlanám senkinek józanon. Akinek még nem volt elég a lejárt szavatosságú poénokból, azok hajnal 1-ig valahogy húzzák ki ébren, ekkor startol ugyanis az ATV-n a Saskabaré egy újabb adása, ami biztosan kihagyhatatlan és ideális, hogy hangulatba hozza az embert a 2017-es évre.

Rovatok