A cikk szpojleres, csak az olvassa, aki már végignézte a harmadik évadot!

Véget ért a Terápia harmadik évada, ami egyben azt is jelenti, hogy végleg búcsút kell mondanunk Dargay András pszichológusnak és pácienseinek. Az HBO ugyanis úgy döntött, hogy nem készül több évad a magyar Terápiából. A sorozatból, ami bár izraeli és amerikai alapokon nyugszik, az évadok során egyre ismerősebb lett, egyre közelebb került a mi valóságunkhoz. Annyira, hogy a harmadik évadban két szál már teljesen eredeti, hazai fejlesztésű történet volt, egy pedig csak inspirációnak használta az amerikai verziót. És ahogy a Terápia egyre jobban közelített a magyarok hétköznapi életléhez, úgy lett egyre komorabb, vagy a főszereplő, Mácsai Pál szavaival élve: egyre kopottabb.

Elég csak a lakásokat megnéznünk, ahol Dargay András fogadta a klienseit: az első évadban még egy hegyvidéki villában jártunk, egy igencsak drágán, vagy drágának látszóan berendezett, tágas, fényes nappaliban. A harmadik évadra Dargay rendelésének helyszíne egy belvárosi lakás lett, ami sötétebb és jóval nyomasztóbb, mint az első ülések színtere. 

Ha végignézzük a harmadik évad témáit, láthatjuk, hogy a készítőket két szándék vezette: egyrészt olyan kérdések felvetése, amelyek így vagy úgy, de mindannyiunk életében jelen vannak, mint a betegségek és a halál, saját halálunk és a szeretteink halála. Másfelől elővettek néhány olyan problémát, amelyekről még mindig nem beszélünk eleget, pedig mélyen érintik a magyar társadalmat. Ilyen a családon belüli erőszak, aminek rögtön két arcát is megmutatták.

Hétfőnként, amikor a gyilkossággal vádolt Zsolt (Vilmányi Benett) volt András betege, azt láttuk, hogyan teszi, hogyan tette tönkre egy erőszakos, alkoholista apa a gyerekei életét. Hogy nem kapott semmilyen segítséget egy család, akik napi szinten szenvedtek egy brutális apa miatt. 

Kedden, Krisztina (Schell Judit) történetében az erőszak egy egészen másik arcát ismerhettük meg. Őt nem verte a férje, hanem lelki terrorral kínozta, érzelmi zsarolással, önállóságának, önbizalmának aláásásával. Ez is a családon belüli erőszak része, még akkor is, ha néha maga az áldozat is nehezen ismeri fel, hogy ő áldozat. Míg Zsoltnak nem voltak illúziói, addig Krisztina évtizedeken át hazudott magának. És Dargay segítsége nem volt elég ahhoz, hogy végül ki tudjon lépni az ördögi körből. Akárcsak Zsoltnál, nála sem sikerült megtörni a gyerekkora óta hurcolt sémákat. Öröm volt nézni, ahogy Krisztina ki mert lépni a férje árnyékából, ahogy egyre csinosabb, bátrabb lett, ahogy elkezdte élvezni frissen szerzett szabadságát. Hogy aztán annál fájdalmasabb legyen szembesülni azzal, hogy nem mer, nem tud szabadon élni, inkább visszatér a régi, boldogtalan életébe.

Szerdán egészen másfajta kudarc érte a pszichológust. Sándor (Czintos József) egyszerűen hülyére vette. Ez az Enyedi Ildikó által rendezett és az erdélyi drámaíró, Székely Csaba által írt szál az évad egyik fénypontja volt. A néző Dargayval együtt végig érezte, hogy Sándor eltitkol valamit, de arra senki nem számíthatott, ami végül az utolsó részben kiderült. Sándor hatvan éve minden tapasztalatával és minden ravaszságával egyszerűen felhasználta Dargayt arra, hogy elérje a célját, és végre hazamehessen. A legszebb az egészben, hogy ehhez a pszichológusok egyik kedvenc témáját, (kitalált) álmait vette elő.

Ebben az évadban talán a csütörtöki páciensnek, Edinek (Udvaros Dorottya) tudott a legtöbbet, vagy a legjobban segíteni Dargay. Még akkor is, ha nyilvánvalóan nem ő volt a kedvenc betege, hiszen a vak is láthatta, hogy Zsolt, és különösen Sándor nőtt igazán a szívéhez. Editnek azzal kellett szembesülnie, amivel előbb-utóbb sajnos mindenkinek: egyik közeli rokona halálos betegségével. Egész életünkben menekülünk a halál gondolatától, így aztán amikor kénytelenek vagyunk mégis szembenézni vele, akkor nem tudunk mit kezdeni a helyzettel. Egyáltalán nem új gondolat, amit ez a szál behozott a sorozatba, de még mindig akkora tabu, hogy fontos foglalkozni vele.

Pénteken, ahogy az előző évadokban, most is Dargay volt a páciens. csakhogy ezúttal nem a régi barát-ellenség, Ágnes (Csákányi Eszter), hanem egy fiatal orvos, Adél (Balsai Móni) betege. Ez a viszony legalább annyira összetett lett, mint amilyen Ágnessel volt. Dargay eleinte folyton megkérdőjelezte a nála fiatalabb orvos kompetenciáját, aztán meg elkezdett vonzódni hozzá. Adél mindezt példás távolságtartással és főleg türelemmel viselte. Aztán az utolsó részben Dargay visszatalált önmagához, és ő lett az, aki a helyén tudta kezelni kettejük viszonyát, és meghozta a lehető legjobb döntést.

Minden évadra jutott egy-egy új felfedezés, és olyan színész is, akit ugyan régóta ismerünk, de itt valami mást tudott mutatni magából. Idén az új tehetség a még mindig csak egyetemista Vilmányi Benett volt, az újrafelfedezés pedig Schell Judit. Őt már többször láttuk filmen, de Krisztina egészen más karakter volt, mint amit megszokhattunk tőle. A smink-, frizura- és ruhaszekció hathatós segítségével gyönyörűen építette fel őt, hogy aztán annál nagyobb csalódás legyen a nő döntése az évad végén.

A magyar nézőknek felfedezés volt a marosvásárhelyi születésű Czintos József is, a Csíki Játékszín egyik alapítója. Az ő beszéde, szófordulatai annyira a nézőkbe égtek, hogy én például azon kaptam magam, hogy azóta használom a “nehogy szkandal legyen”, és az “erősen figyelek” kifejezéseket. Udvaros Dorottyának és Balsai Móninak volt talán a legnehezebb dolga az évadban. Előbbinek azért, mert a szerep és a színésznő közötti látszólagos hasonlóságok eleinte elterelték a nézők figyelmét, és az ő szála indult talán a legkevésbé érdekesen. Utóbbinak pedig azért, mert valamilyen szinten Csákányi Esztert kellett pótolnia. De az évad végére mindkét szál és mindkét figura beért.

Mivel ez az utolsó évad, visszahoztak néhány régi szereplőt. Csak pár percre, de láthattuk például a Péterfy Bori alakította a ügyvédnőt, aki az előző évadban még gyerek után sóvárgott. Most pedig már ott tart, hogy bár senkit nem szeret jobban a gyerekénél, senki nem tudja úgy felbosszantani, mint ő. És ezt persze még mindig Dargaynak meséli el. Legalább ilyen csodálatos volt, ahogy Ágnes még egyszer, utoljára leiskolázza volt tanítványát a sokat emlegetett sikerkönyv kapcsán.

Az ő vélt vagy valós betegségéről és arról, hogy életében először kétségei támadnak a hivatásával kapcsolatban. Egyre több kudarc éri, már nem tud és nem is akar a páciensekkel foglalkozni. Főleg nem úgy, a szívét-lelkét beletéve, hogy Adél szerint nem is lenne szabad. Ahogy haladtunk előre a sztoriban, úgy aggódtunk egyre jobban érte. És mégis: a története tökéletes lezárást kapott. Nem happy endet persze, de nem is teljes kudarcot.

Az utolsó részre Dargay összeszedte magát, és úgy viselkedett, ahogy a szakmája általa annyiszor megszegett szabályai megkövetelik. Aztán elindult, hogy helyretegye saját magát. Már nem ő minden titkok tudója, csak egy közülünk. Mácsai Pál azok szerint is tökéletes választás volt a szerepre, akik a Terápia külföldi verzióit is látták. A harmadik évad egyik jelenetében felhúzza az egyik szemöldökét. Csak félig-meddig, éppenhogy. És ebben benne volt minden, ami arról a helyzetről elmondható.

Azóta, hogy az HBO elkészítette a Terápia első évadát, felélénkült a magyar sorozatgyártás. Már nemcsak ők, hanem a kereskedelmi tévék is egyre több magyar sorozatot készítenek. Vannak köztük jobbak és rosszabbak, de a Terápia színvonalát eddig csak egyetlen magyar sorozat, az Aranyélet tudta elérni. Hiányozni fog.

(A Terápia mindhárom évadának összes része nézhető az HBO GO-n.)