Index Vakbarát Hírportál

Távozik a Zoom.hu főszerkesztője is

2018. szeptember 24., hétfő 16:50

Szeptember végével távozik a Zoom.hu-tól Kustánczi Norbert főszerkesztő, aki a digitális újságírásban szerzett tapasztalatait ezentúl más területeken kívánja kamatoztatni. Távozása saját döntése, személyes ambíciója

- olvasható a Zoom.hu-n közreadott közleményben. Kustánczi kevesebb mint egy éven keresztül irányította a lapot, ez idő alatt kirúgott a portáltól jelentős számú újságírót: a múlt héten két kollégának, Kovács Gábornak és Csepregi János Botondnak mondott fel, a portálhoz érkezése után pár nappal pedig öt embernek, Vitéz F. Ibolya főszerkesztő-helyettesnek, Szirmák Erik politikai újságírónak, Vajda Juditnak, a szórakozás rovat munkatársának, Barsi Zoltánnak, a portál közösségi oldalának kezelőjének és Juhász Edina kulturális újságírónak.

A főszerkesztői feladatokat 2018. október 1-től megbízott főszerkesztőként a lap eddigi főszerkesztő-helyettese, Farkas Csilla veszi át, aki a Zoom.hu-hoz érkezését megelőzően, 2013 és 2017 között a 24.hu felelős szerkesztőjeként dolgozott - olvasható a közleményben.

Néhány nappal ezelőtt írtunk róla, hogy a lapnál problémák vannak: többször is előfordult csúszás a fizetések utalásakor, sőt, a legutóbbi esetben azt készpénzben kapták meg az alkalmazottak, vagy legalábbis egy részük.

Akkor is megírtuk, hogy hétfőn bejelentés várható, "amiből vélhetően kiderül majd, hogy miért kell összébb húzni a nadrágszíjat". A közlemény valóban Kustánczi felmondásával indokolja a korábbi kirúgásokat, de hogy pontosan hol a logikai összefüggés az újságírók pénteki kirúgása és a főszerkesztői hétfői felmondása között, nem derül ki a portálon olvasható szövegből:

A múlt héten, több sajtóorgánumban megjelent híresztelésekkel szemben, a Zoom.hu átszervezésének okai többek között abból adódnak, hogy vezetőváltás történik az újságnál. A Zoom.hu működése során, a 2017 áprilisa óta eltelt másfél évben csupán néhány esetben fordult elő csúszás a fizetések kapcsán. A sajtóhíresztelésekkel szemben ezek nem több hetet vagy hónapot, hanem csak napokat jelentettek. Minden ezzel ellentétes rosszindulatú híresztelést a Zoom.hu menedzsmentje visszautasít, és további valótlan állítások esetén jogi lépéseket tesz. Elgondolkodtató és szomorú, hogy az egyre szűkülő médiapiaci lehetőségek időszakában több médiapiaci szereplő a konkurenciaharc alantas eszközeihez nyúl, hogy egy konkurens lapot lejárasson és ellehetetlenítsen."

A Zoom.hu-t az a Tarjányi Péter alapította, akit biztonságpolitikai szakértőként, íróként és üzletemberként ismerhetünk. Először 2008-ban próbálkozott meg vele, de akkor nem jött össze a dolog, így 2017 nyarán indította be újra. Első főszerkesztője a Velvet.hu korábbi főszerkesztője, Zappe Gábor lett, aki azonban pár hónappal később közös megegyezéssel távozott a portáltól. Őt követte Kustánczi Norbert. 

A Zoom anyagi gondjai mögött sok minden állhat, a piaci pletykák arról szólnak, hogy a tulajdonos korábbi bírósági ügye sem segít rajta, aminek másodfokú tárgyalása még csak most következik. Egy 2010-es, 441 milliós csalási ügyről van szó, amiről itt írtunk bővebben, és amivel kapcsolatban Tarjányi azt nyilatkozta, hogy az egész pert megalapozatlannak tartja, és bízik benne, hogy másodfokon felmentik a vádak alól. Tarjányit különösen nagy kárt okozó csalás bűntettében mondta ki bűnösnek a törvényszék, és két év börtönbüntetést kapott 5 évre felfüggesztve, két társával együtt pedig a sértett javára mintegy 440 millió forintot kellett megfizetnie. Ez volt a első fok, a másodfok még csak most jön. 

Ne maradjon le semmiről!

Rovatok