Index Vakbarát Hírportál

A hírhamisító Papp Dániel lesz az MTVA vezérigazgatója

2018. szeptember 28., péntek 15:12

Közleményben jelentette be az MTVA, hogy Vaszily Miklós távozása után Papp Dánielt, az eddigi tartalomszolgáltatási igazgatót bízták meg azzal, hogy megbízott vezérigazgatóként vezesse a céget. 

Papp Dániel volt az, aki olyan tudósítást készített a Hírcentrumnak, ami azt sugallta, hogy  Daniel Cohn-Bendit zöldpárti EP-képviselő, mikor Magyarországon járt, nem válaszolt arra a kérdésre, hogy demokratikus értéknek tartja-e kiskorúak szexuális tárgyú megközelítését. A riport képi anyaga azt sugallta, hogy a kínos kérdés feltevése után a francia európai parlamenti képviselő távozott a sajtótájékoztatóról. Az Index birtokába került vágatlan felvételből azonban kiderült, mindkét állítás hamis volt.

Ezt követően az Indexen az jelent meg róla, hogy hírhamisító, amit Papp bíróságon támadott meg, amit először a Fővárosi Bíróság utasított el. Az indoklás szerint Papp riportja manipulatív elemeket tartalmazott, amely kapcsán lehetett az a kritikai véleménye az újságírónak, hogy a hír, illetve riport hamisítás.

Továbbá azt is megállapították, hogy a közszereplő riporternek, aki ilyen riportot készít, az ilyen véleményt el kell viselnie, a helyreigazításnak nem volt alapja.  Ezt követően Papp Dániel a Kúriához fordult, akik jogerős ítéletben azt állapították meg, hogy a hírhamisító nem tényállítás, hanem erőteljes vélemény.

Papp pályájának nem tett rosszat a hírhamisító botrány, korábban ő volt az MTVA hírosztályának vezetője, volt programigazgató és tartalomszolgáltatási igazgató is, az eddigi fizetése 1 850 000 forint volt, ami ezek után várhatóan tovább növekszik.

Rovatok