Index Vakbarát Hírportál

Deák Bálint lesz a Figyelő új főszerkesztője

2019. március 26., kedd 10:59

Elődje, Lánczi Tamás közös megegyezéssel távozik - derült ki a kiadvány hivatalos közleményéből.

Deák Bálint, a Világgazdaság című napilap főszerkesztője váltja Lánczi Tamást a Figyelő főszerkesztői posztján – olvasható a hetilap honlapján megjelent közleményben.

A Mediaworks Hungary Zrt. döntése alapján a Figyelő főszerkesztője március 26-ától Deák Bálint lett. Deák Bálint emellett maradt a Világgazdaság főszerkesztője is

– olvasható a közleményben.

Lánczi Tamás, 2017 februárjában vette át a Figyelő vezetését, és most közös megegyezéssel távozik a főszerkesztői posztról.

A Figyelő szerkesztőbizottsága (azaz Schmidt Mária, Lánczi Tamás és Berecz Kristóf) egy hónapja közölte, hogy lemondanak és átadják az irányítást a hetilap új tulajdonosának, a Liszkay Gábor irányításával megalakult fideszes médiaholdingnak, a Közép-európai Sajtó- és Média Alapítványnak, vagyis KESMÁ-nak.

 A mai nappal a Figyelő szerkesztőbizottsága lemond és átadja a lap irányítását az új tulajdonosnak. Köszönjük, hogy munkatársaink segítségével ilyen színvonalas és korszerű lapot tudtunk létrehozni. Öröm és megtiszteltetés volt a közös munka. Köszönjük olvasóink támogatását, biztatását, kitartását. Minden erőnkkel igyekeztünk azt megszolgálni. A Figyelő jövőjéről az új tulajdonos fog határozni. A mi munkánk itt befejeződött. „Jó mulatság, férfimunka volt!”

A Figyelő 2018. november 28-án a többi kormányközeli sajtótermékkel együtt a Fidesz új médiabirodalmának, a Közép-európai Sajtó- és Média Alapítványnak a része lett. Akkor azonban még úgy látszott, hogy Schmidt Mária csapata meg kívánja tartani a lap szakmai irányítását, ugyanis más beolvadó médiumokkal ellentétben kiadtak egy közleményt, amiben bejelentették egy szerkesztőbizottság megalakulását. Erről akkoriban azt írták, hogy a szerkesztőbizottság garantálja a lap folyamatos és zavartalan működését. Schmidt Mária körének kiszorítása a hetilap működésével a mostani főszerkesztőváltással vált teljessé.

Rovatok