Index Vakbarát Hírportál

A TV2 mintha nem igazán hinne a koronavírusban

2020. április 17., péntek 18:51 | aznap frissítve

Vannak olyan műsorok, pl. nagyszabású show-k, tehetségkutatók, popsztárvadász zenés produkciók, talkshow-k stb., melyekről elképzelni sem tudja az ember, hogy lehetne megvalósítani őket a stúdióban felhúzott bazi nagy díszlet, nagy stáb és élő közönség nélkül. Aztán jön egy koronavírus, és a világ tévéi sokkot kaptak, majd többségükben leálltak.

A járvány miatt a hazai tévék, így a TV2 is leállította az élő műsorokat. A Nicsak, ki vagyok! először közönség nélkül, minimálstábbal forgott (ami így is legalább ötven embert jelentett, de mindenképpen kevesebbet, mint amennyivel egy ilyen műsort forgatni szoktak), és csak utána adták be a derekukat. 

ÁTMENETILEG.

Információink szerint ugyanis a TV2 jövő vasárnap a még hátralevő két adást összevonva akar egy döntőt forgatni a Nicsak, ki vagyok!-ból. Egyik informátoruk úgy tudja, a csatorna jövő héten minden résztvevőt letesztel, ami érthető és üdvözítő is, csak ugye értelme ennek a rendelkezésnek akkor van, ha a várhatóan és remélhetőleg negatív teszt után mindenkit bezárnak ott, a TV2-ben egy stúdióba, és azonnal felveszik a műsort, hogy ne érintkezhessenek senkivel. A TV2-nek elküldtük a Nicsak, ki vagyok! című műsor forgatásával kapcsolatos kérdéseinket, ha válaszolnak, a cikket azonnal frissítjük.

UPDATE: A TV2 sajtóosztálya válaszolt:

Szigorú biztonsági és egészségvédelmi intézkedések között zajlik majd a TV2 maszkos műsorának felvétele, amit a nézők április 26-án láthatnak a TV2-n. Számos nézői levél és komment érkezett az elmúlt három hétben, ezért a TV2 vezetősége úgy döntött, hogy egy adás erejéig visszatér a műsor, és a Szuperdöntő keretében végre kiderül, kiket rejt az a hat maszk, akik a Nicsak, ki vagyok? - a rejtélyek színpada adásaiból továbbjutottak.

A két sztárcsapat is készül a Szuperdöntő felvételére, hiszen ott dől el, melyik trió nyeri meg a versenyt. Majka csapattársaival, Judyval és Hajós Andrással jelenleg 5:2-re vezet Ábel Anita, Kajdi Csaba és Ganxsta Zoli ellen. A vasárnapi Szuperdöntő egész adás alatt izgalomban tartja majd a tévénézőket, ugyanis minden produkció után lelepleznek egy szereplőt.

A műsor felvétele komoly biztonsági és egészségvédelmi intézkedések mellett zajlik a vírushelyzet miatt. A felvételen csökkentett létszámú stáb dolgozik majd, minden szereplőn és közreműködőn tesztet végeznek a felvétel előtt, valamint a teljes stúdiót, az öltözőket és a kiszolgáló-helyiségeket egy speciális ózonos fertőtlenítő géppel kezelik. Ezen felül minden leállásban kötelező lesz a fertőtlenítés. A teljes stáb számára kötelező lesz a folyamatos kézfertőtlenítés és a maszkok viselése."

A jelenlegi helyzet a világpiacon az, hogy az élő műsorok közül a lehető legkevesebbet készítik el, sőt, az USA-ben egyet sem. Alternatív megoldásokat alkalmaz a Saturday Night Live című élő szkeccs-show, az American Idol című énekes tehetségkutató és a talkshow-k is: otthonról, interneten keresztül, formabontó megoldásokkal élnek, mert muszáj. Itthon a köztévé lottósorsolása mellett a reggeli magazinműsorok forognak tán a legnagyobb stáb előtt, a Híradó gárdája váltásban dolgozik, az élő adások alatt a stúdióban szinte csak a műsorvezetők tartózkodnak. (Az Index is home office-ból veszi fel Kibeszélő című műsorát, amit korábban élőben a szerkesztőségi stúdióból közvetítettünk.)

A Tényekkel kapcsolatban a TV2 azt közölte, hogy „a legnagyobb eléréssel bíró magyarországi tévétársaságként kötelességünk, hogy minden lehetséges módon, proaktívan támogassuk Magyarország küzdelmét a koronavírussal szemben. Ennek érdekében az infotainment műsorainkban kiemelt figyelmet biztosítunk a közvélemény folyamatos és széles körű tájékoztatására, a kormányzat által bevezetett intézkedések bemutatására, illetve mindenkit azok fokozott betartására buzdítunk."

Április 2-én egyébként az derült ki, hogy Barta Sylvia, a TV2 időjárás-jelentője koronavírus-fertőzött.

De nem a Nicsak, ki vagyok! az egyetlen TV2-es produkció, ami most is forog: a Bödörék – Egyszer volt Budán Bödör Gáspár című vígjátéksorozatuk forgatásáról lesifotók tanúsítják, hogy a stáb tagjai nem tartják be a közterületen javasolt másfél méteres távolságot, és a maszk- és kesztyűviselés is csak néhány stábtagnál figyelhető meg. Erről a Media1.hu számolt be részletesen, nekik a TV2 ezt a magyarázatot adta:

A TV2 Csoport és az IKO Műsorgyártó a mindenkor hatályos egészségügyi előírásoknak megfelelően végzi a tevékenységét. A sorozat esetében a kollégákat teszteltettük, csak negatív eredmény birtokában jelenhetnek meg, valamint a forgatások kezdetekor hőmérséklet-mérésre is sor kerül. Mindenki megkapja a védőfelszerelését és kézfertőtlenítő is folyamatosan rendelkezésre áll. Mivel Magyarországon a maszk használata jelenleg nem kötelező, ezért csak ajánlani tudjuk a viselését. A kollégák egyéni döntése, hogy felveszik a maszkot, vagy sem. Folyamatosan követjük az eseményeket, és ha szükséges, szigorítunk.

Rovatok