A Bödörék a legjobb dolog, ami a TV2-vel történhetett. Ez a csődtömegnek is csak nagy jóindulattal nevezhető katyvasz a magyar kereskedelmi televíziózás, azon belül is a sorozatgyártás olyan állatorvosi lova, amilyet nemhogy rajzolni, de kitalálni is alig lehet, és remekül megmutatja, hogy a kontraszelekció, a tehetségtelen nímandok pozícióba helyezése haveri vagy egyéb alapokon oda vezet, hogy az átlagembernek elérhetetlen feltételű államközeli kölcsönből megvásárolt, államközeli reklámköltésből kitömött, kormányközeli oligarchák kezében kikötő, lassan fél éve a felturbózott Csepű, lapu, gongyolából élő tévében, a kreativitás úgy sorvad el, hogy azt észre sem veszik. 

A TV2 a sorozatbizniszbe elég későn érkezett, köszönhetően annak, hogy Dirk Gerkens, az RTL-től dicstelen körülmények között menesztett egykori vezér nem hitt abban, hogy főműsoridőben sorozatokat kellene bemutatni. Drágák, sokáig tart a fejlesztésük, ha nem napi, hanem heti formátumba ugrik bele az ember, egy évad már a dobozban van, mire bemutatod. És ha az első rész bukta, onnantól csak a fogadat szívod. A TV2 első heti sorozata a 2017-es Korhatáros szerelem, a második a Bogaras szülők volt, mindkettő külföldi remake, műfajukat tekintve dramedy, az itthon legmegbízhatóbban eladható formátum. (A Mintaapák napi sorozat, ami teljesen más állatfaj.) A TV2 tehát két sorozat után, egy fikcióban tapasztalatlan kreatív főnök keze alatt kezdett saját fejlesztésbe, ami már eleve is elsietettnek tűnt. Az RTL 2015-ben a Válótársakkal (holland remake) indította a sorozatiparát, majd ezt követte A mi kis falunk (szlovák remake), A Tanár (német remake), az Alvilág (holland remake), a Drága örökösök (horvát remake) és a Jófiúk (spanyol remake) - és közben volt még egy Oltári csajok és egy Bátrak földje is - , mire Mellékhatás címmel képernyőre kerülhetett az első saját fejlesztésük. Nekik volt miből tanulniuk.

A TV2 nem tanult a konkurencia hibáiból, csak azt látták maguk előtt, hogy falu = magas nézettség, és ha csak ezt tekintjük fokmérőnek, akkor a Bödörék első részét bemutatni zseniális húzás volt május elsején, hiszen 18-49-ben 28,6 %-os közönségaránya volt, a teljes lakosságban pedig 1,2 millió nézőjük. Persze ezen az alapon ehetnénk ugye szart is, mert 20 milliárd légy nem tévedhet. Ahhoz, hogy valaki egy jól működő, heti vígjátéksorozatot működtessen, az akaratnál és szándéknál – bármennyire dicséretesek is – sokkal több kell. Koncepció, kreativitás, tehetség, meg egy jó sztori. Ami nem egyenlő azzal, hogy recikláljuk az 1962-1971 között a CBS műsorán vetített The Beverly Hillbillies alapszituációját, azaz a faluról a nagyvárosba költöző, kissé lökött családot, és nyakon öntjük klasszikus anyósviccekkel.

Bödörék már a címadáskor elvéreztek, mert kétségkívül jónak tűnik az Egyszer volt Budán Bödör Gáspár, csak éppen nincs értelme, mert a sorozat nem arról szól, hogy Bödör "felmegy" Budapestre, pök egy hegyeset a Blahán, aztán hazamegy a faluba, ugye. Ebből lett, a Bödörék, ami meg jellegtelen, semmitmondó és sokat kell még rajta dolgoznia a PR-osztálynak, hogy beleégjen a nézők agyába. Az átgondolatlanság itt, a címnél kezdődik, aztán a szereposztással folytatódik:

Az ilyen, skatulyákkal ellentétes szereposztás szokott működni (Kelsey Grammer a Boss című drámában, Bryan Cranston a Breaking Badben), de ahhoz olyan színész kell, aki ezt el tudja adni. Stohl képtelen nem Stohl lenni, nem az a színész, aki a maszk, jelmez és instruálás mögött eltűnve Bödör Gáspár lesz, ő Stohl András marad egy rémes maszkban, teljesen ad hoc előjövő, majd eltűnő akcentussal, aki arra is képtelen vagy lusta, hogy a testbeszédét konzisztensen hozza, a járása hol ilyen, hol olyan, és ez nagyon zavaró. A központi karakter, akinek az egész sorozatot el kellene adnia, lóg a levegőben, mintha a készítők sem tudnák eldönteni, hogy akkor most milyen alak is ez a pali valójában, egy szerethető, a családja boldogulásáért sok mindent bevállaló, kisstílű alak, vagy egy gyökér, akit csak azért nézünk, mert drukkolunk, hogy elbukjon.

Ez a következetlenség leginkább abban a falusi kocsmajelenetben érhető tetten, ami egyrészt amatőrebb, mint egy kettesre értékelt filmklubos amatőrfilm a Kossuth gimi 7B osztályától, másrészt semmi értelme, hiszen csak az jön le belőle, hogy ez a Gáspár egy számító, mindenkit átverő alak, akit csak azért nem vernek agyon a faluban, mert sokkal szórakoztatóbb lesz nézni, ahogy szív. És én ennek a palinak drukkoljak? Miért? Ráadásul ebben a jelenetben Ujlaki Dénest és Bán Jánost is felvonultatják, akik remek színészek, de ilyen amatőr bagázs kezében ők is csak szenvednek, ahogy szegény Kulka János is később – neki jutott az a feladat, hogy az anyósnak megmutassa, hogy működik a fotocella.

Bödör Gazsi családtagjai sem többek elnagyolt vázlatoknál, Varga Attila (névrokonom!) meg sem próbál játszani, a szövegét ledarálja, egy arckifejezést (bamba) használ, és pont úgy mozog és beszél, mintha a nyóckerben lenne az utcán. A húgát alakító Venczli Zóra is kilóg a faluból, egy percig nem hisszük el neki, hogy Dinnyeberki az otthona. Szirtes Ági a mamát hozza kisujjból, volt ő már anyósszerepben szerintem, onnan merítette a manírokat hozzá, ha a karaktert áttesszük egy Veszprémben játszódó okosrablós sorozatba, vagy a Válótársakba, pont úgy (nem) működik, mint a Bödörékben. A Bödörnét alakító Stefanovics Angéla vette egyedül komolyan ezt a feladatot annyira, hogy egy állandó karaktert teremtsen a szerepből, és ugyan ő is két lábon járó kliségyűjtemény, de annak legalább hihető.

Most hagyjuk, hogy az alapkonfliktus mennyire hihetetlen, és mennyire szarul bontják ki (Bödörék háza alatt gáz van, a házat kisajátítják, a család mehet egy budapesti csereingatlanba), mert reggelig itt ülünk, ha minden fájó ponttal külön foglalkozunk. Gazsi és a pereputty bevágódik a Skodába, és irány a nagyváros, ahol nem ismernek senkit, azaz de, van egy Dinnyeberkiből elszármazott ismerős, csakhogy vele Gazsinak még elszámolnivalója van. Innentől indul az igazi lejtmenet az anyósviccekkel, a butafeleségviccekkel, a falusitaplóviccekkel, Gazsi alkudozik a benzinkúton, a mama megijed a fotocellától, a fia nem tudja, hogy működik egy lift, Gazsi nem látott még kerékbilincset, stb. Az a baj hogy ezekben a jelenetekben ráadásul a partnerek napidíjas statiszták, akik azt sem tudják emberi hangsúlyozással elmondani, hogy kilencszáz a lángos, baszkikám. A spórolás visszaüt, és igen bizarr eredménnyel jár, a benzinkúton alkudozó Stohl rém rosszul feltett, ráncosodó maszkja alatt úgy beszél, mint egy budapesti suttyó, a kutas meg egy riadt őzike és egy robot szerelemgyereke, te meg csak nézed a tévét, hogy ez most mi?

És ilyen ezmegmiatöcs-jelenet van még pár, a túlhúzott lángosevés, ahol a botrányos statisztériát is sikerül alulmúlnia a rosszul beállított, rosszul plánolt, rosszul világított, ritmustalan képsoroknak. Az teljesen érthetetlen, hogy nem találnak oda a címre, ahol a cserelakás van, ja, nem, értem már, így találkoznak majd össze a földivel, akit Szőke Zoltán alakít a Barátok közt-ből, és akinek jól megy a sora, mert lakóparkban él, és majd ebből lesz valamiféle konfliktus.

Ez a sorozat azért jó, hogy elkészült – vagy legalábbis még forog –, mert a TV2 megtanulhatja belőle, hogy mit nem szabad csinálni ebben a műfajban. És a végén ennek mi, nézők lehetünk a nyertesei, már ha sikerül levonni a tanulságokat, és értő kezekbe adni a csatorna fikciós gyártását, mert ha ezen a vonalon mennek tovább, csak a klisés, humortalan, ócska poénokra épített gagyi marad.