Az MSZMP KB 1964 májusában úgy döntött, hogy elege van a cigánytelepekből és a barlanglakásokból, ezért fel kell számolni azokat. Ez az első dokumentum a II. világháború után, amely a barlanglakások megszüntetését tűzte ki célul: „Hazánkban jelenleg mintegy 200 000 cigány közül még 140 000 él 2100 cigánytelepen. E személyek elhelyezésére mintegy 25 000 lakás szükséges. Ezen túlmenően a cigánytelepekhez hasonló körülmények között – pl. barlanglakásokban, felvonulási barakkokban – néhány ezer család él, akiknek elhelyezéséről ugyancsak gondoskodni kell.” Azt persze már azóta több kiváló tanulmány bizonyítja, hogy a szocialista korszakban a barlanglakásokban döntően nem cigányok laktak. A program sikeréről mindennél többet mond, hogy 1988-ban Budafokon és Budatétényben még 231 barlanglakást tartottak nyilván.

A Kárpát-medencében a XIII. századtól jelentek meg a legelső barlanglakások. Legtöbbjük a Budai-hegység és a Gerecse mészkő borította területein (Budafok, Budatétény, Gellért-hegy; Süttő), a Bükk és a Bükkalja vulkanikus eredetű tufakőzetében (Andornaktálya, Cserépváralja, Noszvaj, Szomolya, Tibolddaróc), illetve a Kelet-Dunántúl (Fejér és Tolna megye) és a Mátravidék (Sirok) agyagos-márgás löszhátságain található. A hazai barlanglakások alapvetően két fő csoportba oszthatók: az egyikbe a természetes barlangok felhasználásával keletkezett hajlékokat soroljuk (búvóhelyek, betyárbarlangok, házak a barlangban, remetebarlangok), a másikba a mesterségesen kialakított barlanglakások tartoznak (kőbe vájt barlanglakások, illetve a löszpartok barlanglakásai).

Szinte minden vidéknek megvan a betyárokról, rablókról szóló mondaköre – és e történetek fontos helyszínei a hegyek között megbúvó, rejtőzésre alkalmas barlangok. Épp ezért nincs olyan hegyvidék Magyarországon, ahol ne lenne legalább egy olyan barlang, amely valamely legendás betyár nevét őrzi. Sőt! A Bakonyban Savanyú Jóska nevét nyolc, Sobriét kilenc luk, barlang viseli. De előfordul a zsiványbarlang, bujdosóbarlang elnevezés is. Ahogy Mednyánszky Miklós Kós Károly-díjas műemlékvédelmi szakértő remek írásából kiderül: a betyárbarlangokban nemcsak az útonállók húzták meg magukat, hanem gyakran a társadalom egyéb számkivetettjei is. Lehettek elszegényedett napszámosok vagy katonai szolgálat elől bujdosók.

Viszonylag ritkább, amikor a meglévő természetes barlang üregébe lakóépületet emelnek. Erre vonatkozó emlékek maradtak fenn például az Istállós-kői barlangban, de máshol is találtak erre utaló leleteket, épületmaradványokat. Budafokon az egykori Török-barlangban, valamint a Gellérthegy ma Sziklakápolnaként ismert üregében a XIX. századig voltak épített házak. Ezek legtöbbször úgy alakultak ki, hogy a barlangokat kőbányászok használták: vagy azért, hogy közel lakhassanak a munkahelyükhöz, vagy azért, mert nagyon távol laktak tőle, és a napi ingázás megoldhatatlan volt.

Budafokon például a kitermelt követ gyorsan le tudták vinni a folyóhoz, ahol azonnal szállítható volt távolabbi felhasználásra. Rómer Flóris leírásából tudjuk, hogy „a budafoki barlangban azonban egész lakótelep" alakult ki. De hasonlóan jött létre a kőbányák területén található barlanglakás-együttes. Itt a mintegy 14-15 kilométerre található Tardosbánya lakói közül kikerülő bányászok dolgoztak, akiknek a napi munka után nem volt sem erejük, sem idejük hazamenni a családjukhoz: kint éjszakáztak hát a bánya területén kivájt barlanglakások egyikében.

S ha már Rómer Flóris. Szintén ő írt arról, hogy a világon a magyar fővárosban van a legtöbb és legérdekesebb barlang. A Pálvölgyi, a Szemlőhegyi, a Mártonhegyi vagy a Vár alatti barlangrendszer a világon egyedülálló értékeket ad a magyar fővárosnak. Szintén Budapest a világ egyetlen világvárosa, ahol még a XX. század elején is laktak barlangban emberek a város kellős közepén – ritka látványosságot jelentve az arra járó idegenek számára.

„Fölösleges mondanunk, hogy e barlanglakások közül kettő sem hasonlít egymáshoz. Változatosak, mint magasztos építészetök: a természet. Az amelyiket ezuttal (...) bemutatunk, a Szent-Gellért hegy déli oldalán van és tisztességes lakhelyet képez épületekkel, kerítéssel, udvarral, fával az udvaron, és könnyen kielégíthető emberek nem csak lakályosnak találhatják, hanem még vonzerőt is fedezhetnek föl ama kettős kilátásban, mely a 700 láb magas szikláról a dunamenti termékeny rónára és a promontorvidéki hegyekre, pár lépéssel oldalt pedig a Rákoson épült »ifjú óriásra« nyílik.”