Index Vakbarát Hírportál

Niné előre megmondta

tegnap, 14:08 Módosítva: 2021.12.02 09:21
0
Először csusszant, billent, végül megdőlt, és a száguldó autó tetejéről az országútra zuhant. Daniék hűtőjéből így lett darabárban elszámolható vasáru. Dani felesége, Niné, akiről neve hallatán mindenki azt hitte, hogy orosz vagy görög, pedig Eszterként anyakönyvezték, csak amikor Danihoz ment feleségül, felvette a férfi nevét, így lett Batta Daniné, vagyis Niné, fejhangon visította, hogy ő megmondta az elején, hogy a hűtőt fektetni kell, éppúgy, mint a betyárlovat a susnyásban, ha zsandár közeleg, lapjára az autó tetején. És rögzíteni is úgy kell, ahogyan Gullivert kötözték meg Liliputban, moccani se tudjon.

Dani erre csak annyit felelt, a maga csöndes, visszafogott stílusában, amiért nem egyszer ráhívták már a rendőröket, mondván ölni készül, esetleg mészárlásra; és homlokán is csak éppen annyira dagadtak ki az erek, mintha vére helyett az Amazonas folyna odabent, hogy minek a cirkusz egy ilyen selejt miatt, amelyik annyit sem bír ki, hogy egy százhússzal robogó járműtetejéről a földre huppan, máris alkatrészeire bomlik.

Legóhűtő, magyarázta kalimpálva, miközben egy deformálódott hűtőszálat rugdosott az árok felé, és arra is utalt, hogy egy ilyen vasat egyetlen délután alatt összeforraszt, abban aztán a legnagyobb hőségben is friss marad a hús, a tej, de Niné ekkor már karba font kézzel, könnyű terpeszben állt a Hegyeshalom felől fújó szélben, ruhájának szélét a légáramlat fel-felkapta, és Dani megértette a feléje áradó csönd lényegét.

Visszaült a volán mögé, intett Ninének, hogy indulhatnak, és mintha mi sem történt volna, Dani fordított a kormány kerekén, tekerte hosszan, egészen addig, mígnem a Lada orra ismét a sógorok földje felé nem mutatott. Ekkor a pedálra lépett, gázt adott. Rutinból még megkérdezte Ninét, hogy előkészítette-e az útleveleket, mert az osztrákokhoz nem lehet csak úgy betörni, akkor sem, ha odaát a boltok kánaánja várja a magyarok hadát.

Tovább

73 évesek Magyarország hősei

november 24., 07:43 Módosítva: 2021.11.24 12:35
205

1948. május 10-től létezik egységes állami szervezetként az Országos Mentőszolgálat. 76 mentőállomással, 399 dolgozóval és 156 mentőkocsival kezdték az életek mentését a második világháború után a magyar mentősök.

Az OMSz Európában elsőként állított szolgálatba rohamkocsit 1954-ben, mely a kor legfejlettebb eszközeit – lélegeztetőkészüléket, defibrillátort és pacemakert – használta alapfelszerelésként a mentések során. A múlt században a magyar mentőautók szimbólumának szállító, lengyel gyártmányú Nysa kisbuszok jelentős része is rohamkocsiként funkcionált. Ezeket a járműveket 1962-től kezdve fokozatosan felszerelték URH-készülékekkel, az URH-rádiókat pedig 2007-ig aktívan használták, ekkor váltotta fel a technológiát a modernebb, műholdas EDR-rendszer.

A magyar mentőszolgálathoz köthető az első rohamkocsi mellett a mentőtiszti szakmai képzés kialakítása is. Ezt Oravecz Béla dolgozta ki és szervezte meg, az ő nevéhez köthető az is, hogy a sürgősségi ellátás önálló orvosi diszciplínaként (oxiológia) lett elfogadva.

Az Országos Mentőszolgálat sajátossága, hogy a mentők egységes állami szervként dolgoznak, a kórházaktól, a tűzoltóságtól és a rendőrségtől is függetlenül, míg a világ több pontján ez pont fordítva van.

Tovább

Ült torok boldogsága

november 17., 13:45 Módosítva: 2021.11.18 11:01
121
Lassú kezű férfi nem méltó a halálhoz, magyarázta András, a böllér, miközben konyharuhába törölte késének véres pengéjét. Bár azt sem könnyű megérteni, folytatta a tanítást, hogy a gyors kéz áldás. Mert a halál mégiscsak halál. Ami élt, az nincsen többé. S ami élt, azt tisztelni kell holtában is. Különösen akkor, ha halálával jót cselekszik másokkal. Ahogyan ez a jószág teszi most a disznótoros sokadalommal.

Mi meg, ábrándos szemű kamaszok nem tudtunk mit kezdeni a sült kolbász és hurka, a tejföllel locsolt toros káposzta ígértével. Meredten néztük a földön elterülő jószág haláltusáját. Kiömlő vérét az asszonyok lavórba fogták, és miközben csillogó szemmel dicsérték Andrást, kinek keze ezek szerint gyors, azt magyarázták, ez a disznó nem szendevett, jó dolga lesz odaát, a mennyek birodalmában. S mivel most nincs újhold, sem kedd vagy péntek, és különösen vasárnap, lám, a hiedelmek faluhelyen fontosak, az állat húsa friss marad, feldolgozva, felfüstölve sokáig tápláló.

A férfiak szalmával perzselték a disznó bőrét, majd súlyos testét lábánál fogva iksz alakú keresztfára húzták, és András azt mondta, ez a bőbeszédű nagykun ember, hogy most karajra bontja, mert ez az egyik ősi módja annak, hogy a disznót minden belső szervétől és zsigerétől megszabadítsa, húsát az állat izomzatának és vázrendszerének megfelelően lefejtse. Az iksz alakú faformára meg csak annyit felelt, hogy egykor Szent Andrást is ilyenen feszítették meg, de a szentnek, nálunk, magyaroknál csak annyi köze van a disznóvágáshoz, hogy faluhelyen rendre András napon, november végén kezdődik a disznótorok szezonja.

S miközben magyarázott, a disznót felesleges mozdulatok nélkül pakolta ki önmagából. Mutatta, hogy a beleire jó lesz vigyázni, mert az asszonyok abba töltik majd vissza, önmagába az állat ledarált, fűszerezett húsát, máját, vérét és zsírját. Azt csak később értettem meg, amikor az iskolában a nagyhatalmi politikákról tanultunk, hogy miért van abban nagy igazság, amit a Német Birodalom első kancellárja, Otto von Bismarck mondott, miszerint a törvény olyan, mint a kolbász, jobb ha az ember nincs ott, amikor készül.

Tovább

A szocialista oroszlán barlangjában

november 10., 21:07 Módosítva: 2021.11.11 12:27
8

155 éve, 1866. augusztus 9-e óta van Magyarországon állatkert. A budapesti Fővárosi Állat- és Növénykert egyike a világ legrégibbjeinek, a ma is létező intézmények közül csupán 25 fiatalabb a Városligetben találhatónál.

Bár a vadállattartás már évszázadokkal korábban megjelent Magyarországon, a reformkorban merült fel először gondolata, hogy létesítsen egy nagy állatkertet Pest. A Fővárosi Állat- és Növénykert akkor még Pesti Állatkertként végül 1866 nyarán nyitotta meg kapuit, az ötszáz lakó legtöbbje a Kárpát-medence élővilágából került ki. Első igazi különlegesség Erzsébet királyné ajándéka, a zsiráf volt, de érkeztek Schönbrunnból papagájok és barnamedve is. A medvék azóta is állandó lakói a Városligetnek.

Az állatoknak sokkal kevesebb bemutatótér jutott, az állatkert ugyanis inkább volt akkoriban egy nagy közparkhoz hasonló létesítmény. Az állatkertben éppen ezért többször megfordultak távoli népek is, köztük például egy afrikai törzs, amely a millennium évében hetekig sátorozott a Városligetben.

A két világháború súlyosan megrongálta a budapesti állatkertet és a lakókat is megtizedelte. A nyomorúságos körülmények azonban a világégés után is megmaradtak az állatok számára, a szocializmusban ugyanis mennyiségi elvek vezérelték az állatkert irányítóit, így összezsúfolva, nem megfelelő körülmények között tartották a bemutatott fajokat. Erre 1958-tól a veszprémi állatkert pozitív ellenpéldaként szolgált, a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark, főleg Kasza László igazgató munkájának köszönhetően hatalmas felelősségtudattal viszonyult az állattartás iránt, tanácsaival pedig segítette a többi vidéki állatkertet is.

Tovább

Tigris az éjszakában

november 3., 21:27 Módosítva: 2021.11.04 13:37
70
Manapság már mindenki úr. A sofőr előre beszél, nem néz hátra, tekintetében pirosan izzik egy autó féklámpájának fénye. Régen mindenre volt idő, folytatja a monológot, miközben ujjával az állát vakarja. Mintha azon törné a fejét, hol veszítette el az órákat. Merthogy hajnalban kel, letol egy kávét, a reggeli évek óta emlék, savas gyomorral indulnak a napok. Ebédre két szendvics, este meg tészta vagy leves a tévé előtt.

Éjféli eső hull, ablaktörlő suhan a szélvédőn.

Ma reggel is beszáll hozzám egy gyerek. Érted, egy gyerek?! Egyik kezében táska, a másikban tornazsák. Köszön, az apja meg benyújt egy ötezrest az ablakon. Ezek már azt is tudják, hogy ennyi elég az iskoláig. De ha ez ennyire megy fejből, miért nem ő furikázza? Persze, utál dugóban araszolni. A gyerek meg mesél valamilyen királyról... Na, hogy az mekkora paraszt volt. Az anyját is megöletette. A kölykök meg ezekekről tanulnak. Gyilkosokról írnak dolgozatot. Hogy utáltam a matekot is... A verseket szeretem... A mondókák még mennek fejből. Meg az az anyás cucc, amit a kicsoda írt, a hogyishívják...

Indulj már, te csíra!... Ezek miatt nem jutunk sehová. A cégedet is így vezeted? Bocs... Néha kiszalad. Nincs bajom a csírával. Azt se tudom, kicsoda. Manapság mindenkit szeretni vagy utálni kell. Ezt tolják mindenhonnan. A múltkor láttam azon a tudományos csatornán, hogy az élet olyan tökéletes, hogy az csakis intelligens tervezés eredménye lehet. Szerinted van isten? Mindegy is. Felőlem lehet.

Tovább

Elfeledett fotósaink: Járai Rudolf

október 28., 08:45 Módosítva: 2021.10.28 19:00
44
Járai Rudolf (1913-1993) a magyar fotográfia kiemelkedő alakja. 1913-ban Triesztben született. Olasz édesapját sosem ismerte, az édesanyjával és nevelőapjával költöztek Budapestre. Eredetileg nevelőapja üzletét vette volna át, de ő inkább tisztviselőnek állt, a Magyar Általános Hitelbankban vállalt állást. Franciául, németül, angolul is jól beszélt, a fotózás és az úszás érdekelte.

A '30-as évektől a művészi fotóamatőr mozgalom résztvevője. Képei több kiállításon is szerepeltek, munkáival számos díjat nyert. A II. világháborút követően, 1948-ban választja életpályaként a fotózást. Először a Magyar Képszolgálat munkatársa, majd a Fotó Kisipari Termelő Szövetkezet tagja. 1956-ban a Fotó Kisipari Termelő Szövetkezetet beolvasztják a Magyar Távirati Irodába, innentől 1973-as nyugdíjazásáig az MTI munkatársa.

Jelentős a szakirodalmi munkássága, számos cikket és négy szakkönyvet is írt (Fényképezés; Fényképezés műfénnyel; Korszerű nagyítástechnika; Magyarország madártávlatból).  Reklámfotói, városképei és légi felvételei tették elsősorban ismertté nevét. Míves, jól megszerkesztett képei mögött óriási szakmai tudást őrzött, amit évtizedek során gyűjtött össze. Cikkein, előadásain a magyar fényképészek százai nevelkedtek.

Tovább

A magyar forradalom a Magnum fotósának szemével

október 23., 07:14 Módosítva: 2021.10.24 13:02
403
1956 októberének utolsó napjaiban tömegével érkeztek Ausztria felől Magyarországra nyugati újságírók, fotóriporterek és operatőrök. A konvojokban ott volt a svájci Jack Metzger, a dán Vagn Hansen, az amerikai Russell Merchel, a Köztársaság téri ostromnál később halálos sebet kapott francia–svájci Jean-Pierre Pedrazzini, az ávósok meglincselését testközelből megörökítő John Sadovy és a kanadai Michael Rougier, a pesti srácok fotósa.

A forradalom hírére Magyarországra érkező külföldi tudósítók számát 150-re becsülik, és néhányuk – például Pedrazzini – kivételével a legtöbbjük először lépett egy elzárt kommunista ország területére. Volt azonban valaki, aki otthonosan mozgott a vasfüggöny mögött, és mindenkit megelőzve már október 25-én Budapest felé vette az irányt.

Az osztrák Erich Lessing (19232018) jól ismerte a terepet, hiszen szinte az egész nyarat Magyarországon töltötte, hogy megörökítse a Rákosi-rendszer mindennapjait – ekkor született híressé vált képe a gyakorlatilag házi őrizetben lévő Nagy Imréről és unokájáról, Jánosi Katalinról.

Lessing egy évvel korábban vált a Magnum Photos teljes jogú tagjává. A Robert Capa által alapított és a világ legjobb fotóriportereit összeterelő ügynökség tagjai mind ugyanazt vallották, amit a „háborúk valaha élt legnagyobb fotósa”: menj közel a témához, felejtsd el a teleobjektívet. Capa ekkor már nem élt, de Lessing még láthatta őt dolgozni, és amit látott, nem felejtette el.

Lessing 33 éves volt ekkor, évek óta profi fotósként dolgozott, önmaghatározása szerint azonban elsősorban zóon politikon volt, minden más csak ezután következett. Ahogy az ’56-os forradalom alatt született képeit közlő album előszavában írja, mindig is az egyén, a politika és a hatalom közötti játék érdekelte, azok a ritka pillanatok, amikor a hatalom rákényszerül arra, hogy szembenézzen a tömegekkel. 1956 ilyen pillanat volt, ő pedig előre megérezte, hogy valami készül.

Abban az évben háromszor is járt Magyarországon, először 1956 nyarán, amikor főleg a vidéket járta, de ott volt a Petőfi Kör tüntetésbe torkolló sajtóvitáján is.

Tovább

Egy rántás a jelzőkötélen

október 20., 12:14 Módosítva: 2021.10.21 14:15
162
Gyerekként minden strandon Búvár Kund-osat játszottunk. A víz alatt kellett egymás bokáját, de legalább térdét megfogni ahhoz, hogy mint Zotmund lovag a német császár hajóit, mi is elsüllyesszük egymást.

Huszonvalahány éves voltam, amikor a 80-as évek végén, kilencvenes évek elején először láttam Luc Besson filmjét, A nagy kékséget. Enzo akartam lenni, vagy Jacques, de inkább mindkettő. Egy életre rabul ejtett a világuk. A lenyűgöző tenger alatti felvételek, a mélység szépsége, a tenger kéksége örök szerelem lett. Hamarosan beiratkoztam egy búvártanfolyamra, s a dorogi tó, majd a gyékényesi tó rákoktól nyüzsgő nem igazán kék, mint inkább zavaros vizében gyakorolhattam.

Ebben az időben Jacques-Yves Cousteau akartam lenni, a tenger és a partoktól távoli mélységek felfedezője. Lélegzet-visszafojtva néztem filmjeit, merüléseit, kalandozásait a tengerek világában. És mind a mai napig, ha a hírekben búvárokat látok, az irigység és a csodálat érzései törnek rám.

Tovább

Itt a szóda, friss, erős!

október 13., 14:16 Módosítva: 2021.10.14 12:33
144
Óvatosan a lovakkal, mondta János, a fuvaros, pedig csak meg akartuk simogatni a sörényüket. A gyerekek ugyanis mindig valami különös késztetést éreznek arra, hogy olyat tegyenek, ami látszólag nem veszélyes. És egy kölyök miért is gondolna arra, hogy a kocsi előtt bólogató állatok vérszomjasak? Lusta szemmel bámulnak a világra, patájuk ütemesen koppan, néha felhorkannak, a farkuk ostorként csapkod, mintha mindig legyet hajtanának.

A lovak szemében szomorúság lakott. Szuszogásukban megbújt némi bánat is, ügetésükben türelmetlenség toporgott. Minél többször figyeltük az állatokat, annál erősebbé vált bennünk a vágy, hogy végigsimítsunk drótszőrük tengerén. Egyszer szénát is vittünk a páráknak, de azt is csak messziről hajítottuk feléjük. Pedig a fuvaros akkor bent ügyködött a házban, a lovakat rövid időre parkoltatta a kapu előtt, ugrásra, menetre készen. A szél a szénát felkapta, vitte mindenfelé, ároktőbe, magasba, a lovak velünk együtt bámulták a szétszálazott kavalkádot. Mire a fuvaros visszaült a bakra, nyoma se volt szélnek, szénának. Mi pedig ki tudja már, merre jártunk, futottunk kacagva.

Egy késő nyári napon ordibálásra lettünk figyelmesek csatangolás közben. Előbb János kiáltása vegyült a déli harangszóval. Volt benne juj és nem kevés jaj, és néhány olyan szó is, amit tapintatos férfiember nem használna asszonyok előtt, gyerektáborban, áhítattal teli csöndben. Aztán megjelentek a lovak. Habzó szájjal, csatakos testtel robogtak. Fenevadként vicsorogtak. Mögöttük a kocsi fél oldalára dőlve csúszott, pattogott, a rajta lévő szódásüvegek lövedékként csapódtak kerítésnek, ház falának.

Amikor a furcsa fogat eltűnt a kanyarban, nem sokkal utána pedig az út fölött sprintelő, óbégató fuvaros, egymásra néztünk mi, nyúlánk kamaszok, és arról értekeztünk hosszan a remegő napkorong alatt, hogy azok a lovak alighanem vigyorogtak, szemükben pedig már nem a szomorúság lakozott, hanem a szabadság tüze lobogott.

Tovább

A mosónők korán halnak

október 6., 22:57 Módosítva: 2021.10.07 17:40
132
Néhány éve a közösségi médiában osztott meg valaki egy fotót, A nő vasárnapja címmel. Az általam ismeretlen amerikai fényképész egy afroamerikai nőt fotózott, amint a fürdőkád előtt térdelve mossa a szennyest. Mivel épp hétvége volt, én is a mosáshoz készültem, és hirtelen belém hasított, hogy mennyire szerencsés is vagyok.

Ha ön ezt a cikket olvassa, akkor rendelkezik mobiltelefonnal, laptoppal, tablettel vagy asztali számítógéppel, van internetelérése, az otthonában pedig feltehetően van fürdőszoba, és egy mosógép is megbújik valahol. De hogy mostak nagyanyáink vagy dédanyáink?

A felső középosztály tagjai mosónőt hívtak heti rendszerességgel, aki a cseléd felügyeletével és segítségével mosta tisztára a szennyest. Ahogy József Jolán visszaemlékezésében olvashatjuk:

Egy reggelen az öreg Gálic néni eljött Mamáért. A két asszony kopott kendőbe bugyolálva, karjukon vödörrel, a vödörben súrolóronggyal és súrolókefével, a csikorgó hidegben kiállt a „placcra” a Deák Ferenc téren, a többi napszámos asszony közé. Itt, a munkapiacon válogattak a nagyságák maguknak mosónőt. Az üzletek és irodák innen hívtak súrolóasszonyokat, rendszerint éjszakára, hogy a nappali üzletmenet meg ne akadjon.

Tovább

Elfeledett fotósaink: Vadas Ernő

szeptember 29., 18:09 Módosítva: 2021.09.30 15:20
416
Vadas Ernő Nagykanizsán született 1899-ben. Fotóspályáját amatőrként kezdte, majd 1927-ben Balogh Rudolf tanítványa lett, '29-től a MAOSZ (Magyar Amatőrfényképezők Szövetsége) tagja, '32-től háznagya.

A két háború közti időszak egyik legsikeresebb és talán legnagyobb hatású fotósa. 1934-ben megkapta a londoni Royal Photographic Society Emerson-plakettjét, 1938-ban az American Photography Yearbook 13 424 kiállító művésze között az ötödik helyet foglalta el.

A II. világháború alatt munkaszolgálatos; 1945-ben a mauthauseni lágerből került haza. 1950-ben tizedmagával létrehozta a Fotókollektíva munkaközösséget, amelyet 1951-ben államosítottak, felszerelésével együtt beléptették a Magyar Fotó Állami Vállalathoz. 1956-tól az MTI fotóriportereként dolgozott.

Tovább

Elfeledett fotósaink: Fényes Tamás

szeptember 22., 20:30 Módosítva: 2021.09.23 15:23
292
Fényes Tamás (1924–1990) tizenhárom évesen kapta meg első boxgépét, mellyel fényképezni kezdett. A második világháború alatt munkaszolgálatra hívták be Fertőrákosra, ahonnan a Mauthauseni koncentrációs táborba deportálták. 1945 júliusában tért haza.

A '40-es években előbb a Fotó Kisipari Termelő Szövetkezet táskás ügynökeként dolgozott, majd a szövetkezet és a MAFIRT (Magyar Film Iroda) Képosztályának egyesülése után a Magyar Fotó riportere lett. 1951-től a Magyar Távirati Iroda fotóriportere és főmunkatársa, itt dolgozott csaknem negyven éven át, nyugdíjazásáig. 1951 és '53 között esti tagozaton végezte el a Képző- és Iparművészeti Gimnázium fotó tagozatát, és letette a fényképész szakvizsgát.

Tovább

Tollas nők, csillámporos éjszakák

szeptember 15., 14:21 Módosítva: 2021.09.16 06:56
79
Arizona mulató, Moulin Rouge Táncpalota... Bár a II. világháború után sokat változott az élet Magyarországon, Budapesten maradt néhány mulató, ahol a kommunista elit és a külföldi vendégek / turisták elmerülhettek az éjszakában.

Élénken él az emlékezetemben édesapám 1960-as évekből származó Gazdálkodj okosan! társasjátéka. Volt egy mező, a mulatásé – aki arra lépett, 800 forintot kellett fizetnie. De ha mégis elkerülte, egy úgynevezett szerencsekártya még odairányíthatta ezzel a szöveggel: „Mulatni szeretnél? Nos, tessék! Lépj a 9-es mezőre, és fizess 800 forintot!” Gyerekként ezt a kártyát katasztrófaként éltem meg, bezavart a tervembe, hiszen lakásra vagy pingpongasztalra gyűjtöttem a játékban. Mulatságra semmiképp, pláne nem ilyen drágán. A 800 forintban megállapított pénzherdálás talán annak volt egyfajta burkolt üzenete, hogy az ország vezetése 1945 után nem igazán preferálta az éjszakai életet. Pedig nemcsak a boldog békeidőkben, de a két világháború között és után is sokan vágytak szórakozásra, hogy ezáltal a rideg valóság valamelyest elviselhetővé szelídüljön. A mulatásnak a század elején és utána is a felkent műintézményei voltak. A szórakozás utcája a múlt században a Nagymező volt, melynek egy részét pesti Broadwayként is emlegették. Itt üzemelt a harmincas években a Moulin Rouge kabarékkal és revüműsorokkal a repertoárján, ahol fellépett többek között Alfonzó, Komlós Juci, Dajka Margit, a két Latabár, Feleki Kamill és Kiss Manyi is. A háború után Budapest Kávéház, majd Budapest Táncpalota, a hatvanas évek végétől pedig ismét Moulin Rouge néven működött egészen a rendszerváltásig.

A harmincas években tett szert nemzetközi hírnévre egy másik jelentős műintézmény, az Arizona mulató. A műsor nem a helyi és korabeli celebritásokra épült, nem függött a nyelvtől, a verbalitástól, ezért a külföldiek is előszeretettel látogatták, illetve Budapest krémje is szívesen mulatott a falai között. Az átlag fővárosinak persze az árak és az a fajta pompa, ami ott tetten érhető volt, az idegen hangzású nevet viselő girlökkel, a süllyeszthető páholyokkal, megannyi innovációval és csillogással, elérhetetlennek bizonyult.

Tovább

A legvidámabb barlangbarakkok

szeptember 8., 18:34 Módosítva: 2021.09.09 15:12
142

Az MSZMP KB 1964 májusában úgy döntött, hogy elege van a cigánytelepekből és a barlanglakásokból, ezért fel kell számolni azokat. Ez az első dokumentum a II. világháború után, amely a barlanglakások megszüntetését tűzte ki célul: „Hazánkban jelenleg mintegy 200 000 cigány közül még 140 000 él 2100 cigánytelepen. E személyek elhelyezésére mintegy 25 000 lakás szükséges. Ezen túlmenően a cigánytelepekhez hasonló körülmények között – pl. barlanglakásokban, felvonulási barakkokban – néhány ezer család él, akiknek elhelyezéséről ugyancsak gondoskodni kell.” Azt persze már azóta több kiváló tanulmány bizonyítja, hogy a szocialista korszakban a barlanglakásokban döntően nem cigányok laktak. A program sikeréről mindennél többet mond, hogy 1988-ban Budafokon és Budatétényben még 231 barlanglakást tartottak nyilván.

A Kárpát-medencében a XIII. századtól jelentek meg a legelső barlanglakások. Legtöbbjük a Budai-hegység és a Gerecse mészkő borította területein (Budafok, Budatétény, Gellért-hegy; Süttő), a Bükk és a Bükkalja vulkanikus eredetű tufakőzetében (Andornaktálya, Cserépváralja, Noszvaj, Szomolya, Tibolddaróc), illetve a Kelet-Dunántúl (Fejér és Tolna megye) és a Mátravidék (Sirok) agyagos-márgás löszhátságain található. A hazai barlanglakások alapvetően két fő csoportba oszthatók: az egyikbe a természetes barlangok felhasználásával keletkezett hajlékokat soroljuk (búvóhelyek, betyárbarlangok, házak a barlangban, remetebarlangok), a másikba a mesterségesen kialakított barlanglakások tartoznak (kőbe vájt barlanglakások, illetve a löszpartok barlanglakásai).

Szinte minden vidéknek megvan a betyárokról, rablókról szóló mondaköre – és e történetek fontos helyszínei a hegyek között megbúvó, rejtőzésre alkalmas barlangok. Épp ezért nincs olyan hegyvidék Magyarországon, ahol ne lenne legalább egy olyan barlang, amely valamely legendás betyár nevét őrzi. Sőt! A Bakonyban Savanyú Jóska nevét nyolc, Sobriét kilenc luk, barlang viseli. De előfordul a zsiványbarlang, bujdosóbarlang elnevezés is. Ahogy Mednyánszky Miklós Kós Károly-díjas műemlékvédelmi szakértő remek írásából kiderül: a betyárbarlangokban nemcsak az útonállók húzták meg magukat, hanem gyakran a társadalom egyéb számkivetettjei is. Lehettek elszegényedett napszámosok vagy katonai szolgálat elől bujdosók.

Viszonylag ritkább, amikor a meglévő természetes barlang üregébe lakóépületet emelnek. Erre vonatkozó emlékek maradtak fenn például az Istállós-kői barlangban, de máshol is találtak erre utaló leleteket, épületmaradványokat. Budafokon az egykori Török-barlangban, valamint a Gellérthegy ma Sziklakápolnaként ismert üregében a XIX. századig voltak épített házak. Ezek legtöbbször úgy alakultak ki, hogy a barlangokat kőbányászok használták: vagy azért, hogy közel lakhassanak a munkahelyükhöz, vagy azért, mert nagyon távol laktak tőle, és a napi ingázás megoldhatatlan volt.

Budafokon például a kitermelt követ gyorsan le tudták vinni a folyóhoz, ahol azonnal szállítható volt távolabbi felhasználásra. Rómer Flóris leírásából tudjuk, hogy „a budafoki barlangban azonban egész lakótelep" alakult ki. De hasonlóan jött létre a kőbányák területén található barlanglakás-együttes. Itt a mintegy 14-15 kilométerre található Tardosbánya lakói közül kikerülő bányászok dolgoztak, akiknek a napi munka után nem volt sem erejük, sem idejük hazamenni a családjukhoz: kint éjszakáztak hát a bánya területén kivájt barlanglakások egyikében.

Tovább

Élet a Hortobágyon

szeptember 1., 16:36 Módosítva: 2021.09.02 13:09
495
Egy gyerek akkor tudja meg, milyen a csönd, ha beleteszik a közepébe. Így voltam én is, amikor apám az egyik nyáron, talán mert túl zajosnak érezte jelenlétemet – mások ezt úgy mondták, eleven ez a kölyök –, kiadott a Hortobágyra csöndet tanulni. Ezt kérte a juhásztól, akire két hétig rábízott, az meg bólintott, hogy ebben hiba nem lesz.

Nem is lett. Hajnalban keltünk, a Nap többnyire még a horizont alatt úszott, s mire kiértünk a végtelen pusztaságba, próbáltam kitalálni, hogy a semmi peremének melyik pontján bukkan fel az izzó korong. S ha már rápillantott a tájra, ránk és a nyájra, szép lassan megindult az égbolt közepe felé, és olyan csöndet húzott maga után, vízpárában remegő hőséget, amire egy izgő-mozgó gyermek lelke a legkevésbé vágyik. A juhász csak ritkán szólt, a nyáj a foszló délibábban kóborolt, a kutyák meg elnyúltak a szikes talajon, laposan pislogtak a gyapjasok után. A nyáj négylábú porszívóként araszolt, a Nap kéjesen kacagott, a szél meg rendszerint ledőlt a látóhatárba kapaszkodó fák árnyékába.

Először fájt a csönd. Gúzsba kötött, elnémított. Aztán felfedeztem zajait, zörejeit, illatait, idővel pedig megtanultam figyelni rá. Egy hét után pedig már olyan jól éreztem magam benne, hogy ki sem akartam jönni onnan. Pedig tőlünk nem is annyira távol, túl a délibábon vásári forgatagban lüktetett az élet. Buszok hordták a turistákat, akik magukkal hoztak minden zajt és zörejt, csupa olyan dolgot, ami sehogyan sem illett a nyárba.

Tovább

Leesett a tantusz?

augusztus 25., 21:54 Módosítva: 2021.08.26 21:02
3
1928. december 13-án helyezték üzembe Magyarországon az első nyilvános telefonfülkét. Ezt az IBUSZ és a Magyar Vasúti Forgalmi Rt. közös vállalata, a Magyar Telefonautomata Rt., vagyis a MaTaRt működtette szemben a Nyugati pályaudvarral a Váci út elején, a 6-os szám alatt.

A köztereken – a temetők kivételével – a második világháború előtt egységes alapterületű és színű állomások kaptak helyet, 1932-re már hatszáz nyilvános fülke volt használatban a fővárosban. Mire kitört a világháború, a szám megközelítette a kétezret.

Az első „percdíjemelés” a második világháború alatt, 1943-ban történt, ekkor emelték a helyi beszélgetés díját húszról harminc fillérre. Ennek következtében azonban egyre gyakoribbak lettek a fülkék meghibásodásai is, mert két eltérő méretű érmét kellett az összeg kifizetéséhez az eszközbe dobni. Erre kínált megoldást 1946 és 1964 között a hívások díjának megtérítésére kizárólagosan használható tantusz – írta az első magyar telefonfülke üzembe helyezésének kilencvenedik évfordulójáról megemlékező összeállításában az MTI. A tantusz egy, a Magyar Posta által kibocsátott, egységes méretű zseton volt, melyet Boldogfai Farkas Sándor szobrász- és éremművész tervezett, és 1969-ig lehetett a nyilvános telefonokban használni. Használatából ered szólásunk – Leesett a tantusz! –, ugyanis a tantusz telefonkészülékbe dobása és a tárcsázás után várni kellett, mire megtörtént az összekapcsolás a vonalban.

A második világháborúban, Budapest ostroma alatt a nyilvános telefonok szinte mind tönkrementek, a fülkék fele is megsemmisült. A helyreállítási munkák 1946 augusztusában kezdődtek, az első új, sárga-zöld telefonfülke a Dob utcai posta elé került. A sérült, de el nem pusztult telefonfülkéket helyreállították, 1946 szeptemberére ezekkel együtt hatszáz működő nyilvános állomás volt.

A Magyar Posta 1950. március 1-jével vette át a fülkék kezelését, rá tíz évre, 1960-ban írtak ki pályázatot új telefonfülkék tervezésére. A nyertes terv nyomán ekkor kezdtek terjedni a falra szerelt telefonok, melyeket átlátszó műanyagból készült féltetők védtek, és választottak el egymástól. Ezt követően 1967-ben jött a következő nagyobb frissítés a magyar telefonfülkék dizájnjában, ekkor korszerűsítették a MaTaRt addigra negyvenéves dizájnját. Az ettől eltérő újabb és különlegesebb változatok a hetvenes-nyolcvanas években jelentek meg először a fővárosban. 1990-re összesen húszféle telefonfülke-típust lehetett találni az országban, legtöbbjük fali védővel szerelt, natúr alumínium vagy sárga-zöldre színezett, fémből készült fülke volt.

Tovább

Amikor Juhász Lajosné felmutatta a megszegett kenyeret

augusztus 20., 11:51 Módosítva: 2021.08.21 13:03
251
Szent István király szentté avatásáról való megemlékezésként indult, majd az Alkotmány, később az új kenyér ünnepévé vált. Így ünnepeltük augusztus huszadikát.

Eredendően államalapító Szent István királyunk 1083. augusztus 20-i szentté avatásáról emlékeztünk meg ezen a nyár végi ünnepen.

1686-ban XI. Ince pápa Buda visszafoglalásának alkalmából az egész katolikus világban elrendelte, hogy minden évben tisztelegjünk Szent István előtt, majd 1771-ben Mária Terézia Budára hozatta a Szent Jobbot, és nemzeti ünneppé nyilvánította Szent István napját.

Ezután egy merész ugrás vezetett a II. világháború utáni augusztus 20-i ünnepekig. A vallásos tartalom kikerült a hivatalos állami propagandából – a munkaszüneti nap viszont megmaradt –, helyette az 1949-ben elfogadott alkotmány lett az ünneplés tárgya.

Innen már tényleg csak egy lépés volt a dolgozó parasztság előtérbe helyezésével az „új kenyér” ünnepének megjelenése. Bár a történelemben láttunk már abszurd pillanatokat, az egyik fotón szereplő jelenet: „Juhász Lajosné, a Főváros XV. kerületi Tanács Végrehajtó Bizottság elnökhelyettese felmutatja a megszegett, a Béke Termelőszövetkezet tagjai által adományozott idei első kenyeret az új kenyér ünnepén, az Alkotmány 15. évfordulóján” méltán pályázhatna dobogós helyre.

Tovább

A lazulás alakváltozásai

augusztus 18., 09:44 Módosítva: 2021.08.19 10:42
117
A pihenés tanulható, íme pár trükk az ötvenes-hatvanas évekből.

Az utazás, a nyaralás a két világháború közötti években vált a tömegek hobbijává. Korábban Magyarországon csak az elit kiváltsága volt a nagy fürdőhelyek, hegyvidékek, tengerpartok látogatása, a szállodákban pihenés, hovatovább egy-egy magánvilla fenntartása.

Villatulajdonos volt például Jókai Mór, aki 1867-ben Balatonfüreden telket vásárolt, majd három éven belül a maga tervezte villa lakosa lett, és közel húsz éven át minden késő tavasszal családjával, állatseregletével, újfundlandi kutyáival, madaraival, szarkájával megérkezett ide, a mai Jókai Emlékházba, hogy aztán a fűtésszezon hazaszólítsa pesti otthonába.

Itt írta Az arany embert, amelyben megjelenik az író által oly nagyra tartott nyugalmas élettempó, ami egyfajta szentség, és amelyet regényében a Senki szigete szimbolizál. Az író szerint egy ilyen búvóhely mindenkinek jár.

Idővel egyre többen értettek vele egyet és keresték a pihenés különböző formáit. Az ügy előmenetelét nagyban segítette, hogy a húszas években létrejött a fizetett szabadság. A idegenforgalom ekkor nemcsak hobbi, de új iparág is lett, igaz, idő kellett hozzá, hogy erőre kapjon.

Ha elmerülünk a képgalériánk javát adó, ötvenes évekbeli fotókban, azt látjuk, hogy ekkor még nem a külföldi turistákra lőtt az iparág, hanem a munkások szakszervezeti üdültetésének megszervezése volt a fő feladat. A budapesti és balatoni szállodák, villák, nyaralók javát 1949-ben államosították: a villákból párt- és minisztériumi üdülők lettek, a hotelek a munkásosztály lazítását voltak hivatva elősegíteni.

Tovább

Az ember néha filmszínházba vágyik

augusztus 11., 21:19 Módosítva: 2021.08.12 07:29
74
Moziba járni élvezet, a nyár pedig különleges moziélmények át- és újraélésére ad lehetőséget. Az MTI fotóarchívuma ezen a héten főleg azt segít elképzelni, hogyan moziztak szüleink és nagyszüleink idejében.

A kertmozizás története itthon több mint száz évet ölel fel. Az elsők között a Városligeti nyílt meg 1920-ban, amelyet az 1918-as spanyolnáthajárvány hívott életre. A történelem ismétli önmagát: a műfajt az indokolta, hogy a fertőzés veszélye szabadtéren kevésbé állt fenn, a zárt terű mozikat ekkoriban ugyanis nagy ívben elkerülték az emberek. Az ötletgazdák úgy gondolták, az 1800 férőhelyes nézőtér a Dózsa György út és a Városligeti fasor sarkán visszahozza a mozizási kedvet.

Ekkor még bőven a némafilmek korát éltük, zenei kíséret járt az élményhez. Budapest jelentősebb kertmozijai előkelő helyeken bukkantak fel, a Margitszigeten, az Astoriánál, illetve a lebontott Nemzeti Színház telkén, Bajor Gizi lábnyomában. Ezek a szabadtéri intézmények a másodvirágzásukat a mozizás nagy korszakában, a hatvanas-hetvenes években élték. A televízió ekkor még nem adott mattot a filmnek, a statisztika szerint egy ember átlagosan tizenhárom alkalommal ment moziba évente.

Persze jó lenne azt hinni, hogy az autósmozik a kertmozik farvizein érkeztek az életünkbe, de itthon csak a nyolcvanas években bontogatták szárnyaikat. Volt valamiféle romantikájuk, de ne feledjük, hogy a szocializmusban öt évet kellett várni egy autóra, tehát itthon hatalmas felfutása az autósmoziknak, úgy, mint az Egyesült Államokban, nem volt.

Tovább

Itt éltek, itt élnek közöttünk a magyar indiánok

augusztus 4., 08:09 Módosítva: 2021.08.05 10:33
185
Az utóbbi években egyre több kiállítással, könyvbemutatóval idézik meg komoly felnőttek és idősebb emberek olyan indiántáborok emlékeit, amelyek a szüleink, a nagyszüleink vagy akár a mi életünkben felnőtteknek nyújtott szórakozást, kikapcsolódást vagy az év néhány hónapjára valami régi, romantikus, természetközeli emberi életet. Olyat, mint amit az indiántörténetek olvasmányélményei alapján elképzeltek maguknak. Nagyon kézenfekvő a párhuzam, nagyon jó helyre feladott a labda, lehetetlen nem leütni: voltak korszakok az elmúlt száz év magyar történelmében, amikor sokan érezhettük úgy, hogy mi is indiánok vagyunk a saját földünkön, amikor a megszállókkal szemben vagy a diktatúrák árnyékában a béke, a szabadság maradék tereit kutattuk; volt, akinek sikerült ehhez társakat is találni, és néhány hétre, hónapra kimenekülni a való világból.

Túl sok nem volt ezekből a magyar indiántáborokból, ahova szó szerint elvonultak a szerencsések, kettőről tudunk, amelyek évtizedeken át fennmaradtak. A Baktay Ervin által alapított dunai indiánok egészen 2005-ig táboroztak a Duna szigetein, Cseh Tamás bakonyi indiánjai mind a mai napig évente kétszer – télen és nyáron – tábort ütnek, hogy az autentikus indián életmód szerint éljenek, megvívják harcaikat, elszívják a békepipát. Ezekben a magyar indiántáborokban azért a szerepjátékok mindig túlmutattak az indián kultúra iránti érdeklődésen, miközben a törzsek tagjai sátrakban élnek, a valódi indiánokéhoz nagyon hasonló ruhákat és használati tárgyakat készítenek maguknak, saját maguk által készített ételeket esznek, de pontosan tudták, hogy ez a szerepjátékkal fűszerezett indiánozás egyfajta kivonulást is jelentett számukra az éppen aktuális berendezkedésű társadalomból. És lássuk be a múlt század a háborúival, a különböző színű diktatúráival, illetve ez a mostani is bőven ad okot arra, hogy az ember visszavágyjon egy régi kor romantikus világába.

A leghíresebb magyar indiánok közül kettőt már említettünk. De – szem előtt tartva a legutóbbi Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) által rendezett kiállítást bemutató Wirth Imre tárlatvezetésén elhangzottakat – még legalább két nevet meg kell említeni, Xántus Jánosét és Borvendég Deszkáss Jánosét.

A PIM kiállítását Rézbőrű volt az alkony címmel rendezték még, a címet egy Radnóti-versből vették.

Már mozdulatlanul lapult az indián, de izgalom szaladt még sziszegve fönt a fán s a szél forgatta még a puskaporszagot. Egy megrémült levélen két vércsöpp csillogott, s a törzsön szédelegve tornázott egy bogár. Rézbőrü volt az alkony. És hősi a halál.

Tovább

Egy szál bikinit hoztam el az útra

július 28., 20:15 Módosítva: 2021.07.29 20:20
136
A fürdőruhás emberek mustrálása sosem kopik ki a divatból. Nézegessen velünk szép embereket, és egyre többet láttató fürdőruhákat.

Míg a német női tornacsapat tagjai teljes testet takaró dresszben mutatják be gyakorlataikat a jelenleg is zajló tokiói olimpián, hogy a sportágat övező szexizmus ellen fellépjenek, az 1912-es stockholmi olimpián az okozott botrányt, hogy több úszónő testhezálló trikófürdőruhában jelent meg, dekoltált felsőrésszel.

Akkor ez skandallumnak számított, később ez lett a divat Európában, ami adott munkát az erkölcscsőszöknek bőséggel. Ők a fürdőzést sem átallották megzavarni, hogy lemérjék a hacuka hosszát: amennyiben pedig eltért a szabványtól, elzárás vagy pénzbüntetés járt érte.

A fürdőruha idővel egyre többet mutatott meg és szerepe inkább a test szépségének hirdetéséről szólt, az úszás, a sport ténye másodlagos volt. Az egyre zsugorodó szettek viselői régi divatlapokat mustrálgatva vélhetően elhűltek, hogy valaha a női fürdőruhák szegélyébe aranyos kis ólomsúlyokat varrtak, nehogy a ruhadarab a víz felszínére emelkedjen, és ezáltal feltárulkozzon a női test. Innen még nagy utat kellett megtenni a bikiniig, ami 1946-ban robbant be Louis Réard ruhatervező jóvoltából, de ez az idő is eljött.

Miközben a férfi fürdőruha is mutatott alakváltozásokat. Míg a századforduló elején a magasított derekú, trikóval kombinált, dressz -szerű fürdőnadrágok jelentették a sikkes öltözetet fürdőzéshez, az ötvenes-hatvanas évek viselete a fecske lett, majd a sportolók divatját átvette a lakosság, hogy a feszes, fenékhez cuppanó úszógatyákat a szörfnadrágok kövessék a sorban.

Tovább

Sorban álltunk narancsért, kazettáért, és közben ment az itt a piros, hol a piros

július 21., 17:30 Módosítva: 2021.07.22 19:44
171
A XIX. század végén Budapesten több vásárcsanok is épült, hogy segítse a főváros élelmiszer-ellátását. A Nagyvásárcsarnokot 1896-ban adták át, majd ezt követte 1897-ben a Rákóczi téri, a Hold utcai, a Klauzál téri és a Hunyadi téri vásárcsanok. A vidéki nagyvárosok közül Miskolcon épült az első, 1926-ban.

A Nagyvásárcsarnok az idő múlásával Budapest egyik ikonikus épületévé vált, ahol egy meleg nyári napon egyszerre 5-6 idegenvezető keringett feltartott esernyővel, angolul, németül, olaszul kísérve a tikkadt turistákat, akik persze vitték a mézet, a szalámit vagy a fokhagymafüzért haza.

Vagy a paprikát, ahogy Margaret Thatcher mellett oly sok államfő és híresség, akiket úgyszintén elvittek a Nagycsarnokba, ahol kellő biztonsági intézkedéseket követően, fotósok gyűrűjében vásárolt a magyarosch kínálatból.

A piacokon és a vásárcsarnokokban álltak sorban a háziasszonyok krumpliért, káposztáért, szebb napokon import kubai narancsért. Vitték az élő csirkét, később a szovjet halkonzervet. Aztán a '80-as évek végén megjelentek a KGST-piacok vagy „lengyelpiacok″, ahol a kazettától a bugyin át a vízforralóig, vekkerig, törölközőig és Fa szappanig mindent megvehetett az ember, amit az üzletek polcain nem talált meg.

Tovább

Valamit visz a víz

július 19., 21:57 Módosítva: 2021.07.20 12:12
0
Klímatudósok szerint az extrém az új normális, jó lesz, ha hozzászokunk.

Tény, régebben ritkább volt az ilyen szélsőséges időjárás, de nagy mennyiségű eső és annak nyomán kialakult árvíz azért volt. Az MTI Nemzeti Fotótárának gyűjteményében található képek közül három jelentősebb árvízről – 1954-ből, 1958-ból és 1965-ből – készült felvételekből válogattunk.

Pedig a pesti árvíz is jelentős volt 1838-ban, igaz, ekkor még fotódokumentálásra nem volt lehetőség, de máig iskolai tananyag, ami akkor történt, és nyilván a tankönyvekből Wesselényi Miklós, az árvízi hajós alakja mindenki előtt felsejlik. Wesselényi leírása az esemény második napjáról, mintha csak a mai viszonyokat adná vissza, igaz, régies nyelven szól, de érzékletes a kép, amely történhetett volna ma, de akár a század közepén is: „Már ekkor kezdettek a házak omlani s düledezni. Ezeknek ropogása, rohanása, a vízt közt emelkedő porfellegek, a rémítő sikoltás, sírás, ordítás borzasztó képét mutatta a duló enyészetnek.”

Tovább

Hol van az a nyár?

július 14., 19:08 Módosítva: 2021.07.15 20:28
0
Megfakult képek, megtört fotósarkok, régi szép emlékek, melyek mind egy fiók mélyén lapulnak. Ha önnek épp nincs kéznél egy kempingezős felvétele sem, válogatásunk az MTI archívumából segít felülni a nosztalgiavonatra.

A kempingezés reneszánszát éli. Ebben szerepe van a Covidnak is. Míg a korlátozások hatással voltak a hotelekben eltöltött vendégéjszakák számára, addig a kempingezést viselte meg a legkevésbé a járvány. Persze a romantikafaktor is népszerűvé teszi: míg régen mindenki meglehetősen fapados élményként élte meg ezt a természetközeli, nomád üdülési formát, mára a kempingezés luxusváltozata, a glamping hódít.

A szó a glamorous és a camping szó összeolvadásából jött létre, és olyan kempingezést jelöl, ahol a díszletek szemet gyönyörködtetőek, a bútorok kényelmesek, a kiegészítők hangulatosak és stílusosak. A természetközeli pihenés már köszönőviszonyban sincs a régi, fapados kempingezéssel, ezért is válhatott a kényelmi faktor beiktatásával újra keresett pihenési formává szerte a világon.

Tovább

Alig fürdőruhában

július 7., 17:11 Módosítva: 2021.07.08 11:15
0
Kánikulában a fürdőzők látványa önmagában hűsítően hat, egyben eszünkbe juttatja a régi nyarakat, de még inkább azt, vajon mennyit kell még aludni a szabadságunkig.

Május 1-je különleges dátum, de nem feltétlenül a Munka ünnepe miatt. Ekkor nyílnak a strandok, így arról is informál, hogy közeleg a nyári szünet, és hamarosan kezdetét veszi három gondtalan hónap. Az ilyesmi könnyen beleég az ember agyába, így nem csoda, hogy felnőttként is jó viszonyt ápolunk Május 1-jével.

A gyógyfürdőzés persze más, az egész évben űzhető, ám mégiscsak valamiféle úri muri. A gyógyvizek országa vagyunk, de gyógyfürdőbe eljutni életvitelszerűen a borsos jegyár miatt kevesek kiváltsága. Pedig jó dolog, Márai is méltatta, ám ha úgy olvassuk a sorait, hogy azok tulajdonképpen szimplán a strandolásra is igazak, vehetjük úgy, hogy megírta a fürdésélmény esszenciáját úgy, ahogy azt csak a legnagyobbak tudják.

Tovább

Minden más csak Balaton

június 30., 15:18 Módosítva: 2021.07.01 14:29
0
Ha a tóra egy vitorlás kihajózik, az bármennyire csendesen suhan is, magára vonja a szelek istenének figyelmét.

Sokáig nem értettem, hogyan, pontosabban miért nem borulnak fel a balatoni vitorlások. Aztán amikor elmagyarázták a tőkesúly lényegét, azon tűnődtem, hogy azért vannak olyan szelek, amelyek akkor is befordítják a karcsú testű vitorlás hajókat, ha azok a víz alatt kétségbeesve kapaszkodnak. De a víz már csak ilyen: egy darabig bírja, hogy egy-egy izmosabb léglöket a legszívesebben kifordítaná medréből még a Balatont is, és néha megengedi a szélnek, hogy elfektessen egy-két vitorlát.

Lám, milyen furcsa emberi gondolat. Mert szép és idillikus a látvány, ahogyan egy vitorlás a vízen siklik. Erre az élményre évek múltán is lehet emlékezni. Békeidők, boldogságok, gondtalan suhanások. Ez a kép úgy ég a retinába, hogy azt évek múltán is elő lehet hívni. Az emlékezet nem fényérzékeny. De amiről lelkesedve, kipirult arcbőrrel, csillogó szemmel lehet mesélni, az a megélt küzdelem.

A kiérdemelt dicsőségé, hogy miközben a vitorlás az oldalára dőlve, mit oldalára, élére állva suhan, a legénység a hajó másik, égbe emelkedő peremén nyújtózik a horizont felé. Mert vannak pillanatok, amikor a tőkesúly sem elegendő az egyensúly fenntartásához. A vihar pedig – bár skandináv istenek hangján ordítja, hogy hiába állsz ellen, ember, ízekre roppantalak – nem bír minden akarattal, egy idő után az istenek ereje is elfogy, a süvöltő szelek nyugovóra térnek.

Tovább

Szomszédok alul, felül, oldalt – így kezdődött a nagy panelsztori

június 23., 20:38 Módosítva: 2021.06.24 19:23
169
Ötvenöt éve kezdett dübörögni az első magyarországi házgyár, és ezzel végérvényesen eldőlt, hogy az évszázados lakáskrízist inkább mennyiségi, mintsem minőségi szempontok alapján oldja meg a Kádár-rendszer. Utólag visszatekintve járhattunk volna rosszabbul is, de a sztálini érában egyeduralkodó szocreál túl drága és lassú volt ahhoz, hogy labdába rúghasson a tömeges lakásépítésben. Így maradt a panel, amellyel már 1958-ban megindult az első kísérlet az akkor még Sztálinvárosként épülő Dunaújvárosban. 1960-ban költöztek be az első lakók a többemeletes, habosított kohósalakbetonból felhúzott panelbe, egy évvel azelőtt, hogy a desztalinizáció elérte a városneveket is.

Napozás a tetőn, svédasztal a platón,
Nyáron árnyékot vet a panel, a fölöttünk lakó
Miatt csöpög a plafon, a cirkusz egész estés,
Ha ropog a szotyi a talpad alatt, megérkeztél
(DSP: Lakótelep (km. Phat, Siska Finuccsi)

A Lechner Tudásközpont Útkeresés a 70-es évek lakásépítésében című tanulmánya megemlíti a pécsi panelbrigádot is, amely már 1957-ben, kisipari módszerekkel belevágott a könnyűbetonpanelek gyártásába, az egykori erőmű salakdombjának anyagát felhasználva. Az első 15 éves lakásépítési terv 1960-ban világossá tette, hogy az apró műhelyek kora lejárt: egymillió lakás volt a cél, ebből háromszázezernek Budapesten kellett felépülnie. Ezzel megpecsételődött a belváros historizáló épületeinek sorsa, minden forrást elvontak a meglévő lakások felújításától.

1962-re eldőlt, hogy a komplett gyártási technológiát megvásárolják, az első szovjet típusú házgyár pedig 55 éve, 1966 júniusában meg is nyitotta kapuit a Szentendrei út 101. alatt álló, 43. sz. Állami Építőipari Vállalat területén.

Az elsőn itt nincsenek elsők,
a másodikon senki sem ikon,
a harmadikon sincs olimpikon és
senki sem egyedi a negyediken
(Belga: LTP)

Gőzerővel beindult a munka a szerelőcsarnokban, folyamatos volt a túlórázás, hogy teljesüljön a terv, de a havi prémium sem volt ismeretlen. Ezután még hat házgyár létrehozását tűzték ki célul, amelyekben szovjet vagy keletnémet technológiát használtak, egyedül a Budapest II. vágott bele a panelgyártásba a dán Larsen-Nielsen-rendszerrel. Az első paneleknek még örült az ország, ami nem csoda, hiszen akkor nőttek ki a földből, amikor száz lakásigénylésből kettőt tudtak teljesíteni a fővárosban. Az átlagos kockalakás alapterülete 55 négyzetméter volt, a lakótelepeken volt folyóvíz, távfűtés és fürdőszoba – utóbbi igazi luxusnak számított, hiszen ilyet a hatvanas években csak minden ötödik lakásban lehetett találni.

Olyan ez, mint egy makettvilág
Lenn a pokol, fenn mennyország
Áldottak, akik csinálták
Értük zengjen az imádság
Panelban élni kiváltság
(Junkies: Panel)

Tovább

Ültünk a mólón, és tényleg vártunk a tihanyi révnél

június 16., 19:13 Módosítva: 2021.06.17 11:19
322
Kétség sem férhet hozzá, hogy nekünk, magyaroknak a Balaton a Riviéra. Ám nem azért, mert a dal így szól, hanem mert nincsen hozzá fogható vízfelület, hozzá fűződő történelem, hozzá fogható emlék.

Belegondolni is nehéz, de amikor a KFT 1985-ben megírta a Balatoni nyár című dalát, aligha élt olyan ember az országban, aki ne érezte volna úgy, hogy ez a dal akár róla is szólhatna. Vagy azért, mert ült már a tihanyi révnél, vagy azért, mert várta, hogy jöjjön a fél négy, vagy csónakban ült egy lánnyal. Vagy azért, mert ezek közül egyiket sem élte át, de vágyott arra, hogy lássa, hogy a fény a vízen a táncát járja.

Mert a Balatonnak olyan varázsa van, ami mágnesként vonzza a lelket. Olyan, mintha egy tündér ránk emelte volna delejes tekintetét, bűbájjal ölelt magához, és ezt akkor is jó volna hinni, hogy így volt, ha tudjuk, legtöbbször csak a napfény bújt a bőrünk alá, az illatok az orrunkba költöztek, és a dallamok, a vízparton, tábortűz mellett dúdolt dallamok, a titkos, visszafojtott sóhajok soha el nem téphető fonalakként vezetnek mások lelkéhez. Sorsnak hívjuk, reménytelennek, beteljesedettnek, s végül is mindegy: mindannyian a Balaton foglyai vagyunk.

Tovább

Hol tartana ma az automobilizmus magyarok nélkül?

június 9., 20:24 Módosítva: 2021.06.10 19:19
0
Talán nem túlzás a huszadik századot az autó évszázadának nevezni – nemcsak a világban, de Magyarországon is. Alig van olyan porcikája a vágy e titokzatos, négy keréken gördülő, mi több, száguldó tárgyának, melynek kidolgozása, felfedezése, megalkotása ne egy magyar szakember műve lenne. Úgyhogy méltán lehetünk büszkék a levegőt egyre kevésbé – és hamarosan már egyáltalán nem – szennyező közlekedési eszközre. Úgyhogy nézzünk szét fővárosunk utcáin, milyen stációkon ment keresztül a honi automobilizmus az elmúlt százhúsz évben.

A Közúti Rendelkezések Egységes Szabályozása – közismert nevén a KRESZ – gyökerei 1901-re nyúlnak vissza: ekkor fogott össze a rendőrség az akkor már egyéves Magyar Automobil Clubbal, hogy megalkossa Budapesten a közlekedés alapszabályait, és ekkor írták elő az autók és sofőrjeik vizsgakötelezettségét. És már az első évben 49 jogosítványt és 38 forgalmi engedélyt bocsátottak ki.

Az első magyar KRESZ-nek egy kilenc évvel később, 1910-ben született belügyminiszteri rendeletet tekintjük.

A szabályok tehát már megvoltak, most már csak autókra volt szükség. Mintha csak Massimo d’Azeglio bon mot-ját idéznénk 1861-ből, az olasz egység évéből: „Megteremtettük Olaszországot. Most már csak az olaszokat kellene megteremtenünk...”

Ami azt illeti, honfitársaink élen jártak az automobil és létfontosságú alkatrészei kifejlesztésében. Csonka János 1879-ben elkészítette az első magyar gázmotort, majd 1893-mal Bánki Donáttal szabadalmaztatták a gépkocsigyártás talán legfontosabb alkatrészét, a porlasztót. Két évvel később pedig már forgalomba helyezték Magyarországon az első autót, egy Benz-Velto modellt, melynek tulajdonosa nem egy főherceg, nem egy mágnás, nem egy tőkepénzes, hanem egy – optikus volt. Az első honi tehergépkocsit pedig az 1900-as évek elején – és most nagyot dobban budafoki lokálpatrióta szívem – a Törley-pezsgőgyár használta!

Tovább

A legklasszabb dolog, amit átvettünk az angoloktól

június 2., 19:14 Módosítva: 2021.06.03 16:38
138
Több mint kétszáz éve, 1814-ben futották az első hivatalos magyarországi lóversenyt. Az eltelt két évszázadban fantasztikus lovak száguldottak a honi versenypályákon Kisbértől Overdose-ig, és már melegít az új magyar csodamén, a veretlen Sambo. Gróf Széchenyi István volt az alapító, és az utókorra vár, hogy helyén kezelje a lóversenyt mint a társasági élet semmihez sem hasonlítható színterét.

Angliának három dolga van, amit meg kell tanulni: az alkotmány, a gépipar és a lótenyésztés.

Ha valaki tudta, mi a fontos egy ország életében, akkor az Széchenyi István volt, a legnagyobb magyar. A gróf 1815-ös angliai útja után vetette papírra a fenti szentenciát, összehasonlítván az ottani fejlett viszonyokat a hazai elmaradott állapotokkal. A reformkor kiemelkedő alakja csodálta az akkor világelső angol gazdaságot, a gépeket, a (viszonylagos) politikai demokráciát, és lovasember lévén az új lófajtát, az angol telivért. 

Mindezekből egyenesen következett, hogy szerinte melyik az a három dolog, ami fejletté tesz egy országot, és számára teljesen egyértelműen a lótenyésztés és ebből fakadóan a lóversenyzés is ezek közé tartozott. 

Tovább
A rovat korábbi cikkei

Rovatok