1948. május 10-től létezik egységes állami szervezetként az Országos Mentőszolgálat. 76 mentőállomással, 399 dolgozóval és 156 mentőkocsival kezdték az életek mentését a második világháború után a magyar mentősök.

Az OMSz Európában elsőként állított szolgálatba rohamkocsit 1954-ben, mely a kor legfejlettebb eszközeit – lélegeztetőkészüléket, defibrillátort és pacemakert – használta alapfelszerelésként a mentések során. A múlt században a magyar mentőautók szimbólumának szállító, lengyel gyártmányú Nysa kisbuszok jelentős része is rohamkocsiként funkcionált. Ezeket a járműveket 1962-től kezdve fokozatosan felszerelték URH-készülékekkel, az URH-rádiókat pedig 2007-ig aktívan használták, ekkor váltotta fel a technológiát a modernebb, műholdas EDR-rendszer.

A magyar mentőszolgálathoz köthető az első rohamkocsi mellett a mentőtiszti szakmai képzés kialakítása is. Ezt Oravecz Béla dolgozta ki és szervezte meg, az ő nevéhez köthető az is, hogy a sürgősségi ellátás önálló orvosi diszciplínaként (oxiológia) lett elfogadva.

Az Országos Mentőszolgálat sajátossága, hogy a mentők egységes állami szervként dolgoznak, a kórházaktól, a tűzoltóságtól és a rendőrségtől is függetlenül, míg a világ több pontján ez pont fordítva van.

A magyar mentősök 1948 óta földön, vízen és levegőben is az embereket szolgálják, az Index mai Múlt-képében ezeknek a hétköznapi hősöknek a múlt századába tekinthet be.