Amikor Stein bácsit 16 éves korában a Rhédey-kertből indulva bevagonírozták, nem gondolta, hogy hazaérkezésekor, 3 év múlva már Balcescu-parknak hívják azt a helyet. Igaz, arra se nagyon gondolt, hogy valaha meglátja még a Sebes-Köröst. Nem sokat beszélt később ezekről az évekről, mert ahogy a közmondás tartja: a titok a te foglyod, ameddig megtartod; de te leszel a foglya, amint tovább meséled.

Hazatérése után visszaköltözött a Zöldfa utcai bérház legfelső, harmadik emeletére. A családi legendárium szerint a főzelékszagú, de díszítésében erőteljesen szecessziós épületet még Stein bácsi nagyapja építette valamikor a XX. század elején, egy kedves rokon hasonló pesti gangos házának tervei alapján. A körfolyosos épület egy barátságos U-alakú udvart ölelt körül, amelynek egy részét még a két világháború közt valamikor sárga útburkoló téglával, keramittal fedtek le. A déli oldalon, a harmadik emeleten több lakás is az építtető nagypapa után a család tulajdonában maradt, amelyeket annak rendje és módja szerint a hazatérés évében államosítottak, majd egyet, a sarokban, visszaadtak a családnak használatra. Stein bácsi úgy mesélte ezt sokáig, hogy az esküvőjének annyira megörült a rendszer, hogy egy szép kétszobás palotácskával meg is ajándékozta őt.

Bőkezű időszak volt ez az állam részéről, pár év alatt Stein bácsiék és a két udvari ecetfa kivételével a házban minden élő kicserélődött. Jöttek háborús veteránok, kereskedők, kétkezi munkások az ország minden részéből. Benépesült a ház, minden évszakban hangos gyerekzsivaj töltötte be az udvart. Csak Stein bácsiéknak nem született utódjuk, egyre ritkábban tűntek fel a körfolyosón, egyre kevesebbet lestek ki az ecetfára néző konyhaablakon.

– Beleőrültek a várakozásba, a gyerektelenségbe! – mondogatták a házban a gangon közösen cigarettázó mindig jólértesültek.

*

'75 decemberében az egész város hófehér paplanba burkolózott. Már szenteste előtt 10 centis hó lepte el az udvart a gyerekek legnagyobb boldogságára. Az építsük meg hóból a ház lakóit játék már évek óta izgalomban tartott kicsit s nagyot.

– Vajon idén kik alkotják a hóembercsaládot?

– Milyen lesz a nagymama hóból?

– Miből lesz hókuksi farka idén?

Ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztatták a ház lakóit, hogy aztán az ablakból mindenki lopva az udvart lesse, ahol a gyerekek visítva, hógolyózáporban gyúrták, görgették, simogatták a formákat.

Egyedül a földszinten lakó Angelina négyéves kislánya szaladt be időnként a lakásba.

– Anya, fázik a lábam – hüppögött Katica.

– Nincs pénzem cipőre, kislányom.

Katica egy egyéjszakás kaland gyermeke volt. Angelina sokáig reménykedett, hogy az a jóképű katonatiszt újra becsönget hozzá, és nevére veszi a kislányt. Egyszer a város egyik híres orvosánál is takarított, akit rábeszélhetett volna a műtétre, de akkor még nagyon várakozott a magas, erős férfira... Mire megértette, hogy nem jön, már késő volt, Katica megszületett.

24-én délelőtt kopogtak Angelináéknál. Stein bácsi és felesége álltak az ajtóban.

– Katicáért jöttünk, kisasszony. Mondja meg az árát, és visszük máris fel, a harmadikra. Nem bírom már nézni, hogy zokniban áll a hóban – hadarta Stein bácsi.

Senki nem tudta, hogy zajlott tovább a beszélgetés a felek közt, de Angelina vízkeresztkor már nem lakott a szép, szecessziós, gangos házban, Katica pedig felköltözött a harmadikra. Amikor Stein bácsit erről a karácsonyról kérdezték, mindig azt mondta, hogy náluk otthon az volt az általános elv, miszerint ha egy problémát meg lehet pénzzel oldani, akkor az már nem probléma, csupán egy ár.

*

Ősszel sérvműtétre jelentkeztem egy ismert pesti magánkórházba. Az első találkozáskor a magas, csillogó szemű doktornő férfiasan megszorította a kezem.

– Doktor Stein Katalin vagyok – mutatkozott be.

Egy pillanatra még a szívdobogásom is megállt és azonnal beugrott: a titok a te foglyod, ameddig...