A nyolcvanas évek közepén még nem volt biztos, ami ma már egyértelmű: nem kellett sokat aludni a rendszerváltásig. Az évtized első felében persze még úgy tűnt, hogy örök álom marad a szocializmus. Mindig is lesz vörös csillag a látványosabb helyeken, az iskolai ünnepségeken egymás után kell elénekelni a magyar és a szovjet himnuszt, a munkásmozgalmi évfordulókon még az Internacionálét is. Az általánosban az alsósok kisdobos-, a felsősök úttörő-egyenruhában harsogták fonott műanyag sípzsinóraikat markolva, hogy Szajuz nyerusi müreszpublik szvabodni, szplatyila na veki velikaja rusz, meg a végét, ami nagyjából így hangzott: Nasz ktarzsesztvuh kommunyizma vigyot, jelentsen is ez bármit. A Bunkócska, te drága már érthetőbb volt, bár ahogy kamaszodott az ember, egyre többféleképp.

Szóval így morzsolgattuk a nyolcvanas éveket, túl voltunk a P. Mobil fénykorán, Piramis- és Nagy Feró-koncertek helyett sokan már Bizottságra, VHK-ra, Kontroll Csoportra, Európa Kiadó-bulikra jártak. Sándor Pál 1987-ben megcsinálta a Miss Arizonát Marcello Mastroiannival és Hanna Schygullával a főszerepben, nemsokára Jancsó Miklós is bedobta a közösbe a Jézus Krisztus horoszkópja című munkáját, Nicolae Ceausescu nekünk esett Bukarestben, II. János Pál pápa meg kinevezte esztergomi érsekké Paskai Lászlót. Lakitelken megalakult a Magyar Demokrata Fórum, kicsit délebbre pedig egy bizonyos Slobodan Milosevics a Szerbia Kommunista Szövetség elnökeként tett szert egyre nagyobb befolyásra a csodálatos tengerparttal, valamint eredeti Puma cipőkkel ellátott Jugoszláviában. Szóval zajlott az élet, ahogy szokott, semmi különös. De akkor jött a deresedő fejű, de még mindig nagyon férfias Tenkes kapitánya, és kezdetét vette a magyar televíziózás történelmének soha többé meg nem ismételhető sikersorozata, a Szomszédok.

Az egykori kuruc vezér, a Tenkes lelkes kapitánya mentéjét levető Zenthe Ferenc, Taki bácsi tüzes Ladáján száguldott fel s alá a betonnevelő Gazdagrét hímes mezein, keresve, kutatva, hol tehet valami jót. Felesége – Komlós Juci –, Lenke néni a maga szelíd, de határozott módján állt férje, valamint a szegények és elesettek, továbbá az igazság mellé. Volt egy unokájuk, a szépséges Alma – Fehér Anna –, aki érezvén a változások szelét mint újságíró, bárpultos és idegenvezető keresgélte útját a fridzsiderszocializmus utolsó és a rendszerváltás első éveiben.

Az egykor legvidámabb barakkból nem hiányozhatott a mindenkor jóságos és zseniális doktor, név szerint Mágenheim – Kulka János – sem. Gyönyörű neje – Frajt Edit – ugyan csak kozmetikusként kezelte a hozzá fordulók testi problémáit, ám férjéhez méltó intellektussal és kérlelhetetlen jobbító szándékkal volt felvértezve. Akadt egy lányuk is, cserfes meg talpraesett minden idők legsikeresebb magyar gyermekszereplője által a nézők elé varázsolva, aki nem más, mint Julcsi, azaz Ábel Anita. Ők mindannyian, valamint az itt fel nem sorolt többi szereplő, amiképp maga a sorozat is ma már történelmünk része – bizonyos értelemben.

A korszakos magyar teleregény első részét, afféle korabeli pilotot 1987. május 7-én adta le a Magyar Televízió. Az ötlet bevált, a sorozatból hagyomány lett, ami 331 alkalommal folytatódott tizenkét hosszú és eseményekben gazdag esztendőn át, egészen 1999. december 30-ig. Kádár Jánost és a nevével fémjelzett hosszú korszakot a sorozat harmadik évadában, 1989-ben váltotta le Grósz Károly, és hol volt ő, amikor Vágási Feriék – Nemcsák Károly – még bőven számíthattak a biztos heti gázsira?

Ami a storyline-t illeti, kezdetben a bolti lopás volt a legnagyobb szenzáció, ám a későbbi évadokban egyre több rossz ember, sőt maffiózó, kétes vállalkozó, valamint elszegényedő kisember bukkant fel a Horváth Ádám rendezte történetfolyam cselekményében, ami sajnos nem volt puszta dramaturgia fogás.

Az még csak hagyján, hogy egy ország epizódonként fél órában figyelhette lélegzet-visszafojtva, mit művelnek a gazdagréti panel lakói meg körülöttük az ország, de ami ennél is fontosabb, minden minidráma végén el is mondta az egyik szimpatikus szereplő a hét tanulságát. Pontosabban azt, mi is volt a legfontosabb kérdés azon a héten a mi kis országunkban. Költői kérdések voltak ezek a rövid monológok, amelyek magukban hordozták a helyes választ, amiben a nézők túlnyomó része szintúgy hitt. Tulajdonképpen szarvashiba a jelenkori politikai marketingstratégáktól, hogy ezt a csodálatos eszközt eleddig nem élesztették újjá.