A Nándi bácsival való első találkozás a farkashegyi repülőtéren valószínűleg minden növendékbe egy életre beleégett. A téli elméleti tanfolyam után az első reptéren töltött nap amúgy is sűrűnek ígérkezett, az MHSZ-időszakból megmaradt katonás tempót harminchat évesen még első lépcsős laktanyában töltött sorkatonai múlttal is nehéz volt felvenni. Félelemmel és izgalommal vegyes kíváncsisággal toltuk ki a hangárból a gépcsodákat, a hangármester sűrű káromkodása mellett. A hangármesternél csak az öreg Nándi bácsi tudott hangosabban káromkodni. Amikor először megláttam bóklászni a starton, azt hittem, hogy egy veterán, nyugdíjas pilóta jött ki nosztalgiázni, elmerengeni a régi daliás időkön. De nem, Nándi bácsi rám kiabált, szedjem a lábam, segítsek kitolni a Fókát. Azt sem tudtam, mi az a Fóka, a felmosórongyot nevezték így a katonaszlengben, de azt nem tologatni kellett. Nándi bácsi nem hagyott ezen elmélkedni, rámutatott egy kék csíkos vitorlázógépre, toljuk ki a startra. A legnagyobb megrökönyödésemre utána a minimum hetven feletti öreg beleült a gépbe, felvontatták, és csaknem három óra hossza múlva szállt le.

A kezdő kiképzés része volt az öreg csontváz MTZ traktor kezelése, a kötélhúzó kocsival való ingázás a starthely és a csörlő aggregátor között. Nándi bácsi előszeretettel nevelte hangos szitkozódással a traktorral szerencsétlenkedő kezdőket, azért is ordítozott, ha túl lassan húzták a gépét, azért is, ha túl gyorsan. Azonban ha úgy látta, fejlődött valamit a növendék, hangnemet váltott. Az első egyedül repüléskor már gratulált, a „C” vizsga előtt már tanácsokkal látott el: ha túl gyorsan éred el a légtérplafont, engedd ki félig a fékszárnyat, kicsit süllyedj, maradj a termikben, de vigyázz a sebességre. A levegőnél senki sem lehet okosabb!

Az öreggel évek alatt jó barátságot kötöttem. Kiderült, félárva gyerekként, meglehetősen szegény sorban nőtt fel, egy székesfehérvári egyházi gimnáziumba fogadták be az 1940-es években, ahol a gyengébb, de módosabb diákok korrepetálásával kompenzálta a tandíjat. A város bombázásakor csak a gazdagabb diákok és a tanárok mehettek le az óvóhelyre, a Nándi bácsihoz hasonló diákok jobb híján kint fociztak a légitámadás alatt, dacolva a veszéllyel. Az óvóhely kapott egy bombatalálatot, ott mindenki odaveszett, a támadást csak Nándi bácsi és focizó társai élték túl. Egy idő múlva már egyedül nem engedték repülni az orvosi alkalmasság lejárta miatt, de folyamatosan kijárt Farkashegyre, ha tudott, beült valaki mögé. Az első Covid-karantén után is megjelent, amint kinyitott a reptér, én az ördögnek sem kellek, hiába mászkáltam összevissza maszk nélkül, még a BKV-s kezem is lenyalogattam utazás után, mégsem kaptam el, mesélte harsány vidámsággal. Sajnos a második hullám nem kímélte. Temetése közben repülőgép körözött a piciny mátrai szülőfaluja fölött, Farkashegy meg azóta érezhetően üresebb lett. A képeken látható öreg, fa vitorlázó repülőgépek helyét is modern műanyag vitorlázók vették át, Nándi bácsi talán ott köröz felettünk láthatatlanul a leselejtezett Fóka szellemével...