Az ógörög athlon szóból származik a mai atlétika szavunk, amelynek eredeti jelentése még más volt, mint manapság, konkrétan: a díjért folyó harc. Az ókorban a sportkultúra és a versenysport megszületésénél persze a harc, illetve küzdelem még nem teljes mértékben fedte lesz azt, amit ma atlétika néven ismerünk, jelentéséből kiindulva inkább különböző sportágak összefoglaló elnevezéseként használták. Mai értelemben véve űztek ugyan könnyű- és nehézatlétikához tartozó sportágakat, azon belül különböző versenyszámokat, ráadásul az idő múlásával utóbbi még ketté is vált. Az atlétikán belül maradtak a dobó, lökő, hajító, vető versenyszámok, míg a küzdősportok és a súlyemelés másik kategóriába esett. Közben az alapszó jelentése is módosult, önmagában konkrét sportággá vált. Bár ezzel együtt gyűjtőnévként a mai napig sportolót is jelent az atléta, nem csupán azt a versenyzőt, aki atlétikai számokban küzd.

Az atlétika erőteljesen élhette meg az ókort – ahol a mindennapi testedzések és az olümpiai játékok során is meghatározó volt a jelenléte –, majd élte túl a középkort, ahol erejét és szerepét vesztette. Volt ott, kérem, más gond, baj elég: fel kellett fedezni a világot, ki kellett alakítani a nemzetállamokat, mindez gazdasági, történelmi rendszereket gyűrt maga alá, illetve alkotott annak alapjain vagy éppen a romjain. Amikor a történelem úgy érezte, hogy nyugvópontra érkezett, a XIX. század végén újraindult az olimpiai mozgalom, benne pedig nemcsak létjogosultságot kapott, hanem újfent főszerephez jutott az atlétika.

A XX. századi világégések a sportvilágon is mély sebet ejtettek, azokat csak idővel és nagyon sok elhivatott ember rengeteg energiájával sikerült begyógyítani. Az atlétikát ma már – az úszás és a torna mellett – alapsportágként könyvelik el, és miután az összes alapmozgásforma kivétel nélkül megtalálható benne, a sportok királynője elnevezést kapta. Teljes joggal.

Ez a királynő azonban, amikor még nem saját jogon ült a trónon, legtöbbször meztelen volt. Az ókori Görögországban a sportolás és versenyzés során az emberi test szépsége is a műsor szerves részét képezte, így az atléták általában meztelenül versenyeztek. Megfázástól nem kellett tartaniuk, az időjárás kedvező volt, és a szemérem sem okozott problémát, tekintve, hogy a küzdőtéren és a lelátón is kizárólag férfiak voltak. A ritka kivételtől eltekintve. Nők csupán a kocsiversenyeken lehettek jelen, mint ló- és kocsitulajdonosok. A világ azóta nagyon sokat változott, miként az atlétikai sportruházat is rengeteget fejlődött az elmúlt bő száz év során.