Egy tacskó levizel, átfut az utca túloldalára, eltűnik a sarkon. Ugyanonnan öregember bukkan fel, sáros kabátban. A megállóban egy apáca áll, mindenki őt bámulja. Mellette öltönyös fiatalember várakozik, meg egy család: apa, anya, kisfiú. Én is ott állok. Egy köpcös biztonsági őr kulcsra zárja a szemközti bank ajtaját. Szűk farmeres nő rángatja a kilincset, az őr felemeli jobb kezét, az ajtón lévő nyitvatartási táblára mutat. A nő az órájára néz, hangosan, ordenáré módon káromkodik. Az apáca keresztet vet. Páncélautó áll meg a pénzintézet előtt, a napi bevételért jött.

Az utcán végig, a járda mellett öreg platánsor. A bank előtti parkolóban rendőrségi autó, meg emelőkosaras kocsi, a kosárban láncfűrész. A földön talplenyomatos kartonpapír, felirattal: Ne vágjátok ki a fáinkat! Az apáca az imént szemüveget vett fel, és hosszasan olvasta a feliratot.

Sötétedik. A dugóban várakozó autók fényszóróit felkapcsolják, duda szól jobbról, balról. A zebra előtt várakozó piros kocsi ablakán három év körüli fiú bámul ki, grimaszol, nyelvet ölt az apácára. Arcán két piros folt, a haja szőke. A sáros ruhás öregember az átkelőnél megtántorodik. Egymásra néznek az autóban nyelveskedő kölyökkel. A férfit megvilágítja az utcai lámpa fénye. Hajlott hátú, szakállas, hatvanéves éppúgy lehet, mint nyolcvan. Akkora szatyrot cipel, amekkorába beleférne a pimasz kisfiú. Miután elhajt a piros autó, átcammog az út innenső oldalára. Messziről érezni: vizeletszaga van. Megáll mellettem, leteszi a pakkját, leül a járdára. Arcán a bőr füstszínű, gyűrött papír. Az apáca most őt nézi. Arra gondolok, mindjárt megszólítja, és prédikálni kezd neki. De nem történik semmi. A hajléktalan ember egyik keze a szatyron, másik az ölében nyugszik. Ujjai csontosak, körmei sárgák. Az utca túloldala felé néz. Kivilágított kirakatban kávéfőző, robotgép, grillsütő, turmix. Előtte két vihogó tini, egyiken kockás miniszoknya, a másikon fekete, feszülős bőrnadrág. Elindulnak, a magasabb átlép egy tenyérnyi mélyedést.

A megálló melletti étteremből huszonéves pár jön ki. A fiú átkarolja a lányt, hozzá hajol, megcsókolja. Mosolyognak. Elindulnak, távolodnak. Velük szemben töpörödött, szemüveges öregasszony botorkál, botra támaszkodva. Kockás kabátja foltos, jobb cipője sarka ferdére kopott. A kis bolt előtt kikerül egy piros almával teli barna műanyag ládát. Kicsit arrébb fekete tábla, rajta fehér krétával: Friss pékáru kapható. Az apáca elindul a pékség felé, pár pillanat múlva eltűnik az ajtóban. Mire a trolira várakozó öltönyös elszívja a cigijét, az apáca kijön a pékségből. Közepes papírtasakot tart a jobb kezében. Visszajön a megállóba, valamit mond a földön ülő hajléktalannak, aztán kezébe adja a zacskót.

Hangos zene közeledik. Furcsa jármű gurul el előttem, legalább tízen ülnek rajta, énekelnek, pedáloznak, sört isznak. Két tinédzser artikulálatlan hangon ordítozik. Az egyik a kezében lévő sört a járda szélén gubbasztó hajléktalanra önti, aki káromkodik. A megállóban várakozók szétrebbenek, a szülei mellett álló gyerek hátrál, elesik. Rajtam is végigcsorog a barna lötty. A sörbicikli utasai röhögnek.

A fiúcska feláll a poros aszfaltról, ahonnan néhány órával korábban közmunkások szedték fel a csikkeket és a kutyaszart. Az anyja papír zsebkendőt vesz elő drapp tavaszi kabátja zsebéből, és megtörli a kisfiú tenyerét. Az apa ütemesen dobol a lábával, a gyerek utánozza, mosolyog, az apa rászól: Hagyd abba! Az ötödik figyelmeztetés után pofon csattan, a fiú bőgve anyja derekába kapaszkodik. Az apáca rosszallóan ingatja a fejét. Az anya odaszól: Maga meg mit bámul, semmi köze hozzá! Azután a táskájából kivesz egy macit, a gyerek kezébe adja. A sírás elcsitul. A szűk farmeres lány, aki az imént lekéste a banki nyitvatartást, rágyújt. Szemét egy pillanatra becsukja, beleszív a cigarettába. Az apa rászól: nyomja el a bagót, a gyerekre száll a füst. A lány felesel: menjenek odébb, ha nem tetszik, amit csinál. Micsoda világ ez!, motyog egy fekete kabátos, kövér nő, akinek a szatyrából póréhagyma lóg ki. Szeme karikás, arca kelt tészta, haja ősz, ritka, kócos.

Telefon csöng, öltönyzsebből kerül elő a fehér készülék. Ne baszogass már megint!, mondja a magas, borotvált fiatalember, a kocsim szervizben, ez a rohadt troli meg nem jön. A hajléktalan köhög. Húzzon innen a kovidjával!, mordul rá az öltönyös. Zsebreteszi a telefont, egy méterrel arrébb megy, egészen közel kerül hozzám, érzem a parfümje fanyar illatát. Harangoznak. Az apáca magában motyog.

A dugóban tovább cammognak a kocsik, köztük két fiú fut át a túloldalról a trolimegálló felé. Egyikük felemeli a középső ujját, amikor rádudálnak egy zöld autóból. Mindkét tinédzser részeg. Felismerem őket. Pár perccel korábban a vékonyabb öntötte le sörrel a hajléktalant. A farmeres, kapucnis pulóveres magasabbik odalép a szülei mellett várakozó kisfiúhoz, kitépi kezéből a macit. Jó lesz a csajomnak!, üvölti, aztán odadobja a haverjának. A megállóban senki nem mozdul. A kapucnis a hajléktalanhoz sétál, belerúg a szatyrába. Lúzer vagy, mint az apám, mondja, aztán az ülő öregember fejéről lekapja a sötétzöld kötött sapkát, és az úttestre hajítja. A fejfedőn áthajt egy autó. A hajléktalan próbál felállni, a fiú meglöki, az öreg elesik. Ketten rugdossák, a kapucnis meg a haverja. Szemét!, ordít. Vastag talpú cipőjével a hajléktalan orrát találja el, ömlik a vér. Hívjanak rendőrt!, kiabál az apáca. Az öltönyös előveszi a mobilját, a fiúk ököllel ütik a földön hanyatt fekvő öreget. Az apa a kapucnis kölyökhöz lép, meglöki. A részeg tinédzser megbillen, elesik, az érkező troli elé zuhan. A várakozók visítanak, a kisfiú sír, a troli megáll. Az apáca a földön fekvő, mozdulatlan fiúhoz lép, hangosan imádkozik.

Mozdulni szeretnék, mentőt hívni, befogni a gyerek szemét vagy csak egyszerűen sikoltozni, mint a többiek. De nem tehetem, csak egy öreg platán vagyok a megálló mellett. Holnap kivágnak.