Amikor 1870. január 29-én Rudolf koronaherceg megnyitotta a Városligeti Műjégpályát, senki nem hitte volna, hogy a magyar főváros egyik legikonikusabb építményének története veszi kezdetét. Az ötlet a Pesti Korcsolyázó Egylettől érkezett, ugyanis a XIX. század elején már tömegével korcsolyáztak a pesti polgárok a Duna jegén, azonban biztonsági megfontolásból állóvizet kerestek jégpálya létesítésére. Amikor 1869 decemberében Kresz Géza kezdeményezésére megalakult a szervezet, első feladatának azt tűzte ki, hogy legyen biztonságos jégpályája a szabadidejükben korcsolyázni vágyóknak és legyen jól megközelíthető bázisa a magyar korcsolyasportnak.

Hosszas alkudozás, közbenjárás után engedélyt kaptak a városi tanácstól, hogy a Városligeti tó egy részén telente korcsolyapályát alakítsanak ki, ahol mindenki díjtalanul élvezheti a korcsolyázás örömeit.

Az első „csarnokot” a tó partján felállított két helyiségből álló fabódé jelentette. A megnyitóünnepségnek is megadták a módját az urak: a 17 napos ünnepségsorozat programok sokaságát ígérte az izgalmas, új téli sport szerelmeseinek.

A fabódék 4 évig bírták, s amikor 1874-ben leégtek, a városvezetés úgy döntött, hogy új, állandó épületet emeltet a városligeti pályához. A Lechner Ödön tervei alapján született csarnokot 1875 decemberében nyitották meg, de valójában csak 1878 telétől vehették végleg birtokba a sportolni vágyók. S hogy milyen jól sikerült az új épület, arra a legfényesebb bizonyíték, hogy 15 évvel később már teljesen át kellett építeni, olyan szűknek bizonyult. Az új csarnok terveit Francsek Imre készítette el. Ebben az időben már az egész tavat korcsolyázásra használták, ami 36.000 négyzetméternyi jégfelületet jelentett. Az enyhe telek azonban sok gondot okoztak az üzemeltetőknek, ezért 1902-re a tófenék negyedét lebetonozták.

A pálya első modernizálása 1926-ban történt. A főváros vagyonosabb polgárai összefogásának eredményeképpen hűtéstechnikai berendezéseket kapott a pálya, így megnyílhatott Európa második, versenyek rendezésére alkalmas műjégpályája. Ezzel párhuzamosan bővítették a Korcsolya Csarnokot is Ifj. Paulheim Ferenc építész vezetésével.

Budapest ostromakor, 1944-ben a jégpályát is bombatámadás érte, az épület bal szárnya csúnya sebeket szerzett. A háború után gyorsan helyreállították a Városliget ékkövét, de komoly felújítás nem történt. Az immár műemlékvédelem alá helyezett épületegyüttes legkomolyabb Kádár-kori változása az volt, amikor 1968-ban a korábbi 300 méteres pályát alkalmassá tették a nemzetközi versenyekre: 400 méteresre bővítették. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy ebben a korszakban már nem a városligeti pálya volt az egyetlen fővárosi lehetőség a korcsolyázók számára: a Millenárison, a Megyeri úton és a Kisstadionban is komoly jégfelület várta a csúszni, forogni, siklani vágyókat.

A rendszerváltozás után a Fővárosi Önkormányzat 2001-ben írt ki nyilvános tervpályázatot a városligeti pálya épületrekonstrukciójára. A tervezők három alapvető feladata a pálya 10 centiméteres lejtésének megszüntetése, a csónakázótó vízfelületének a lehető legnagyobbra növelése, s a korcsolyacsarnok háborúban lerombolt épületrészének újjáépítése volt. A Herald László által tervezett rekonstrukció 2005-ben kezdődött, szép sorban megújult a pálya, a jégcsarnok, a főépület, s a Városligeti-tó újra 1,35 méter mély lett.

A műjégpálya hivatalos honlapja szerint a Városligeti Műjégpálya teljes alapterülete 48 823 négyzetméter. Télen a jégpálya felülete: 12 070 négyzetméter, és kétezer négyzetméter a hokipálya. Az elmúlt években a Városliget teljes megújulásakor szinte mindenki egyetértett abban, hogy a legkedveltebb magyar közpark egyedülállóan gazdag, világszínvonalú kulturális intézményrendszerének ikonikus épületei közt a Műjégpálya kimagasló értéket képvisel úgy építészetileg, mint a városlakók szívében.