Munn Lajos nagyon régóta nem érezte magát otthon ezen a földön. Először a spenót miatt lett számára gyanús, hogy valami nincs rendben. Képtelen volt a szájába venni azt a büdös zöld kenőcsöt, amiről a szülei állították, hogy finom és egészséges. Egész teste, idegrendszere tagadta ezt, bár akkor még elhitte, hogy a felnőtteknek mindig igazuk van. Amikor az édesanyjánál hagyományosabb nevelési elveket valló szomszéd házaspár tanácsára apja némi lelki és némi fizikai erőszakkal mégis rávette, hogy kóstolja meg, a második kanál után úgy terítette szét az asztal környékén a belediktált anyagot, mint egy megújuló erőforrásokkal működő négyéves festékszóró.
Az óvodában is idegennek érezte magát. Addigra rádöbbent, hogy a felnőttek túlméretes világa mellett létezik egy olyan közeg, melyben a gyerekek mozognak otthonosan, de ő ezt is nehezen megközelíthetőnek találta. Igyekezett ellesni, hogyan csinálják, de mindig úgy érezte, hogy betolakodó, jó esetben megtűrt személy a homokozóban tevékenykedő, csúszdázó és fogócskázó, hozzá hasonló méretű idegen lények között.
Iskolás korára egyre tudatosabban törekedett arra, hogy feltűnés nélkül vegyüljön a bennszülöttekkel. Elleste a szabályokat, rájött néhány összefüggésre, meglepően ügyesen álcázta a benne rejlő idegent. Lettek kis cimborái, akikkel együtt rosszalkodhatott, és már az alsó tagozatban túlesett az első halálosan komoly és ugyanennyire reménytelen szerelmen is. Szerencsére egy lányba zúgott bele, és ezt az irányultságát később is megtartotta. Kora tizenévesen már pontosan tudta, hogy számtalan dologra kell figyelnie egy idegennek, talán kémnek ahhoz, hogy ne bukjon le. Ha csak lehet, érdemes tehát minél több ponton illeszkedni a társadalmilag elfogadott normákhoz.
Tinédzserként már meg is fogalmazta, hogy ő földönkívüli, de arra képtelen volt rájönni, honnan és miért kerülhetett ide. A körülötte élő földlakók szerencsére elég egyszerű lényeknek bizonyultak, bár néha alig kerülte el a lebukást. Az első veszélyes kalandját az idegen nyelvi oktatás miatt kellett átélnie. Arrafelé, ahol ő cseperedett, a földet többnyire fődnek, a boltot bótnak, a holdat hódnak ejtették.
Amikor az osztályban megtanulták az égitestek angol elnevezéseit, hamar eszébe jutott egy vicces osztálytársának, hogy az ő vezetéknevét is le lehet fordítani. Pillanatok alatt Hód lett a bece- vagy csúfneve. Az csak kicsit zavarta, amikor a kényszeresen humorizáló Kalmár heteken át röhögve érdeklődött tőle, mitől is ilyen szépek a fogai. Nem örült neki, hogy egy idióta animált fogkrémreklám révén űznek belőle gúnyt, de az addigra már jól kialakult beolvadási technikát alkalmazva különféle vicces válaszokkal reagált.
Az már jobban megviselte, amikor az amerikai holdra szállásról tanultak. Kalmár a tesióra előtt elrikkantotta magát, hogy ő Louis Armstrong, és most jön a Hódra szállás. Szerencsére jött a tanár is, és hamar kikászálódhatott a Kalmár vezényletére ráugráló fiúk hónaljszagú halma alól.
Óra után ellentámadásba ment át, és az öltözőben meglehetős sikerrel alázta meg Kalmárt. Könnyedén tette nevetségessé, hiszen a tréfamester összekeverte a híres jazztrombitást az idegen égitesten sétáló egyik földlakóval, akinek a szülei a Neil keresztnevet adták. Az 1969-es holdséta másik résztvevője, egy bizonyos Buzz Aldrin neve is alkalmat adott néhány kevéssé szellemes és egyáltalán nem píszi tréfára, de a kamasz fiúk között akkor még ez elment. Michael Collinst megkímélte a vicceitől. A harmadik asztronauta vele egyívásúnak tűnt, hiszen oly messzire repült, mégis egy kabinból kellett néznie, ahogy a többiek vígan rúgják a Hold porát.
Saját identitása körül kialakult bizonytalansága felnőtt korában sem szűnt meg, bár egyre kevésbé zavarta. Addigra kiderült, hogy nem ő az egyetlen, aki nem érti az egészet. Kiválóan szórakozott az univerzális tanácstalanságot tükröző összeesküvés-elméleteken. Jót mulatott a holdra szállást cáfoló teóriákon, a John Lennont megölő CIA-ügynökökön, a chemtrail, gyíkember és Rockefeller-típusú népszerű teóriákon. Igazából az sem zavarta, hogy ezek bármelyike igaz is lehet. Nem izgatta, hogy gömbölyű vagy lapos a Föld, megszerette a spenótot, beletörődött, hogy valami miatt ideküldték, és töretlenül remélte, hogy a következő életében majd kiderül, miért.
Mély optimizmusra lelt pesszimistának tűnő életfelfogása mélyén. Néha ivott egy hosszúlépést, és ilyenkor boldogan dúdolta a régi Republic-szám refrénjét az unokájának. Erről a dalról mindig úgy érezte, hogy személyesen neki írta Cipő. Ilyenkor nem érdekelte, hogy ugrál az emberiség, csak nézte a kicsi vigyorgó képét, elképzelte, ahogy a nap ragyog, a szél simogat, ő maga is ragyog az égen, és tényleg semmi más nem kell.
Houston, Texas, 1962. szeptember 12. John Fitzgerald Kennedy, az USA 35. elnöke elmondja a híres „Úgy döntöttünk, hogy a Holdra szállunk” beszédét a Rice Egyetem stadionjában nagyjából 35 000 fős tömeg előtt (Fotó:
Heritage Space / Heritage Images / Getty Images Hungary)
Houston, Texas, 1969. Az Apollo–11 űrhajósai (b-j): Buzz Aldrin holdmodulpilóta, Neil Armstrong holdmodulparancsnok és Michael Collins parancsnoki modulpilóta az Apollo Boilerplate 1102 oktatókapszula mellett, amelyben vízi kilépési tréninget hajtottak végre a Mexikói-öbölben (Fotó:
Bettmann / Getty Images Hungary)
Michael Collins űrhajós, az Apollo–11 holdra szállási küldetés parancsnoki moduljának pilótája tanulmányozza a repülési tervet a Kennedy Űrközpontban végzett szimulációs tréning során, a tervezett július 16-i küldetésre készülve (Fotó:
Bettmann / Getty Images Hungary)
Kennedy Űrközpont, Florida, 1969. július 20. Az Apollo–11 kulisszák mögötti eseményeit bemutató televíziós adás. A képen (b-j): Spiro Agnew alelnök, Bill Lawrence, Frank Reynolds és Jules Bergman televíziós újságírók (Fotó:
ABC Photo Archives / Disney General Entertainment Content / Getty Images Hungary)
1969. július 20. Neil Armstrong űrhajós a holdmodulban a holdra szállás napján (Fotó:
NASA / Newsmakers / Getty Images Hungary)
Kennedy Űrközpont, Florida, 1969. július 16. EDT idő szerint (Eastern Daylight Time) reggel 9 óra 32 perckor a támasztókarok eltávolodnak, és lángcsóva jelzi az Apollo–11 Saturn V hordozórakéta, valamint Neil A. Armstrong, Michael Collins és Edwin E. Aldrin Jr. űrhajósok felszállását a Kennedy Űrközpont 39A kilövőállásáról (Fotó:
David Neff / VCG Wilson / Corbis / Getty Images Hungary)
Kennedy Űrközpont, Florida, 1969. július 16. Spiro Agnew alelnök és Lyndon B. Johnson volt elnök megtekinti az Apollo–11 fellövését a Kennedy Űrközpont VIP-lelátóján. Az Apollo –11 a Saturn V hordozórakétával 1969. július 16-án szállt fel Neil A. Armstrong, Michael Collins és Edwin E. Aldrin Jr. űrhajósokkal, és július 19-én állt Hold körüli pályára. A holdmodul 1969. július 20-án landolt a Holdon, és július 21-én tért vissza a parancsnoki modulhoz. A parancsnoki modul július 22-én hagyta el a Hold pályáját, és 1969. július 24-én tért vissza a Földre. Az Apollo–11 1969. július 24-én 12:50:35-kor landolt a Csendes-óceánon (Fotó:
NASA / Getty Images Hungary)
Houston, Texas. Az Apollo–11 holdra szállási küldetésének vezérlőpultja a műveleti irányítóközpont 30-as számú épületében az Apollo–11 küldetése során. Az előtérben George M. Low, az Apollo-űrprogram irányítóközpont-menedzsere látható (Fotó:
Bettmann / Getty Images Hungary)
Az Apollo11 parancsnoki modulja a holdmodulból nézve az Apollo–11 űrrepülése során Hold körüli pályán. Aldrin és Armstrong a holdmodulban szállt a Holdra, míg Collins továbbra is a Hold körül keringett a parancsnoki modulban. Háttérben a Hold felszíne (Fotó:
Bettmann / Getty Images Hungary)
Az Apollo–11-ről készített kép a Hold távolabbi, délnyugati oldaláról. A Nemzetközi Csillagászati Unió 308-as krátere a körülbelül 58 mérföld átmérőjű, a kép szélén található nagy kráter. A fénykép közepén egy kis csúcskráter (kevesebb mint 1 mérföld átmérőjű) egy közeli kúp alakú dombon helyezkedik el, amely két szomszédos, nagyobb kráter (körülbelül 20 és 9 mérföld átmérőjűek) közös peremén található. Ez a domb nem különbözik a Földön található salakkúpoktól, és egykori holdvulkanizmus jelenlétére utal (Fotó:
Bettmann / Getty Images Hungary)
Az Apollo–11-holdmodul pilótája, Buzz Aldrin ereszkedik le a holdmodul létráján a Hold felszínére a Nyugalom bázison (Tranquility Base) (Fotó:
Bettmann / Getty Images Hungary)
A Föld látképe a Hold horizontja felett, amikor az Apollo–11 parancsnoki modulja a Hold látókörébe kerül, mielőtt Neil Armstrong és Edwin Aldrin Jr. elhagyja az Eagle holdmodult, és első emberként sétál a Hold felszínén (Fotó:
NASA / Newsmakers / Getty Images Hungary)
Egy űrhajós lábának és lábnyomának közeli képe a Hold talajában az Apollo–11 holdfelszíni sétája (EVA) során (Fotó:
NASA / Newsmakers / Getty Images Hungary)
Edwin E. Buzz Aldrin Jr. űrhajós az Egyesült Államok zászlója mellett holdséta közben. A holdmodul a bal oldalon található, és az űrhajósok lábnyomai jól láthatóak a Hold talajában. Neil A. Armstrong űrhajós, az Apollo–11 parancsnoka ezt a képet egy 70 mm-es Hasselblad kamerával készítette (Fotó:
Heritage Space / Heritage Images / Getty Images Hungary)
Houston, Texas, 1969. július 20. A NASA és a Manned Spacecraft Center (MSC) tisztviselői a repülésirányítókkal együtt ünneplik az Apollo–11 holdra szállás sikeres befejezését a műveleti irányítóközpontban (Fotó:
Heritage Space / Heritage Images / Getty Images Hungary)
1969. július 20. Buzz Aldrin amerikai űrhajós, az Apollo–11 holdmodulpilótája az Eagle holdmodul fedélzetén, miután visszatért 2,5 órás sétájáról (Fotó:
Heritage Space / Heritage Images / Getty Images Hungary)
Csendes-óceán, 1969. július 24. Az Apollo–11 űrszondája lebeg a Csendes-óceánon a sikeres landolás után. Helikopterből leereszkedő búvárok készülnek kinyitni a kabint, hogy kiszabadítsák Neil Armstrong, Buzz Aldrin és Michael Collins űrhajósokat a sikeres holdküldetés befejezése után (Fotó:
Bettmann / Getty Images Hungary)
1969. július 24. Richard Nixon, az USA 37. elnöke nevet az Apollo–11 űrhajósaival (b-j: Neil A. Armstrong, Michael Collins és Buzz Aldrin), miközben üdvözletüket küldik a USS Hornet repülőgép-hordozó mobil karanténlétesítményének ablakán keresztül (Fotó:
Bettmann / Getty Images Hungary)
New York, 1969. augusztus 13. A 42. utca mentén tömegek ünneplik az Apollo–11 űrhajósait az Egyesült Nemzetek Szervezete felé vezető úton. A nyitott autóban állnak (b-j): Buzz Aldrin, Michael Collins és Neil Armstrong. Közvetlenül előttük ül New York polgármestere, John Lindsay és U Thant ENSZ-főtitkár (Fotó:
Bettmann / Getty Images Hungary)
Washington, 1969. szeptember 16. Az Apollo–11 űrhajósai, Michael Collins, Neil Armstrong és Buzz Aldrin (b-j) egy, a holdutazásukra magukkal vitt zászlót ajándékoznak Spiro Agnew alelnöknek (b) és John McCormack házelnöknek a kongresszus ülésén (Fotó:
Bettmann / Getty Images Hungary)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!