Porviharok, tömegesen menekülő nincstelen farmerek, éhezés, ellehetetlenülő tömegek. Az 1929-ben kirobbant gazdasági világválság az Egyesült Államokat súlyosan érintette.

A krach a hagyományos farmergazdálkodásban apokaliptikus pusztítást vitt véghez. Főként azért, mert az agrárszektort nemcsak az egész USA-t padlóra küldő válság, hanem a termőtalaj felelőtlen használata meg a tragikus aszály is ellehetetlenítette a Great Plain vidékén.

Oklahoma, Texas, Colorado, Kansas, Új-Mexikó gazdálkodói óriási számban próbáltak menekülni az élhetetlenné vált vidékekről. Közülük sokan Kaliforniába áhítottak eljutni, amit akkoriban az ígéret földjének hittek. John Steinbeck világhírű regénye, az Érik a gyümölcs erről az országon belüli hatalmas migrációról szól.

A válság központi, állami szintű orvoslására találta ki az 1935-ben megválasztott új elnök, Franklin D. Roosevelt és adminisztrációja a New Dealt. Ennek keretében létrehozták a Resettlement Administrationt, amiből két év múlva a Farm Security Administration (FSA) lett. A cél az volt, hogy felmérjék, dokumentálják az amerikai mezőgazdaság megtépázott részét, illetve államilag finanszírozott programokkal igyekeztek segíteni a földönfutóvá vált embereknek.

Az FSA indította el azt a programot is, aminek keretében 15 profi fényképész, valamint írók-újságírók indultak a Nagy Síkság szenvedőinek életét megörökíteni. Köztük olyan fotográfus nagyságok, mint Walker Evans, Gordon Parks vagy Dorothea Lange. Evans későbbi fotós nemzedékek mintaképe lett, a streetfotó előfutárának tartják. Gordon Parks, a legendás Magnum tagja lett, és az első nemzetközileg is magasan jegyzett afroamerikai fotóriporter volt. Dorothea Lange elegáns San Francisco-i műtermét hagyta el a FSA programért.

Negyedmillió felvétel született, köztük a leghíresebbé vált Migrant Mother, amit Lange készített 1936-ban egy vándorló farmercsaládról. Florence Owens Thomson hétgyermekes, egyedül élő anya már megérkezett Kaliforniába, amikor a híres fotó elkészült róla és a gyermekeiről, de a jövőtől való félelme és aggodalma szemmel látható a megrázó fényképen. Ez a fotó szinte a válság ikonjává vált. Magazinokban jelent meg, bélyeget készítettek róla, és azóta is számos alkalommal használták jótékonysági kampányokban.

Egyébként a nagy szociofotós programnak gyors és kézzelfogható eredménye is lett. Az állami hivatal által kiküldött fotósok műveiből sok megjelent a korabeli sajtóban, és tapintható volt a kedvező hatásuk. A szerencsésebb helyzetű polgárok ezeket látva szívesebben támogatták a szociális programokat, és bőkezűen adakoztak.

Ám ez a hatalmas fotódokumentáció máig fontos maradt, hiszen addig még soha sem született az amerikai emberek életéről ahhoz fogható szisztematikusan felépülő és évek alatt megszülető fotóanyag, mint a FSA programjáé 1937 és 1944 között. A képanyagot mint nemzeti kincset több gyűjteményben őrzik és kutatják, például a Kongresszusi Könyvtárban. Érdemes belepillantani a szabadon nézegethető digitalizált fotóarchívumba.