• Lehet-e az underground az új mainstream?
• Mit adott nekünk az Omegához képest a Betli Duó?
• És mit ad, mondjuk, Azahriah, a Follow The Flow vagy a ValMar?

Néhány éve olyan zenészek kezdtek felkerülni a fesztiválok nagyszínpadára, akik előtt az egyszeri ember csak áll, és azon gondolkodik, miről is maradt le, honnan jönnek ezek a fiatalok.

Korábban – mondjuk, néhány éve, évtizede – a televíziók voltak a mainstream hordozói. A tehetséges vagy különleges vagy valamilyen okból kedvelt zenészek lehetőséget kaptak a széles körű bemutatkozásra. Csak hogy néhány példát mondjunk a teljesség igénye nélkül, ilyen volt Tóth Vera, Rúzsa Magdi, Oláh Gergő, ByeAlex stb. Érthető tehát, hogy nagyrészt ezek az előadók töltötték meg a koncerthelyszíneket, kezdve a nagyobb fővárosi helyektől egészen vidékig, hiszen ezeket a műsorokat szinte az egész ország nézte, ismerte.

A digitalizáció előtt a zenék terjesztése is sokkal bonyolultabb volt, stúdiók, kiadók kellettek ahhoz, hogy egy kiadvány megszülessen, és elérje az embereket, ami egyúttal minőséggaranciának is tekinthető, szemben a napjainkbeli tendenciákhoz, amikor bárki bármit felrakhat bármelyik csatornára.

Már a YouTube kapcsán megfigyelhető volt, hogy évről évre felbukkantak olyan sztárok, akik ott gyűjtötték követőiket, sőt még online tehetségkutatók is voltak, mint például a Ki Mit Tube, amelyben több irányból érkező zenészek (pl. Saiid, Fluor Tomi), influencerek (Szirmai Gergely) vagy épp kritikusok (Puzsér Róbert) értékelték a produkciókat.

Tévé, TikTok, fiatalok

Erre a jelenségre kétségkívül nagy hatással volt a pandémia időszaka, amikor a már korábban is viruló TikTok nézettsége exponenciálisan növekedni kezdett, és mind információszerzés, mind tartalomfogyasztás, mind szórakozás szempontjából kielégítő tudott lenni a fiatalok számára, akárcsak korábban a televízió. És mintha fel is váltotta volna a tévénézést. Maga Azahriah is párhuzamba állítja a kettőt, úgy vélekedik, hogy míg az édesanyja megnézi azt, ami a tévében megy, addig ő a TikTokot pörgeti.

A mostani generációs szakadék sokkal nagyobbnak tűnik a korábbiaknál, hiszen néhány év alatt olyan paradigmaváltás történt a digitalizációban, amelyet meglehetősen nehéz követni, és olyan szintű diverzitás jött létre, amelyhez nehéz alkalmazkodni. Az információk szerteágazódása, az internet kimeríthetetlen bugyrai és a megszámlálhatatlan mennyiségű közösségi platform teret ad a bizonyos szempontok, érdeklődési körök, korosztály szerinti tagozódásra.

Ez bizonyos értelemben adhat egyfajta magyarázatot arra a kérdésre, hogy honnan jönnek ezek a fiatalok. Csak hogy egy példát hozzunk: a Follow The Flow legutóbbi metrós beharangozója is a TikTokon ment nagyot, és onnan került át később más közösségi felületre. Vagyis óriásplakát helyett manapság elég egy 10 másodperces videó ahhoz, hogy többmilliós nézettséget tudj elérni. Konkrétan csak a YouTube-on 6 millió fölötti megtekintést gyűjtött be a Szélcsend, emellett Spotifyon jelenlegi állás szerint majdnem 2 millió hallgató játszotta le a reklámozott dalt, és lett rögtön a legnépszerűbb számuk. Ezen a videón a Szélcsend refrénjét kezdi el énekelni, majd leszáll a metróról, és továbbmegy.

Azahriah példája azt is mutatja, hogy ha jól tudod használni az ilyen felületeket, előbb lehet nagyszínpados koncerted, mint óriásplakátod. Míg normális esetben a produceri munka egy főállásnak minősül, Azahriah köszöni szépen, megoldja magának.

Minden zenekar felsorolja az adott számon dolgozó személyeket, ezalól Azahriah sem kivétel, ha csak a Mind1 című dalát nézzük, azt látjuk, hogy Azahriah éppen csak az operatőr és a világítóasszisztens helyét nem foglalja el. Egy interjúban elmondja, hogy ő nagyon sok mindent az internetről szedett össze: a YouTube-ról tanult meg angolul, gitározni, videót vágni, és az egyéb, zene- és videógyártáshoz szükséges tudnivalókat is onnan szerezte meg.

Viszont kirajzolódni látszik egy olyan tendencia, miszerint manapság nem a mesterségek átfogó, elmélyült tudására, hanem sokkal inkább egy adott cél eléréséhez szükséges tudásnak a megszerzésére van igény. Plusz az is látszik, hogy ma már nem elég csak zenélgetni, érteni is kell az internetet, például a brandépítéshez. Függetlenül attól, hogy kedveljük, amit Azahriah csinál, vagy sem, alig pár év alatt felépítette magát.

Néhány hónap is elegendő

Míg korábban átlagosan 10 év kellett, a 2010-es évek elején 5 év, napjainkban már pár hónap is elég a befutáshoz (és egyben a lecsengéshez is). Ha hihetünk az adatoknak, Azahriah 2019-ben adta ki első dalát, 2021-ben már a fél ország a Mind1-et dúdolta. Természetesen hozzá kell tenni, hogy már korábban is építette magát a YouTube-on, ahol Paul Street néven videóbloggerként foglalkozott különböző, az ő generációját érdeklő témákkal: a Spongyabob-teóriáktól, jetilegendáktól kezdve egészen az iskola sötét oldaláig.

Csatornája 2019-ben már rajta volt a YouTube magyar top 50-es listáin. Legújabb albuma megjelenésével felkerültek a dalai a különböző csatornákra, és bár ezek egyelőre nem teljesítettek éppen annyira jól, mint például a YouTube-on 23 milliós nézettséget elérő Four Moods vagy a 31 milliós Mind1, hiszen a 3 korty 3.5, a Four Moods 2 pedig 1,1 millió megtekintést hozott, ettől még jelenleg a Spotify magyar top 10-es listáján 6 dal az ő szerzeménye.

A ValMar 2018-ban kezdte a zenei karrierjét, legismertebb daluk, a Szikora Róberttel készült Úristen 37, az Éget a nap 22, a Színvak pedig 16 milliós nézettséget produkált.

Példának okáért az egyik legismertebb zenészünk, a Király, Zámbó Jimmy 1975-ben szerezte meg az Országos Rendező Iroda előadó-művészeti engedélyét (amikor még csupán egy intézmény döntött teljes karrierekről és arról, kinek lesz lemeze, ki hol és mikor léphet fel), de csak az 1990-es évek elején futott be, vagyis 15 elteltével.

Visszatérve a TikTokhoz, már korábban is látható volt az a trend, hogy az olvasásról a képi információátadásra terelődik át az irány, de hogy alig pár másodperces videós tartalmak veszik át az uralmat, azt nem láttuk jönni. Azahriah kétségkívül kiemelkedő alakja ennek a szcénának, rengeteg effort, önerő és teremtőerő jellemzi. És mivel ő is ezeken a felületeken szocializálódik, természetesen azt is tudja, hogy mik azok a témák, amelyek a mai fiatalokat foglalkoztatják, milyen lelki mélységeket vagy éppen magasságokat élnek meg, és ezeket a témákat fogalmazza meg a dalszövegeiben. Dalai, megszólalásai által pedig egyúttal tematizálja és alakítja is a trendeket. Ahogy fogalmaz egy interjúban:

csak beszélni kell a fiatalok nyelvén. Nem a tudásra nem kíváncsiak, legfeljebb a formára, ahogy elő van adva.

Míg, mondjuk, a rendszerváltás előtti években például az Illés vagy a Kex, a Locomotiv GT, a Beatrice, a Hobo Blues Band vagy az Európa Kiadó közvetítette a fiatal generáció gondolatait, lázadásait, rezgéseit, és ne feledjük: egy addig szokatlan és új, polgárpukkasztó stílusnak titulált műfajban, mint a rock, vagy akár idesorolható a punk is, addig napjainkban Azahriah, Follow The Flow meg társai azok, akik valami hasonló szerepet töltenek be a fiatalok körében, az idősebbek számára „minőségtelennek” titulált stílusban.

Fáni, Himnusz, Akácos út

De talán még jobb párhuzam lehet a 90-es évekből a Betli Duó vagy a 2000-es évek elejéről Krisz Rudi vagy Náksi Attiláék, hiszen ők tudtak elérni szélesebb tömegeket. Megdöbbentő például az is, hogy „Miközben Szörényi vagy Presser albumából 30-40 ezret adtak el, a Betliéből 250 ezer fogyott” (J. B. Sz. – S. J.: A magyarock története 2., 2019., 207. o.).

És még egy megmosolyogtató idézet az Ifjúsági Magazinból 1987-ből:

Sajnos tény: a haknikirályokról, a slágerfickókról, a vacsorák mellé szervírozott össznépi malackodásokról épp eleget olvastunk már. Ezek a jelenségek már elég régóta ismertek. Legfeljebb Bartók és Kodály országában (...) sokáig nem akartuk tudomásul venni, hogy az Akácos út dalt jóval többen ismerik, éneklik, mint a Szózatot vagy a Himnuszt, a Schneider Fánit hamarabb megtanulják, mint a népdalokat, amelyek lassan kikopnak a zenei köznyelvből.

Tehát látható, továbbra sincs új a nap alatt, ezek a problémák korábban is jelen voltak a társadalomban, és az Akácos út helyett mégis többen ismerik a Hymnust, csak épp egy generációnak az előbbi tetszett jobban. Amiben a mostani jelenség talán különbözik a korábbiaktól, az jelen pillanatban a már-már teljes elszigetelődés és diverzitás, a TikTok-buborék, amelyben a tiktoktalan emberek egyre kevésbé érzik a flow-t, a vibe-ot, és egyre kevésbé értik meg azt a világot, amelyben ez a „globális” közösség él.

A generációk közötti kód nem feltétlenül egyezik, és nemcsak a témák szintjén, hanem a nyelvi és a zenei megformálás terén sem. De talán el kell fogadnunk, hogy a TikTok-sztárok az új punkok, akik azzal lázadnak, hogy teljesen új hangszínnel, az eddig megszokottól eltérő módon küzdik fel magukat. Vagy csak egyszerűen ők azok, akik ráéreznek a fiatalság, vagyis a saját korosztályuk igényeire (mily meglepő!). Vagy egyszerűen: csak.