Index Vakbarát Hírportál

A Mennyország touristtól a Baz+-ig, és még tovább

2023.08.02. 17:42

Az egyik legelismertebb és leghosszabb ideje működő rockzenekar a Tankcsapda, amely valamilyen formában folyamatosan jelen van a magyar zenei életben, és jövőre lesz 35 éves. Bár az ezredfordulón szinte egész magyar nyelvterületen a Mennyország touristot dúdolták az emberek, nem feltétlenül lehetett arra számítani, hogy ennyire hosszú életű lehet egy formáció.

A kezdetekkor még csak 21 éves Lukács László (gitár, ének), Buzsik György (dob) és Tóth Laboncz Attila (basszusgitár) triója a punkzene felől indult el, első koncertjük alkalmával a szintén debreceni PG csoport előzenekaraként léptek fel Szentendrén 1989-ben. Ezt követően ugyanabban az évben a győri Aurora punkegyüttes előtt zenéltek, és ugyancsak ebben az évben meg is jelent az első, mindössze három óra alatt rögzített demókazettájuk Baj van!! címmel. 1990-ben Punk & Roll címmel adták ki a második demójukat, rá két évre pedig a rockosabb irányba elmozduló zenéket tartalmazó Legjobb méreg című album tette őket országosan ismertté a műfajt kedvelők körében. És az idő próbáját is kiállta, hiszen a lemez címadó dalát 2018-ban még a Metallica is feldolgozta a budapesti koncertjén.

Metálosabb irányba mozdultak el

A kilencvenes évek elején már nagyjából minden megvolt, ami kellett ahhoz, hogy befussanak: Lukács László karcos hangja mellé ekkorra érett be az az egyéni, szókimondó megszólalásmód, amely a Tankcsapdát jellemzi. De ekkor elkezdődtek a tagcserék, 1993-ban Tóth Laboncz Attilát (basszusgitár) az addigi technikusuk, Molnár Levente Cseresznye (gitár) váltotta, Lukács László pedig áttért a basszusgitárra. Molnár Levente egyrészt frissességet is hozott az akkor már négy éve működő zenekarba, illetve az ő hatására zeneileg metálosabb irányba mozdultak el. Így már az új felállásban készült Jönnek a férgek... című album nemcsak megszólalásmódjában, hanem zenéjében is egy kiforrottabb világot képviselt.

Az igazán kiforrott Tankcsapda-stílus és -életérzés az 1995-ben megjelenő Az ember tervez lemezen fogalmazódott meg, ami azóta is az együttes védjegyévé vált. Dalszövegeik úgy hozták a kor életérzését, a kisember gondolatvilágának a magjait, hogy egyszerre volt művészi és hétköznapi, egyszerre jelentek meg benne a szimbolikus-metaforikus jelentések és profán, esetenként már-már polgárpukkasztó kifejezések. Talán úgy is fogalmazhatunk, hogy egyfajta hidat képezett a művészi és a hétköznapi világ között. A limitált számban bakeliten is megjelent Az ember tervez album értékét az is mutatja, hogy a hagyományos LP-változatért napjainkban 86 ezer forinttól kezdődően egészen 300 ezer forintot is kérnek a tulajdonosok.

Connector :567: a rocktól elrugaszkodó, zúzósabb, metálosabb repertoárt vonultat fel, köztük olyan dalokat, mint a lemezt indító, meglehetősen kemény, torzított gitáros Vezér, vagy a kicsit visszafogottabb Rio, amely egyébként az album egyik legismertebb száma lett. A zenekar életének egyik legvitatottabb lemezének kiadását követően ismét tagcsere történt, az alapító-dobos Buzsik György helyére Elek Ottó érkezett. A '99-ben megjelent Ha zajt akartok című albumuk és a Tankológia című gyűjteményes lemezük. Ez utóbbin volt hallható először az egyik leghíresebb daluk, a Mennyország tourist, amelyet Lukács a később a zenekar dobosává avanzsált Fejes Tamással írt. 2000-ben mindkettőt Az év hazai rockalbuma díjra jelölték, 2001-ben a Tankológia aranylemez státuszt kapott.

Minden aranylemez lett az ezredforduló után

A válságos időszakon való túllendülést mondhatni Fejes Tamás dobos érkezése is elősegítette. Tulajdonképpen az ő munkájának köszönhető, hogy a Tankcsapda nemcsak egy népszerű zenekar lett a sokból, hanem branddé vált. 2000-től 2014-ig szinte minden évben jelölték valamely produkciójukat a korábbi nevén Arany Zsiráf, 2003-tól Fonogram díjra átnevezett kitüntetésre. Ugyanakkor az ezredforduló után megjelenő albumaik mindegyike aranylemez, a Mindenki vár valamit platinalemez lett, a 2014-es Urai vagyunk a helyzetnek hatszoros-, a 2019-ben megjelent Liliput Hollywood 2020-ra négyszeres platinalemez lett.

2022-ben a BSW-vel közösen kiadott Baz+ című dalukat ugyan mérsékelt rajongással fogadta a közönség, ennek ellenére mind a Spotifyon, mind pedig a Youtube-on a legnépszerűbb dalok közé tartozik. A 2021-es Nincsenek szavak és a Carpe Diem (A mának élek) című dalok stílusukban ismét a keményebb rock felé mozdultak el. Előbbi a legkorábbi szövegemlékünk, a Halotti beszéd és könyörgés temetési beszéd kezdő mondatával indít: „Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isá, por ës homou vogymuk”– és szól egyben a mulandóságról.

Legújabb dalukat egy nyikorgó ablaktörlő hangja inspirálta, változtatásról, a komfortzónából való kilépésről szól. Klipjében egy terápiás csoport ülését láthatjuk, ahol bemutatják a résztvevőket és a függőségeket, szenvedélybetegségeket – kezdve többek között az evéskényszeres betegtől az alkoholizmussal küzdőn át a szorongásos betegig. Az Ez a nap az a nap című dalt meglehetősen jól fogadta a közönség, akik szerint sikerült hozniuk a régi Tankcsapdás hangzást.

A Lukács László által vezetett zenekar felállása az évek során ugyan sokat változott, de 11 éve az alapcsapat állandó. Az énekes-frontember Lukács László játszik basszusgitáron, Fejes Tamás dobol és Sidlovics Gábor Sidi 2012 óta gitározik a Tankcsapdában. Látható, hogy a tudatos brandépítés mellett folyamatosan aktívak a zenei életben, rendszeresen publikálnak új dalokat és albumokat. Az utóbbi időkben adott interjúk alapján pedig úgy tűnik, hogy hamarosan egy új lemez is várható a jövőre 35 éves Tankcsapdától.



Rovatok