A nagyközönség a meghatározó zeneszerzőjeként és basszusgitárosaként ismerte, de legalább ennyire fontos, hogy a kilencvenes évek derekán elindította a Kőbányai Zenei Stúdiót, amely az elmúlt bő negyed évszázadban több mint ezer képzett pop- és rockzenészt adott a szakmának. Póka Egon lassan két éve távozott közülünk – pedig még csak ma lenne hetvenéves.

Talán kevésbé ismert, hogy 1971-ben, alig tizennyolc éves kőbányai vagányként csatlakozott a Zorán vezette Metro együtteshez – ha pályáját nem sokkal korábban eléggé más kultúrkörben, Radics Béla mellett, a Tűzkerékben kezdte. 1972-től viszont már az Olympiában basszusozott, igaz, Charlie-ékkal főként a nyugati vendéglátóiparban vitézkedett.

Némi vargabetű után, 1978-ban került a frissen alakult Hobo Blues Bandbe, melynek az elkövetkező tizenöt évben meghatározó és stabil tagja lett. A zenekar különösen a nyolcvanas évek derekán futott remek köröket, a basszusgitáros Póka Egon és a gitáros Tátrai Tibor ekkoriban rettenetesen hasított. A HBB legemblematikusabb produkciója az 1984-es dupla Vadászat album.

Miként 2019 szeptemberében Póka Egon mondta (megjelent 2022. április 5-én, a nullahategy.hu oldalon):

Nagyon jó időszaka volt ez a zenekarnak, Tátrai Tibivel közel voltunk egymáshoz, rengeteg időt töltöttünk együtt: egyrészt a koncertezéssel, másrészt volt a Rábánál egy háza, egy elvarázsolt kis ház az erdő közepén, ide jártunk le horgászni, itt fejeződött be a zeneszerzés része a dolognak. Hobótól megkaptuk a benne már régóta érlelődő szövegeket, rakosgatta egymásra az apró darabokat, ami aztán egy nagy konceptlemezzé állt össze. (...) Annak ellenére, hogy a Hobo Blues Band formáció sosem volt egy dédelgetett kedvenc az újságírók körében és más fórumon sem, több ízben olvastam, hogy ezt tekintik a legjobb magyar lemeznek. Persze minden szubjektív, és nem is verseny ez, de az jelent valamit, ha sok muzsikus egybehangzó véleménye szerint ez egy jó, és a közönség körében is mind a mai napig népszerű lemez.

Hobo Blues Band: Hey Joe (élő, 2009.)

A Hobo Blues Bandben töltött másfél évtized alatt amúgy a Vadászat mellett Pókával még tizenegy másik album készült. Póka 1993-ban azonban kivált, és csak a zenekar utolsó éveiben lett ismét tag. Közben nyolc éven át nyomta a P. Mobilban (három nagylemezen szerepelt), majd megalapította saját trióját, a Póka Egon Experience-t (ifj. Tornóczky Ferenc gitár, Póka Egon, basszusgitár, Szakadáti Mátyás dob), mely – mint a neve is utal rá – elsősorban Jimi Hendrix örökségét igyekezett életben tartani, de repertoárjában AC/DC-, Led Zeppelin-, Queen-, Cream-, sőt Beyoncé-dalok is helyet kaptak.

Kőbánya szolgálatában

A rendszerváltozás környékén átmenetileg még a helyi politikai életbe is belevetette magát, négy esztendőn át volt a kőbányai önkormányzat képviselője. Ebben az időszakban sikerült elérnie, hogy egy, a Cserkesz utcában üresen álló bölcsődei épületet oktatási célra megkaphassanak. Merthogy közben találkozott Gyimesi Lászlóval, a Magyar Táncművészek és Zeneművészek Szakszervezetének vezetőjével, aki épp ebben az időben keresett helyet az addig a Szófia utcában, egy bérházban működő OSZK Stúdiónak. Úgyhogy onnantól egyesítették erőiket, a Cserkesz utcai épületet használhatóvá tették, majd 1996-ban a Kőbányai Zenei Stúdióban megkezdődhetett a tanítás.

Jó ideje presztízs ide járni, a fiatalabb nemzedékek legjobb muzsikusai közül sokan indultak kőbányais növendékekként. A bő negyedszázad alatt több mint ezer zenész került ki innen, s bár közülük nem mindenki maradt meg a pályán, más oktatási intézményekkel összehasonlítva kiemelkedően jó ez a százalékos arány.

Ahogy az említett interjúban Póka megfogalmazta:

Lehet, hogy nem mindenki top zenekarokban játszik, bár erre is akad bőven példa. Sok az ismert zenész, énekes köztük, még többen zenélnek a háttérben. A nagy zenekarokban és a kisebbekben is, a klubzenekarokban és a partizenekarokban is, a hajóra járó muzsikusok között és színházakban is találni kőbányais diákot. Ez több száz gyereket jelent, szerintem mindegyikük nagyon büszke arra, hogy ide járt. Ez egy család, és úgy is érzik, hogy ide tartoznak. Az, hogy befejezték az iskolát, nem azt jelenti, hogy kikerültek ebből a körből, mert visszajárnak ide, ha találkoznak, segítenek egymásnak, és ez nagyon fontos dolog.