Ma lenne hetvenöt esztendős a tavalyelőtt, a hetvenharmadik születésnapja után öt nappal meghalt, legendás énekes-gitáros-dalszerző-performer, a Kex együttes frontembere, Baksa-Soós János.

A huszadik század második felében Magyarországon kiépült szocializmus rendszerében bevezették a három T-t, mintegy sorvezetőt a cenzorok számára, hogy támogatott, tűrt és tiltott kategóriák szerint osztályozzák a kulturális alkotásokat. A nyugatról beáramló, imperialistának kikiáltott fellazító beat-, majd rockzene jó esetben a tűrt kategóriába sorolódott. A pechesebb előadók, együttesek azonban megkapták a tiltott bélyeget.

Ebben a történetben mindenki tűrt 

A Kex a szerencsésebbek közé tartozott, tudniillik a bandát megtűrték, így tagjai koncertezhettek, ám a minden együttes életében fontosnak számító nagylemezről leginkább csak álmodozhattak. (Miként a korszak két másik úttörő csapata, a Syrius és a Taurus tagjai is.)

Minden dalt az énekes talált ki. Szerzeményeit néhány gitárakkorddal harmonizálta, majd ezeket Bianki Iván, Imre Attila, Doleviczényi Miklós komplett számokká alakította.

Az előadásokat és a dalokat ma már csupán egy nemzedék halványuló emlékezete őrzi. No meg egy kislemez, és Mészáros Márta Szép lányok, ne sírjatok! című filmje.

Ez utóbbi szereplésük a szocialista erkölcs csőszeinek köszönhető, lévén a forgatásra kiszemelt Illést a hatalom egy Londonban, a BBC-nek adott rádióinterjú miatt átmenetileg kitiltotta a színpadokról, a filmvászonról, a tévéből. Jöhetett helyükre a Syrius és a Kex. Ugyanakkor Baksa-Soós János győzködte a többi honi együttest: álljanak ki az Illés mellett, s ne vállaljanak el bizonyos felkéréseket. Hiába.

1977-ben váratlanul újranyomták a Kex kislemezét, rajta a Család és az Elszállt egy hajó a szélben című remekkel. Ez utóbbi valósággal megbabonázta a generációmat, mert mi egyáltalán nem ismertük annak előtte a bandát. Szerencsére a zenekar dobosa, Kisfaludy András nagy gonddal ápolja a Kex emlékét, remake lemezeivel, dokumentumfilmjeivel, könyveivel.

Így talán érthető, miért is kényszerült Baksa-Soós János elhagyni hazáját – miként akkortájt fogalmaztak: disszidált. A konkrétumokról Kisfaludy András mesélt nekem egy interjúban. Mint felidézte: az énekes az életét mentette.

1971-ben úgy gondolta a belügy: mi lenne, ha nem lenne ez a Baksa-Soós? Meg akarták ölni, autóbalesetnek álcázva. Vető János fotó-, képzőművész, zenész, Baksa-Soós János legjobb barátja mesélte, hogy katonai dzsippel hajtottak fel a járdára, kétszer pedig a szó szoros értelmében majdnem agyonverték a nyílt utcán. Az Elhallgatott zenekarok című filmemben több egykori felelős funkcionáriust, például Lendvai Ildikót – aki a kérdéses időben a KISZ KB kulturális osztályának vezetője volt – kérdeztem, elképzelhetőnek tartják-e ezt. Igennel válaszolt, de hozzátette: ehhez felsőbb utasítás kellett, mert rendőri különítmény nem intézkedhetett a saját szakállára. Akkoriban nem is sejtettem, milyen borzasztó környezetben éltünk. Pedig mit csináltunk? Zenéltünk, amivel ilyen agresszív gesztusokat váltottunk ki a hatalomból.

Nyugat-Németországban Baksa-Soós felhagyott a muzsikálással, képzőművészetet tanult. A rendszerváltást követően Január Hercege művésznéven kiállította munkáit, nem kizárólag Berlinben, de szülőhazájában is. Legutóbb 2019-ben, a Paksi Képtárban.