Index Vakbarát Hírportál

Világhírű magyar dobos lesz a jazz nagykövete

2023.10.05. 13:24

Immár tizenötödik alkalommal és másodízben a Magyar Zene Házában tartják a Magyar Jazz Szövetség rangos rendezvényét, a Magyar Jazz Napját. Hat fellépő, három díj és egy felkérés, 2023. október 8-án délután két órától.

Zsoldos Béla vibrafonos, a Stúdió 11 egykori zenésze elárulta, hogy a Magyar Dal Napja adta számára az ötletet a Magyar Jazz Napjához. 2008-ban a Sziget Fesztivál „mínusz egyedik” napja volt az első magyar dal napja, amely Presser Gábor ötlete nyomán, Novák Péter segítségével valósult meg.

Másfél évtizede, a Magyar Jazz Szövetség alelnökeként Zsoldos Béla szerette volna minél szélesebb közönségnek bemutatni a műfajt:

A Budapest Jazz Club (BJC), ahol beszélgetünk, az év minden napján kínál dzsesszkoncerteket. Itt rendezi a szövetség tavaszonként a Magyar Jazz Ünnepét. Ide az egymást, a muzsikusokat ismerő rétegközönség jár.

Nem véletlen hát, hogy – miként a Magyar Dal Napja esetében – a Szigetre esett a választásuk, ahol a programsorozat a világzenei színpadon kezdődött délután kettőkor, majd folytatódott este tíztől egy kisebb helyszínen hajnali négyig.

A nagyok is tanultak magyaroktól

Zsoldos Béla azt is felidézte: több mint kettőszáz zenész játszott sokezres nézőközönség előtt: „Aki ott megszerette a műfajt, az később ellátogatott a BJC-ba vagy a Budapest Music Centerbe (BMC).”

Második alkalommal már világsztárokat látott vendégül a Magyar Jazz Napja. Akkor nem a magyar muzsikusok kísérték George Duke-ot, Gary Willist, Billy Cobhamet vagy Dennis Chamberst, hanem ők tanulták meg a mi számainkat.

A továbbiakban évről évre más és más jelentős fesztiválra vitték el a műfaj rangos képviselőit, a Sziget után a VeszprémFestre, a Müpába, a Budavári Borfesztiválra,

ám A Budai Várban érték el a legnagyobb nézőszámot, 8000 jegyet adtak el.

Tavaly megnyílt a Magyar Zene Háza, így hová máshová költözött volna a Magyar Jazz Napja, mint oda. Idén sem mennek máshová. Október 8-án fellép a mindössze háromesztendős, fiatal zenészekből álló Symbiosis 5, a szintén 2020-as Mozes & Kaltenecker, azaz Mózes Tamara énekesnő és Kaltenecker Zsolt billentyűs duója; Szendőfi Péter dobos több mint három évtizede alapította Fusio Groupja Kertész Erika énekes vendégszereplésével; a szintén dobos, Geröly Tamás szervezte Geröly Space Sextet; a Szőke Nikoletta Jazzplosion, olyan legendákkal, mint László Attila, Balázs Elemér, Fekete-Kovács Kornél, Barcza Horváth József; a program zárásaként pedig a hatvanéves Stúdió 11 áll színpadra Zsoldos Béla vendégszereplésével. A koncertek között átadják a Magyar Jazz Szövetség három szakmai díját.

„Új kezdeményezés, hogy legyenek nagykövetei a magyar dzsessznek, az első Borlai Gergő dobos lesz, akinek feladata, hogy munkásságával mindenütt jó hírét keltse a műfajnak” – árulta el Zsoldos Béla.



Rovatok