Az Omega majdnem feloszlott mintegy ötven évvel ezelőtt, de egy új tag és egy remek lemez versenyben tudta tartani a többi menő zenekarral, sőt még nyugaton is sikert arattak. 

A válság oka

Az Élő Omega című lemez a túlélés tanúja. Elkészülte előtt távozott ugyanis Presser Gábor, az együttes fő zeneszerzője, Laux József dobos-menedzser és akkori felesége, a szövegíró Adamis Anna, akik alapítói lettek a Locomotiv GT-nek.

Az Omega dobja mögé Debreczeni Ferenc ült, a szövegekről pedig Molnár „Elefánt” György barátja,  Sülyi Péter gondoskodott. A fentebb említett túlélés azonban itt nem a banda fennmaradását jelenti, hanem azt, hogy:

LGT kontra Omega

Fussuk át, milyen albumokkal kellett versenyre kelnie akkor az Omegának. Kezdjük az LGT Bummm! című korongjával, ami az egyik legjobban sikerült anyaguk. A Loksi pontosan követte a tengerentúli rockot, elsősorban Barta Tamásnak köszönhetően, akinek disszidálása miatt az LP-t két évvel később betiltották. Ekkor jött ki az Illés utolsó lemeze, a Ne sírjatok, lányok!, ami valójában nem tisztán saját munka, lévén a KITT egylet tagjai (Koncz, Illés, Tolcsvay) játszották fel a legendás dalokat, a kornak megfelelő hangzásban.

Ebből a formációból alakult ki később a Fonográf. Ők kísérték Szörényi Levente első szólólemezét, az Utazást, ami ugyan év végén megjelent, borítója miatt azonban visszahívták, s az új tasakkal csak 1974-ben került vissza a polcokra. Nem járt jobban Koncz Zsuzsa Jelbeszéd albuma sem, ami szépen fogyott, de aztán politikai okok miatt felfüggesztették a további terjesztését, és csak 1983-ban adták ki újra.

A Generál is ekkor debütált Staféta című LP-jével. A fiatalos, kemény rock, pop és rock and roll egyveleg bejött a közönségnek. A Bergendy szintén nagyot dobott az első hazai dupla albummal, a Hétfővel, hiszen a legjobb Blood-, Sweat & Tears-, Chicago-, If-, Electric Flag-hagyományokkal élt. Ebben a tekintetben az Omega 5 című lemeze is felzárkózott ehhez a vonalhoz, legalábbis a B oldalon hallható Szvit mindenképpen.

Szimfonikus rock 

Az Omega 5 igazán unikális lett. Míg az A oldala az előző korongon megkezdett kemény rockot folytatja, a B oldal kiváló progresszív muzsikával hozza a nagy korszak albumait. Nem csupán, mert szimfonikus zenekar is megszólal a kompozíciókban, hiszen ez már megtörtént a Deep Purple, a Moody Blues és az Emerson, Lake & Palmer esetében is. Sőt ez később divatba jött, hiszen mára alig-alig akad valamirevaló (főleg metál) banda, amelyik nem ad efféle koncertet: Kiss, Metallica, Scorpions, Leander Kills stb. A Fonográf 1976-os, FG 4 lemezét is nagy ívű szimfonikus nyitány vezeti be, amelyet Tolcsvay László hangszerelt, de ott a P.Mobil Honfoglalás szimfonikus változata, és persze az Omega Oratórium.

Megjegyzem, az Omega Szvitben alig-alig szólal meg a nagyzenekar. Nem ezért állja meg a helyét nemzetközi összevetésben, hanem mert tagadhatatlanul a kor progresszív rockját adták magas szinten. A nemzetközi mezőnyben ezek futottak: Pink Floyd: The Dark Side of the Moon, Yes: Yessongs, Tales from Topographic Oceans, Mike Oldfield: Tubular Bells. (Ezek mind '73-as albumok.)

Üzenet Pressernek

Az előbb említett zenekarok hatása itt-ott érződik is, miként az A oldalon sem tagadhatók le az ihlető bandák. A Hazug lánnyal ott folytatja, ahol az előző lemezen abbahagyták, ám már a Deep Purple-ből ismert, Hammond-gitár unisono hangzással. Ami plusz, hogy Benkő László szintetizátorral támogatja meg Mihály Tamás basszus szólamát. Itt hallható először Moog magyar lemezen, sőt még egy rövid szólóra is futotta a Madárban.

Az 1999-es kiadáson megfordították a sorrendet, a Szvit került előre, továbbá A jövendőmondó és az Én elmegyek hangszerelésén módosítottak. Hivatalosan: azokat 1973-ban két változatban vették fel. A jövendőmondó erős Deep Purple-hatás alatt született, későbbi változatát jelentősen javítja a második gitárszólam és a stílusos szóló. Az Én elmegyek a régi omegás balladai vonal folytatása, folyamatos gitárszólózgatással, amit szintetizátorszőnyeggel dúsítottak az új verzióban.

Bármily érdekes, de a Járt itt egy boldog ember olyan, mintha az LGT első két lemezének valamelyik száma lenne. Igaz, az Élő Omega nyitódala üzenet Pressernek és Lauxnak. Persze a Loksi kezdte, amikor az 1971-es debütáló korongon odavágott az Omegának, a Sose mondd a mamának meg a Gipszeld be a kezed című nótákkal.

Az oldalt záró Búcsúztató dús Emerson Lake & Palmer-hatást mutat. A legutóbbi kiadásra pluszban felkerült Benkő László, Weöres Sándor Holdbéli csónakosához készült dala, Kozák András előadásában, továbbá a Madár, Helló Elefánt változata. Ezt a szöveget Kóbor János írta, s arról mesél, amikor a többiek koncert után, a szakadó esőben várták Molnár Györgyöt, de hiába.

Vártunk rád, de te nem jöttél, Elefánt... Ott ültél te a bárpultnál, Elefánt.

Kóborék lehettek volna világsztárok? 

A lemez 1973-ban megjelent angol nyelven az NSZK-ban, elindítva kinti karrierjüket, azonban teljesen más dalokkal. Nyoma sincs a Szvitnek, ellenben az Élő Omegáról szerepel a Régvárt kedvesem, az Egy nehéz év után, a Törékeny lendület, s a Varázslatos fehér kő, amelyeknek addig nem volt stúdióváltozatuk. Az Omega 5-ről rákerült a Búcsúztató, a Hazug lány, valamint a Madár. Ez utóbbi (végre) pompás gitárszólóval, funkos középrésszel – legjobb verziója a dalnak. Mihály Tamás és Debreczeni Ciki az egész korongon tökéleteset alkotnak.

A Szvit a következő angol nyelvű lemezre – 200 Years after the Last War – került fel, 1974-ben. Magyarul az album 1998-ban látott napvilágot, 200 évvel az utolsó háború után címmel, ami tulajdonképpen az 1972-es Élő Omega stúdióváltozata, két bónusszal: Nem tudom a neved és a címadó, addig csak kislemezes számmal.

Még a következő Omega III korongra is maradt az Élő Omegából, itt hallható az Én elmegyek, vagyis az I go away. Noha még további hat lemezt adtak ki angol nyelven, és valóban volt egyfajta ismertségük Európa egyes részein, az igazi áttörés elmaradt.