Az elektronikus zenék újfajta szemléletének a kilencvenes években indult művészgenerációra kifejtett inspiratív hatását hivatott – többek között – bemutatni a Magyar Nemzeti Galéria TechnoCool című tárlata. A két művészeti ág kapcsolatáról Petrányi Zsolttal, a kiállítás fő kurátorával beszélgettünk.

Az interjúban többek között szó esik arról, hogy

• miképpen váltották a zenekarokat a kapucnis DJ-k,
• hogyan válhat műalkotássá egy lemezborító,
• milyen egzisztenciális élményekre reagáltak az alkotók,
• mi az öt tematikai egység zenei világa,
• és miért a New-York-i ikertornyok elleni terrortámadás a korszakhatár. 

A TechnoCool kiállítás egyik alapgondolata, hogy az elektronikus zenék friss szemléletmódja és a DJ-kultúra megjelenése meghatározó inspirációt jelentett az 1990-es években indult művészgenerációnak. Pontosan mit ért újfajta szemléletmód alatt?

Az elektronikus zene felemelkedése a pop- és rockzenét jellemző sztárkultusz egyfajta kritikája volt. Míg egy popsztár a saját nevével, arcával, zenéjével és szövegével vált a fiatalok kedvencévé, addig az elektronikus zenében már nem volt olyan fontos a szerzőség, a XX. század végi posztmodern inkább az összegzést preferálta. A kor hangulatát már nem a hagyományos értelemben vett dalokkal, hanem a korábbi szerzeményekből kiemelt hangminták felhasználásával, úgynevezett samplingeljárással készített zenei montázsokkal lehetett legérdekesebben kifejezni. Mivel erre az időszakra rengeteget fejlődött a technika, a hangminták kezelése már kezdetleges zeneíró programokkal lehetségessé vált.

Az őrjöngő tömegek előtt koncertező zenekarok helyett kapucnis DJ-k jöttek, akik sötét termekben, egy asztal mögött állva, véget nem érő dallamokkal húzták a közönséget.

Többnyire fantázianeveket használtak, sokan minden projektjükhöz újat találtak ki, hiszen az elektronikus zene meglehetősen szerteágazó műfaj. Mindez olyan forradalmi, elementáris hatással volt a 90-es évek fiatal képzőművészeire, ahogyan a new wave és punkzene hatott a 80-as évek populáris kultúrájára.

Miképpen érhetők tetten ezek a hatások a bemutatott alkotásokon?

A zenészekhez hasonlóan a képzőművészek sem foglalkoztak már olyan mereven azzal, mennyire eredetiek, alkotásaikban bátran mertek idézni korábbi művet, majd továbbgondolni azt saját mondanivalójuk közvetítésére. Fontos volt továbbá, hogy – bár a CD virágkorát éltük – kezdtek újra divatba jönni a vinyllemezek, amelyek szintén inspirálták a korszak képzőművészeit. A kiállításon is vannak olyan alkotások, amelyek egy lemezborító motívumát helyezik teljesen új megvilágításba. A bemutatott művek sok esetben szövegeket is tartalmaznak, amelyek módosítják, kiegészítik a kép vagy az installáció üzenetét.

Milyen elvek mentén válogatták össze a tárlat anyagát?

A kiállítás által lefedett időszakra sokak szerint az új médiumok – videokamerák, személyi számítógépek és programok – művészetre gyakorolt hatása a legjellemzőbb, mi viszont inkább a kor művészeit ért egzisztenciális élményekre helyeztük a hangsúlyt.

Szerettük volna kifejezni, hogy ez a tárlat a jelenkor előhírnöke, és nemcsak az elektronikus zene máig töretlen népszerűsége okán, hanem azért is, mert azok az össztársadalmi problémák – például a túlnépesedés és a klímaváltozás –, amelyekről már a kilencvenes években tudtunk, mára váltak igazán égetővé.

Ugyanez igaz a testtel és az identitással kapcsolatos felfogásunkra, ugyanis akkoriban született meg az úgynevezett „poszthumán állapot” kifejezés, amely szerint az ugrásszerű fejlődésnek indult gyógyszer- és szépségiparnak, a fitnesznek és a plasztikai sebészetnek köszönhetően megváltozhat az ember önmagáról alkotott képe. Ugyancsak ekkor jelent meg a virtualitás fogalma a számítógépes játékokban, vagy annak a lehetősége, hogy valaki másvalakinek adja ki magát az interneten. Húsz-harminc év távlatából különösen érdekes, hogyan reflektáltak ezekre a jelenségekre anno a kiállító művészek.

Hogyan választották ki az alkotókat?

Ezen a kissé zsúfoltnak ható, sokszínű tárlaton 50 művész 150 alkotása látható.

Utóbbiak éppúgy tartalmazhatnak festményt, fotót és szobrot, mint szalagos magnókat vagy élő növényeket. A kiállítók között van öt olyan külföldi alkotó is, akik igazoltan hatottak a hazai művészekre. Érdekességképpen megemlíteném az énekesnőként is közismert Nagy Krisztina Tereskovát, de vannak más kiállítók is, akik DJ-ként felléptek vagy zenei performance-okat szerveztek.

A zene milyen formában jelenik meg a kiállításon?

A kiállítást öt nagy tematikai egységre osztottuk, mindegyikhez más-más zenei világ kapcsolódik. A 90-es évek előfutárainak tekinthető alkotásokat bemutató Előzmények című szekciónál a 80-as évekből származó korai elektronikus, indusztriális, illetve ambientzenék, a kép és a szöveg kapcsolatát bemutató Szöveg/Jel/Jelentés szekciójánál hiphop- és undergroundhiphop-zenék találhatók.

A Test/Identitás szekciónál a DJ-kultúra gyöngyszemeivel, a valóság és illúzió viszonyát vizsgáló Pop/Remix szekciónál a drum and bass irányzat egyes képviselőivel ismerkedhet meg a látogató. Az ökológiával foglalkozó Ökofuturizmus szekcióhoz korabeli technózenéket párosítottunk, utalva a hasonló szellemiséget képviselő egykori frankhegyi partisorozatra. A zenéket és előadóikat magángyűjteményekből származó CD- és vinylborítók, illetve fotók szemléltetik, mellettük QR-kódokat helyeztünk el, amelyek segítségével bárki bele is hallgathat a bemutatott lemezekbe.

A 2000-es évek képzőművészeinek és zenészeinek alkotásaiból is lehet majd hasonló tárlatot rendezni?

A kilencvenes évek elején a rendszerváltás utáni gazdasági és kulturális nyitottság egy erős felszabadulásérzetet adott a volt keleti blokk országaiban élő művészeknek, ami egészen a New-York-i ikertornyok elleni terrortámadásig tartott. Azután újra kezdett beszűkülni a tér, és fogyni a szabadság. Ez tehát egy karakteres, pontosan meghatározható, 1990 és 2001 közé behatárolható időszak. Ahhoz viszont, hogy kikristályosodhasson, meddig tartott a következő korszak, még el kellene telni valamennyi időnek. Ha ez megtörtént, természetesen ismét elgondolkodhatunk egy ilyen átfogó kiállítás összeállításán.

TechnoCool – Új irányok a kilencvenes évek magyar képzőművészetében (1989-2001). Megtekinthető: 2024. február 11-ig a Magyar Nemzeti Galéria C épületében.