Index Vakbarát Hírportál

Felvetődött a kábítószer is – ötven éve tart Szörényi Levente utazása

2024.01.29. 21:25

Fontos lemez Szörényi Levente fél évszázada megjelent első szólólemeze, az Utazás. Fontos a muzsikus életében, amennyiben vadonatúj zenei korszak nyitódarabja, s fontos a honi rocktörténetben, tudniillik addig Magyarországon a Muszty–Dobay duón kívül  szinte senki  nem játszott amerikai country-t, folkot. Ráadásul a korong felvételekor született a Fonográf.

Az Illés együttes már 1973 elejétől a KITT Egylet (Koncz Zsuzsa, Illés, Tolcsvayék és a Trió) keretein belül működött. Ez a formáció vette fel az utolsó Illés-lemezt, a Ne sírjatok, lányok címűt, csupa régi számmal. A zenekar NDK-beli turnéját Illés Lajos és Pásztory Zoltán nélkül, Tolcsvayékkal és Papp Gyulával, Moto-rock néven teljesítette.

Illés nélkül a stúdióban

Illés Lajos nem is óhajtott közreműködni Szörényi Levente szólólemezén, számára az volt a fontos (mint Tolcsvay Bélának), hogy neve szerepeljen a zenekar nevében, így fiatal zenészekkel folytatta. A régi számokat, egy kivétellel (Lehetett volna) levette az együttes műsoráról.

Az Utazásnak szinte semmi köze az Illésben megismert Szörényi zenei világhoz.

Szinte, mert a Gondolj néha rám mintegy megelőlegezi a szólólemez stílusát. Levente ugyanis vásárolt több USA-ból érkezett albumot, köztük Crosby, Stills, Nash & Youngot, így ismerkedett meg a west coast stílussal, amit az akusztikus hangszerek, az elektromos bluesrock, valamint a country elegye jellemez, no meg a többszólamú kórus.

Az új felállás, a multiinstrumentalista Tolcsvay Lászlóval, a gitárfenomén Móricz Mihállyal, az óramű pontosságú Szörényi Szabolccsal − akik elképesztően erős vokállal segítették Leventét −, a dobzseni Németh Oszkárral, Bródy Jánossal, s a frissen vásárolt pedal steel gitárral (íme a Fonográf), továbbá a Hammond virtuóz Papp Gyulával, Muszty Beával és Dobay Andrással hiba nélkül ugrotta meg a műfaji elvárások nemzetközileg magasra helyezett lécét.

A pedal steel gitár szintén a Crosby, Stills, Nash & Youngnak köszönhető, lévén Bródy a Teach Your Children című szám hallatán döntött: megtanul játszani a hangszeren.

Impróztak egy combosat

A KITT Egylet zenészei mellett Papp Gyula messziről jöttnek tűnhet. Persze nem az, hiszen Tolcsvayék basszusgitárosa, Czipó Tibor (aki maradt Béla együttesében) annak előtte a Miniben játszott Gyulával. A Skorpió Zalatnay Saroltának írt Hadd mondjam el című lemezén Móricz Mihály játszotta fel a gitárszólamot, mivel Szűcs Antal Gábor a Szovjetunióban turnézott a Hungáriával, amelynek még tagja volt. Frenreisz Károly a Skorpiót Emerson, Lake & Palmer mintájú triónak álmodta (Papp Gyulával, Fekete Gáborral). A zenészek sorában megtalálni Tolcsvay Lászlót is, aki Gyula mellett billentyűzött Cini lemezén.

Akkoriban a muzsikusok még eljártak egymás koncertjeire,

miként Papp Gyula az FMH-beli Illés Klubba. Ott Szörényi Levente felhívta a színpadra, s improvizáltak egy combosat. Az öltözőben aztán Levente felkérte, „hammondozzon” szólólemezén.

Így alakult meg a Fonográf

Az Utazás dalai adták a Fonográf bemutatkozó műsorának gerincét, mi több, a számok jó része mindvégig az együttes repertoárján maradt: a címadó Utazás, az Életrajz, a Zazi, a Bánatvirág, a Vidéki kislány, a Ne vágj ki minden fát. A két utóbbi nótában Muszty Bea hegedült és Dobay András bendzsózott. És persze játszotta az együttes az ikonikus Szörényi-kompozíciót, a Dal az ártatlanságról címűt. Ezt egy koncert szünetében, az öltözőben írta Levente, míg a többiek mindenfélével foglalatoskodtak.

Meg kell még említeni a Fénykeresőt, ami Tolcsvay Béla és László szerzeménye. Szörényi Levente úgy gondolta, ne kizárólag saját dalok szerepeljenek szólólemezén, ezért kérte fel a Tolcsvay testvéreket.

Diktatúra, cenzúra

A lemezborító sztorija közismert, de emlékeztető gyanánt egy rövid összefoglaló. Az Utazás címet igéző női szempár – a tervező Szyksznian Wanda szeme – öleli körbe pillangó sziluettet formázva. (A grafikus a képzőművészeti gimnázium után éppen csak elkezdte főiskolai tanulmányait, amikor Illésék felkérték lemezborítójuk megtervezésére.) Lejjebb Levente hever hippi szerelésben, párnákra dőlve, s réved a távolba. A cím és a kép láttán Aczél Györgyben felvetődött a kábítószeres utazás rémképe, ezért a minisztérium azonnal üzent a lemezgyár vezetőinek: „drogos, hippi borítóval” nem jelenhet meg az album. Ami azonban már megjelent, így fél nap elteltével visszahívták a boltokból. Maga Levente Szegeden tartózkodott, s délelőtt még látta a korongot, ami délutánra eltűnt. Az eladó a zenész kérdésére elárulta: nem fogyott el az összes, minden példányt bevont a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat. Az új borítót Bányai István alkotta. Érdekesség, hogy Szörényi Levente második szólólemezén, a Hazatérésen, Szyksznian Wanda szintén portrét rajzolt Szörényiről.

A kor ismeretében természetesen a lemezanyag sem úszta meg a cenzúrát.

A B-oldal második száma, a Bánatvirág – amely nem szerepelt a dalok közt – helyén a Hidd el, ez ő című szólt volna. Volna, lévén a szöveget – „Ha elszállnak feletted / lassan az évek, / az út végén vár téged, / hidd el, ez ő. / Hidd el, létezik ő. / Bennem létezik ő. / A másik életem ő” – megértették az illetékes elvtársak, hogy az a Jóistenről szól, s leparancsolták a korongról. Maradt a Bánatvirág.



Rovatok