Index Vakbarát Hírportál

Schuster Lóránt: Úgy játszottak, hogy felmásztam a falra, meg lejöttem

2024.02.05. 11:18

Decemberben újraindult a P. Mobil hetvenes években hangos sikert arató klubja a Metro Club Theatre-ben. Schuster Lóránt elárulta: 46 év és 9 hónap után.

Árpád Bazárból Zenith-klub

A Metro Klub az Irányi, majd a Petőfi Sándor utcából, végül a Rákóczi útról költözött az egykori Árpád Bazár Dohány utca és Síp utca sarkán álló impozáns épületébe 1966-ban. Váradi Imréné, a Közlekedési Építő Vállalat (KÉV) Metro (ma Strabag) klubjának vezetője felkérte házi zenekarnak a Zenith együttest – még az Irányi utcai időkben. A banda 1961-ben aztán felvette a klub nevét, így lett Metro együttes. Kilenc évvel később a KÉV-Metro Klubban rögzítették egy riportermagnóval az első honi koncertlemezt, Egy este a Metro Klubban címmel. 1971-ben Frenreisz Károly távozott, hogy megalapítsa az LGT-t, helyére érkezett a 18 éves Póka Egon, majd a zenekar egy finn koncert, illetve az azt követő skandináv vendéglátózás után feloszlott.

Mobil a Metróban

A klub nem szűnt meg a Metróval együtt, a színpadot kisvártatva a P. Mobil foglalta el.

„Rendszeresen jártam a Metro Klubba, ott láttam a Nashville Teens koncertjét. Ugyanazon az – egyébként minőségi – cuccon játszottak, mint minden fellépő, ugyanazon a dobogón, amin ma mi. Ahogy hallottam őket, rájöttem, nem az erősítő vagy a gitár számít. Úgy játszottak, hogy felmásztam a falra, meg lejöttem” – idézte fel Schuster Lóránt.

A P. Mobil 1974-től 78-ig klubozott a Metróban.

Közel négyezer tagságit váltottak ki. Faliújságot csináltam, vendégeket hívtam

– mondta a zenekarvezető. Itt állt össze az Első lemez (Vikidál Gyula, Bencsik Sándor, Kékesi Bajnok László, Pálmai Zoltán, Cserháti István), amely ’78-tól a Budai Ifjúsági Park (Ifipark) rockkeddjein folytatta a Minivel.

„Joe Bonamassa panaszkodott egy interjúban, milyen szomorú, hogy megszűnnek a klubok” – mesélte Schuster Lóránt, majd hozzáfűzte: pedig ilyen helyeken kellene bemutatkozniuk a jövő nagy zenekarainak.

A P. Mobil a Metro Club Theatre előtt a Crazy Mamában tartott heti klubkoncerteket.

A Metro Klub a rendszerváltás vesztese

Idézzük fel röviden a legendás klub sanyarú évtizedeit! A hetvenes évek végén az épületben a Bizományi Áruház Vállalat (BÁV) nyitott sportboltot, a következő évtizedben kulturális központként szolgált, filmklub, bábszínház, kiállítások színesítették a programját.

A rendszerváltást követően butikok bérelték, majd egy egyesület kapta meg, amitől visszaperelte a VII. kerületi önkormányzat, amely később túladott az épületen. A továbbiakban hostel, romkocsma pusztította az egykor volt bazárt, mígnem 2015-ben bezárták. Végre azután öt évvel ezelőtt újranyitott Metro Club Theatre néven.

Ott folytatják, ahol abbahagyták

„Ennél jobb helyen nem volt klub, ennél beljebb a belvárosban nem volt hely” – jelentette ki Schuster Lóránt az egykori Metro Klubról, s ez ma éppúgy megállja a helyét. A változatlanság jegyében most is jeles vendégeket hívnak hétről hétre, a következő koncertre például Gidófalvy Attilát. Az orgonista-énekes-gitáros azt kérte, hogy elénekelhesse a Kétforintos dalt.

Nagy a keletje a klasszikus Mobil-slágereknek, 2023. december végén Tarnai Dániel édesapjával, Tarnai Kiss Lászlóval (nótaénekes, a Dankó Rádió alapítója, a Tarnai Rock Band frontembere, billentyűse) és testvérével, Tarnai Marcell Lászlóval a Menj továbbot adták elő. E példák alapján érzékelhető, hogy a klubozást kihasználva a zenekar nem a turnéprogramjával áll színpadra.

Mindenfélét játszunk a régi repertoárokból, olyan számokat veszünk elő, amelyeket a közönség akár egy évtizede nem hallott

– avatott be Schuster Lóránt, aki elárulta azt is, hogy nem kizárólag saját dalokat játszanak. Zárásként még annyit: a P. Mobil jelenlegi felállásának egyetlen muzsikusa sem lépett fel a tavaly decemberi első buli előtt a Metro Klubban – na ja, mert Sárvári Vilmos kivételével meg sem születtek.



Rovatok