Index Vakbarát Hírportál

Nélküle nem volna citromízű banán, sem popsi, ami belefér a nadrágba

2024.03.18. 20:41

A dalszöveg ugyan nem költemény, hiszen zenére, zenével születik, ám szerzője fogalmazhat költői magasságokban. Sztevanovity Dusán anyanyelve a szerb. Magyarországon tanulta a magyart, amit elsős általános iskolás kora óta beszél. Ennek dacára a dalszövegírók elitjébe tartozik, lírája, filozófiája, nyelvi leleménye egyedülállóvá, egyedivé teszi munkáit.

Beatzenész és dalköltő

Dusán úgy látja, mivel nem magyarnak született, sok mindent meg kellett fogalmaznia önmaga számára, ezért erős az indíttatása arra, hogy mások számára is megfogalmazza érzéseit, gondolatait. A hetvenkilenc éves szerző bátyja, Zorán együttesében, a Metróban kezdte gitárosként, szövegíróként.

A Metro szövegei a kornak, így a cenzúrának is megfelelő slágerszövegek voltak. Zömük sztorit mesélt el, sokszor humorosan, mint az 1967-ben írt, Ülök egy rózsaszínű kádban.

Úgy rémlik, tegnap éjjel

Valakit ünnepeltünk

Valaki pont egy évvel idősebb lett

Talán éppen én.

Az 1970-es Kócos ördögök a gyermekkori csínyeket idézi fel, ugyancsak kellő humorral.

Egyszer egy szürke egeret fogtunk

A szürke szín hatásos

Mert minden lány, kinek kezébe adtuk

Fehér lett, vagy piros

Természetesen nem maradhattak el a szerelmes dalok sem. Az 1969-ből való Mária volt második sora versbe illő minőség, a zárósor pedig megóvja a dalt az érzelgősségtől, eltávolítja a tánczenére jellemző giccstől.

Nem tudhatom, a jövő mit hoz elém

Tán sok boldog évet, tán magányt, szürkeséget

Bármi is lesz, mindig megőrzöm én

Az emlékek között a nevét s haja színét

A szerelem és a humor jól megfér egymással Dusán világában, mint bizonyítja ezt az 1970-es Citromízű banán.

Citromízű banán, nincs a banánfán,

Nem kell senkinek ilyen találmány.

Ám ha ilyen banán nőtt már banánfán,

Én azt tehozzád hasonlítanám.

A Metro csúcskorszakában megjelentek társadalmi kérdéseket érintő dalok, például a Ha Júliát kérdeznék meg, 1970-ből.

Ha Júliát kérdeznék meg, mit kérne ő a Biztonsági Tanácstól,

azt mondaná, hogy vitassa meg, hogy illik-e utcán randevút kérni egy lánytól.

Az új beatgeneráció viszonya a régi világhoz a műfaj alapvető témája volt a teljes euroatlanti közösségben. Erről vall 1970-ben a Hol az a hely.

Hol az a hely, hol az a vár,

ahol tartalom fontosabb a skatulyáknál.

Hol az a hely, hol az a vár,

hol magad ura csak, önmagad vagy már.

A televíziós alkotó

Az állandó tagcserék zilálta bandából Dusán végül kilépett, szögre akasztotta gitárját, és a Magyar Televízió szerkesztője, műsorvezetője, forgatókönyvírója, dramaturgja, rendezője lett. Elsősorban könnyű- és komolyzenei produkciókban dolgozott.

Éppen akkor hagyta abba a beatzenélést, amikor a Metro Finnországban, a turkui fesztiválon a Colosseum és a Family mellett ötvenezer ember előtt ARATOTT SIKERT, azaz a csúcsra jutott.

Mindeközben Presser Gábor győzködte Zoránt – aki a hetvenes évek elején szeretett volna a billentyűs-zeneszerzővel közös együttest –, hagyja abba a Metro állandó újjászervezését, lépjen szólópályára. Az énekes-gitáros engedett. Az LGT – a zenekar vezetője, Laux József disszidálása miatt – a feloszlás felé sodródott. Presser Pici elvállalta, hogy megírja Zorán lemezét, és Dusánt javasolta szövegírónak. A három zenész 1976-ban belevágott a közös munkába, Zorán pedig a következő év elején a kezébe. Szó szerint, ugyanis a stúdióba vonulás előtt – barkácsolás közben – több ujjpercét levágta. Az első, 1977-es lemezen Babos Gyula és Karácsony János gitározott. A dalszövegek pedig olyan távol esnek a Metro világától, akár Pellérd Rijadtól.

A Sztevanovity fivérek új világa

Az új szellemiség markánsan kirajzolódott az Apám hitte című dalszövegből.

Apám hitte az otthon melegét,

Apám hitte az ünnep örömét,

Apám hitte az apja örökét,

S úgy hiszem, ez így volt szép.

Az első Zorán-lemez bombasiker lett, Dusán pedig folytatta az elgondolkodtató lírai szövegekből szőtt világa kiépítését. Filozofikus gondolatai nem kizárólag bátyjának de az LGT-nek írt dalszövegekben is megjelentek. Az 1971-es Így is jóban felvetett gondolati möbius megjelent a Prológ és trialóg LGT-dalban is.

Mi a győzelemről megtanultuk

Hogy a részvétel a fontosabb

Hogy a vereség is fizet szépen

És a győztes sokkal fáradtabb.

(Így is jó)

Dusán a társadalmi kérdésekről jó öleset hátra lépve írt, például a7 1987-es Ahogy volt, úgy volt című számban. Testtartásával előrepillantott a rendszerváltás utáni Magyarországra.

Könnyű lesöpörni újra az asztalról, ami volt

Aztán kifaragni tűzpiros márványból, ami volt

Mégis változik egyre a múlt

Bajba kerül, aki jól tanult

Hát hányféle múlt van, ami volt

Szerelmes szövegeit szintén fátyolba burkolja filozofikus hangulata. Példának 1991-ből a nagy sláger, A szerelemnek múlnia kell.

Hogy lásd, egy napod mennyit ér

Néha látnod kell

Az élet hogyan fogy el

Új Locomotiv, új szövegíró

„Ugorgyunk” most vissza az 1977-es esztendőbe. Dusán nem csupán testvére első szólólemezének szövegeit, hanem a felbomlást éppen megúszó Loksi Zene – Mindenki másképp csinálja korongját is megírta. Adamis Anna (Laux felesége) férje disszidálását követően nem dolgozott tovább az LGT-vel.

A próbadal a Rádió volt. Dusán nem gyorsan, ellenben nagyon komolyat alkotott, elképesztő szellemességgel, megannyi új információt szolgáltatva.

A Rádióról huszonnégyben feljegyezhették,

Hogy az Állatkertből sugározta az első koncertjét.

A Mindenki másképp csinálja tökéletes képet fest a társadalomról – minden társadalomról.

Van, aki tüntet és van, aki kitüntet

Van, aki feltűnik, s a talapzatra felülhet.

És a már említett Prológ és trialóg a Loksi 1980-as dupla albumáról, ami (szerintem) a Bummm! után a legjobb LGT-lemez.

Az igazság a győzelem és győzni harcban kell,

A harcra már az igazságért buzdítottak fel.

Ez csapda, csupa összevissza kiforgatott szó,

Épp azért, mert nem érted, csak harcolni vagy jó.

Ugyanerről a korongról álljon itt két versbe való sor:

És én már láttam az öregembert,

a bot kezében, hogy ne legyen egyedül. (Mozi)

„A popsi belefér a nadrágba”

Dusán a Locomotiv GT és Zorán mellett Katona Klárinak is dolgozott. Méghozzá oly nagy sikerrel, hogy az énekesnő három legjobb lemezét „társalkotta”. Olyan slágereket írt a maga nyelvi leleményével, mint például az 1981-es Gömbölyű dal.

Téged jóra csábít minden, mi gömbölyded.

Engem vonzanak a rejtett szegletek.

És a kör ezzel bezárul.

Az hoz össze, ami elárul.

Csak hűtlenségünk hű.

Hű, ez nem gömbölyű.

A Titkaim című lemezt a Presser–Demjén szerzőpáros írta volna, ám Rózsi nem készült el a munkával. Megjegyzem, az első kettő Katona Klári albumot Demjén Ferenc jegyzi. A másodikat a V’Moto-Rock kísérte, amely éppen ez idő tájt adta ki két csúcskorongját. Sztevanovity Dusán beugrott Demjén helyére, és nagyot alkotott. Miként Lerch István szólólemezein is.

A színpadi szerző

Kis túlzással – de tényleg csak kicsivel – mondhatni, 1988-tól minden ifjú generáció – no meg az idősebbek, a szülők, nagyszülők személyében – Sztevanovity Dusánon nőtt fel. Tudniillik akkor mutatták be A padlást. Én Sepsiszentgyörgyön vittem színre a musicalt a Tamási Áron Színházban, 1995-ben. Ott akkora Presser-kultusz dúlt, hogy az előadásokra a gyerekek mellett megannyi rajongó érkezett. Tulajdonképpen A padlás nem kifejezett gyerekdarab, főleg nem dalszövegei miatt.

Hát itt ez a hely,

amit sokszor boldogan elhagynék.

És itt ez az élet,

amit sokszor nem nagyon értek még.

Néha könnyebb lenne elmenekülni,

tiszta fénybe merülni,

de a jel, ami szól,

de a hang, ami hív.

még nem mond semmit,

meddig érek s lesz-e út, hogy visszaérjek.

(Fényév távolság)

Ha eme fenti strófák nem elég meggyőzőek, olvassák az Örökre szépeket.

És az elveszett játékok életre kelnek

és körben kigyúlnak a fények.

Ó, régen várnak ránk az örökre szépek.

Új bolygó vár, egy földön túli világ,

másik, békés táj!

A mű a West Enden és a Broadwayn nem csinált karriert, azaz világkarriert. Ok: lefordíthatatlan. Nem Dusán lírája, a magyar szellem miatt. Mert odakint ismeretlen a szilvás gombóc. Így mit sem értenek ebből:

Íme a Föld.

Sosem lehet tudni, hogy hol van a fent és lent.

Íme az ember.

Nem lehet látni, de ott van a lényeg bent

További példák helyett emlékezzünk meg Presser Gábor önmagának komponált életművéről. Az 1994-es Ringass még nekem minduntalan a Ringasd el magadat juttatja eszembe.

Ringass el, ringass még!

Mondd, hogy mást így soha nem ringattál még!

S ha így igaz, ha mégsem az, jól van, ne nézd!

A 2000-es Medvetáncba Dusán belefogalmazta teljes evilági létünket.

Mindegy, hogy mi is a póráz neve;

Szenvedély, Fizetség, Félelem…

Átvezet szépen az életen.

Te csak táncolj még,

táncolj még, akárcsak én!



Rovatok