Index Vakbarát Hírportál

Freddie szerint a jó dalok, a jó koncertek a lélek sebtapaszai

2025.01.06. 17:19

Húszállomásos országos turnéra indult Fehérvári Gábor Alfréd. Freddie két zenésztársával, Lélekbúvár címmel ad akusztikus hangversenysorozatot az ország számos városában, március közepéig. A koncertek – a címhez híven – a lélekgyógyítást szolgálják.

Húzós, no meg kellőképpen sikeres esztendőket tudhat maga mögött Freddie, tudniillik tavaly jelent meg második lemeze, Szabadon címmel, idén – immár másodízben – a Petőfi Zenei Díj kitüntetettje lett, most Az év férfi előadója kategóriában, továbbá megnyerte a Duna Televízió Csináljuk a fesztivált című dalversenyét.

A jó koncertek a lélek sebtapaszai 1.

Méghozzá nem is akármilyen dallal nyert, Lerch István és Horváth Attila fantasztikus slágerével, a Nézz az ég felé cíművel. Ilyen mezőnyben: Maradj velem (Balázs Fecó – Horváth Attila) – előadta Király Viktor; Európa (Varga Miklós – Varga Mihály) – Oláh Ibolya tolmácsolásában; Elmegyek (Máté Péter – S. Nagy István) – Kökény Attila énekével; Ezt egy életen át kell játszani (Presser Gábor – Sztevanovity Dusán) – Dolhai Attilától; Origo (Pápai Joci) – Oláh Gergő produkciója; Kell még egy szó (Koltay Gergely) – Szabó Előd előadásában; Csókkirály (Fenyő Miklós) – tolmácsolta Szabó Máté; Szerelem, miért múlsz? (Rakonczai Viktor – Rácz Gergő – Geszti Péter) – Orsovai Reni énekével; Ő még csak most tizennégy (Barta Tamás – Adamis Anna) – Takáts Tamástól.

A jó koncertek a lélek sebtapaszai 2.

Mindezek tetejébe a dalt Horváth Charlie-nak írták, akit pedig Freddie a legnagyobb magyar énekesnek tart. (Jelzem, hangszínükben felfedezhető hasonlóság.)

A jó koncertek a lélek sebtapaszai 3.

Ezek tudatában elképzelhetjük, mekkora megtiszteltetésként érte Freddie-t a felkérés, lépjen színpadra példaképével a Charlie 77-koncerten, a Papp László Arénában.

A jó koncertek a lélek sebtapaszai 4.

A Lélekbúvár című műsort akusztikus trió tagjaként, zongora- és gitárkísérettel adja elő az énekes, annak érdekében, hogy mindenféle színpadon teljes értékűt tudjanak nyújtani. Freddie saját dalai mellett azokat szintén eljátsszák, amelyek mérföldkőnek számítottak életében.

A jó koncertek a lélek sebtapaszai 5.

Különösen fontos a muzsika Freddie életében, amennyiben kényszerűségből lett kosárlabdázóból zenész, egy 2009-es súlyos baleset után, ami véget vetett sportkarrierjének. Fekvőgipszben hallgatta szeretett dalait, majd megtanulta a gitárkíséreteket, riffeket. Közben nem csupán hallgatta, de kihallotta, hogyan énekelnek ki bizonyos hangokat Brent Smith (Shinedown), Steven Tyler (Aerosmith), Phil Collins (Genesis), Bobby Kimball (Toto), Ian Anderson (Jethro Tull), azaz kedvencei. Addig gyakorolta, míg meg nem találta azt a pozíciót, amikor úgy szólalt meg a hang, miként az eredeti. Rájött, akkor tud biztonsággal kiénekelni adott dallamot, ha azt halkan is képes megtenni. Öt évre rá megnyerte a Rising Star tehetségkutatót, 2016-ban pedig már az Eurovíziós Dalfesztivál színpadán képviselte Magyarországot.

A jó koncertek a lélek sebtapaszai 6.


Rovatok