Szegénynek született, és szegényen halt meg a huszadik század első felének egyik legeredetibb magyar képzőművésze, Egry József. A Balaton festőjének is nevezett zseni több mint harminc éven át kutatta ecsetjével a tó, a pára, a fény üzeneteit.

Nem a Balatont festem, hanem annak világát

– fogalmazott ő maga. Születésének 140. évfordulója alkalmából Egry József 140 – Balaton, Szicília, Nervi címen rendeztek kihagyhatatlan kiállítást a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum felújított épületében.

Vezúv és Badacsony

Az évforduló alkalmából létrehozott, 140 művet felsorakoztató tárlat alapvetően a művész balatoni alkotásaira fókuszál. Ez meglehetősen bőséges merítés, hiszen Egry Badacsonyban élt és alkotott 1918-tól 1951-ben bekövetkezett haláláig. A teleket többnyire Budapesten töltötték feleségével, mivel az asszony hozományához tartozó keszthelyi villát kénytelenek voltak eladni, a minden komfortot nélkülöző badacsonyi présház pedig, ahol nyaranta dolgozott, télen lakhatatlan volt.

Sipos Anna művészettörténész, a kiállítás kurátora az Indexnek elmondta, hogy a tárlaton ízelítőt nyújtanak a festő olaszországi útjain alkotott műveiből is. Egry első itáliai útján, amelyre egyre súlyosbodó tüdőpanaszai miatt volt szükség, olyan képek születtek, amelyek a több évtizedes balatoni életművének előtanulmányaként is értelmezhetőek.

Az Egry-képek egyik különlegessége az a technika, ami 1918 után kezd kibontakozni. A különös sorsú művész katonaként szerzett súlyos betegségének utókezelése miatt került először Badacsonyba. Ami a sorsát illeti, Nyáry Krisztián Egry Józsefről és feleségéről, Pauler Juliskáról írt tanulmányában, mely az Artmagazinban jelent meg, leszögezi a festő életéről:

Franciaországban ebből már filmet és tévésorozatot forgattak volna. Nyomorból érkezett, késdobálásból élő tüdőbeteg festő és az őt ápoló ezredesfeleség között szövődő szerelem, katonakórházban készült aktrajzok, családi botrány, kitaszítottság az úri társaságból, itáliai utazásra cserélt vagyon. Budapest helyett a Balaton.

Sorsfordító Badacsony

A mélyszegénység nála nagyon mélyet jelent. Nincstelen, alkoholista apja és filléres munkákért robotoló anyja mellett esélye sem volt arra, hogy iskolában művelje magát. Már egészen kicsi korától elvarázsolta a képek világa, de mezítlábas művészetrajongóként nem engedték be a teremőrök a múzeumba. Előbb cipőt kellett szereznie, hogy a képek elé juthasson.

Alkalmi munkák mellett igyekezett ellesni a mesterség fogásait, és csak a kitartásának és tehetségének köszönhette, hogy lukas zsebbel, éhezve, fázva, de körülnézhetett Franciaországban is.

A szegénysége nem akadályozta meg abban, hogy amikor 1906-ban Menhely című képe miatt 1000 koronás ösztöndíjat kapott, és a Képzőművészeti Főiskolán tanulhatott, másfél éven belül összevesszen tekintélyes művész pártfogóival, és az ösztöndíjat elveszítve magányos harcosként küzdjön tovább.

1915-ben őt is behívták katonának, ám nem jutott ki az I. világháború frontjaira, mert egy gyakorlat során jeges árokba esett, és ebbe majdnem belehalt. A tüdőbeteg fiatalembert a Vöröskereszt badacsonyi kórházába küldték utókezelésre, és ezzel meg is pecsételődött a sorsa.

A kórházban meglehetősen közeli ismeretséget kötött egy önkéntes ápolónővel, Vízkelety Ferenc ezredes feleségével, született Pauler Juliskával. 

Ráadásul élete végéig hűségesen ki is tartott mellette jóban és rosszban.

Badacsony nemcsak feleséget, hanem otthont és művészi témát is adott a festőnek. Míg korábban kontúros, impresszionista jellegű tájképeket és munkásokat festett, badacsonyi évei elején elkezdte használni a pasztellkrétát és az igen erősen felhígított olajfestéket.

„Papírra festett képein az anyag saját fehér színét is erőteljesen használja, hogy megragadhassa a fény és a levegő lényegét” – fogalmaz Sipos Anna.

Egry Józsefet nemritkán Csontváry Kosztka Tivadarral hozzák párhuzamba a fény kezelése, illetve itáliai témájú képei miatt. Azt a művészettörténész sem tartja teljesen véletlennek, hogy Egry szintén elutazott Taorminába, sőt Pompeiben ugyanabban a szállodában lakott, mint a napút festője. Mindenesetre maga a művész nem nagyon beszélt arról, hogy bármiféle hatással lett volna rá Csontváry.

Az viszont biztos, hogy legnagyobb tanítómestere a Balaton volt.

Ő maga ezt így önti szavakba:

Én nem a Balatont, hanem annak világát festem.

Az Egry 140 című kiállítás többek között azért is megkerülhetetlen, mert pontosan nyomon követhető az a harmincéves meditációs folyamat, amelyet ecsettel a kezében vagy csak a parton sétálva, badacsonyi műteremházának ablakán kinézve, horgászladikban merengve végzett a művész.

Így beszél a fény

Képein megjelennek a vitorlások, a halászok, szivárvány, pára és fény. Egyre mélyebbre és mélyebbre hatol a titokban, nem érdekli az elsődleges látvány, egész életében azon dolgozik, hogy a valódi lényeget mutathassa meg.

Vagy ahogy ő fogalmaz a Visszhang és pára címen látható képéhez tartozó idézet szerint:

A végtelenben elvesző kiáltás érdekel.

A saját útján alapvetően az a tudás vezérelte, amelyre a Balatonnál meditálva tett szert. Megértette és lefestette a fény és a víz szerelmét, képes volt olajszínekkel újrafogalmazni a levegő textúráját. Képein látszik a hang.

Lefesti a földről hazavezetett csacsi apró patáinak dübbenését, a verandán beszélgető társaság távolról fel sem ismerhető szavainak moraját és a szivárvány suttogását. Egry Józsefnél megszólal a fény, saját hangja van a levegőnek, beszél a víz, és mélységes titkokat árul el a nap.

„Egry zseni volt. Olyan tudás birtokosa, amit nem lehet festőiskolában megtanulni” – szögezi le a kurátor.

Pénz és politika

A jómód okozta ellustulás soha nem fenyegette az egykori mezítlábas művészetimádót. Bár mértékadó művészi körökben fontos alkotóként tartják számon, leveleiben folyamatos anyagi nehézségekről számol be. Bár vannak támogatói – elsősorban a felesége –, a negyvenes évektől kezdve egyre kevesebbet fest, és amúgy is gyenge egészsége tovább romlik.

A világháború után, úgy tűnik, javul a helyzete, 1948-ban Kossuth-díjjal tüntetik ki, de a kommunista hatalomátvétel után gyakorlatilag kiradírozzák nevét a hivatalos művészek lajstromáról. Egyrészt nem érdekelte a szocreál, másrészt a két háború közötti megrendelői miatt eleve nemkívánatossá vált Rákosi országában. Nem kapott kiállítási lehetőséget, megrendelést, talán ez is közrejátszott abban, hogy 1951-ben végleg elköszönt a fénytől.

A költőket is megihlette

A kiállításhoz készült minőségi katalógusban három nagyszerű tanulmány is olvasható. Gopcsa Katalin egyebek közt idézi Németh István Pétert, aki Csoóri Sándoron, Nagy Lászlón, Nemes Nagy Ágnesen, Weöres Sándoron át Lator Lászlóig sorolja hosszan a magyar kortárs költészet színe-javát, akiket megihlettek Egry József művei. Itt olvasható egy idézet is a festőtől, amelyből kiderül, miért hatott a költőkre, és mit tartott Egry maga a festészet lényegének:

A látottakat ismertté, az ismerteket tudottá, a tudottakat élménnyé, az élményeket magasztossá kell tenni, hogy művészetet hozhassunk létre.

A cikk megírásában nem csak a helyszínen volt nagy segítségemre Sipos Anna. A művészettörténész tartalmas elemzést írt Egry olaszországi útjairól a katalógusban.

A művész életének izgalmas fordulataiban Dr. Tevesz Mária alapos tanulmánya is segített eligazodni ugyanott. Törő Balázs írása pedig azt a regényes Badacsonyt mutatja be, ahol a művész alkotott.

A kiállítás, amelyet a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa projekt tett lehetővé, október végéig látható a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban.