Scheiber Hugó képeiért már komoly licitharc szokott kialakulni, a Virág Judit Galéria legutóbbi aukcióján az 1926-ban festett Stadion című festménye már meg sem állt 50 millió forintig, de több más műve is bőven a kikiáltási ár felett kelt el. Nem volt ez mindig így, a művész élete során folyamatos egzisztenciális gondokkal küzdött.

„Világsikerem volt, de ma este sem volt kaja” – miért festett annyi portrét Scheiber Hugó? *

Scheiber Hugó terjedelmes és izgalmas életművében kiemelt szerepet játszanak a portrék. Legfontosabb modellje talán saját maga volt, és nem volt kíméletes önmagával szemben sem, önarcképei hűen tükrözik humoros, olykor inkább ironikus, gúnyos természetét.

Kíváncsi, vehemens, extrovertált jelleméből fakadóan fogékony volt az őt körülvevő környezetre, emberekre. A nagyvárosok – Berlin, Budapest, majd a harmincas évek elején egy rövid ideig Róma – utcáin, parkjaiban, éjszakai bárjaiban megforduló hírességek, politikusok vagy éppen az átlagos, hétköznapi emberek kifogyhatatlan inspirációs forrást jelentettek számára.

Számos társasági eseményre kapott meghívást, amelyek kiváló lehetőséget kínáltak Scheibernek, hogy a szélesebb közönség előtt is megmutassa portréfestői képességét, sőt a korszak hírességeinek, politikusainak lerajzolásával még a kinti sajtó figyelmét is felkeltette.

Híres modellek

Leghíresebb modelljei közé tartozott a némafilmek sztárja, Asta Nielsen, vagy az orosz balett legendás balerinája, Tamara Karsavina. A híres színésznők, táncosnők és az éjszakai élet sztárjai mellett Scheiber portréinak nagy részét politikusok tették ki. Megrajzolta Wilhelm Marx birodalmi kancellár, Andrássy Gyula gróf, illetve miniszterek és államtitkárok arcképét is.

A húszas évek végén, miután végleg hazatért, Scheiber abban bízott, hogy a portréfestészet Budapesten is éppen olyan elismerést fog hozni számára, mint Berlinben. A portrékészítés ugyan fontos bevételi forrást biztosított a számára, de nem volt elegendő ahhoz, hogy ne fenyegesse az állandó egzisztenciális bizonytalanság.

Tersánszky Józsi Jenő visszaemlékezése szerint:

Amilyen remek volt festőnek Scheiber, olyan élhetetlen, mint üzletember. Ha bárki vett tőle képet, másnap vagy egy-két napra rá megjelent valaki nála, és ugyanazért az árért két másik föstményét kínálta megvételre.

A Pesti Napló pedig így emlékezett meg róla: „Pesten mindenki ismeri pirosképű, köpcös alakját, ahogy szájából kilógó szivarral, örökösen izgatottan, nagy mappával a hóna alatt rohan az aszfalton és keresi a vevőt, aki alig egy vacsora áránál többért képet vegyen tőle. Scheiber Hugónak hívják.”

* Molnos Péter: Festészet a jazz ritmusában. Scheiber Hugó. Kieselbach Galéria, Budapest, 2014