Vető Orsolya Lia élénk színekkel és izgalmas formákkal hozta el a nyarat a Virág Judit Galériába. A festőművészt Az olvadás mintázatai címet viselő tárlatról, valamint az alkotáshoz való viszonyáról kérdeztük.

A fiatal festőművész már gyermekkorában is az anyagok bűvöletében élt: magukkal ragadták a természetben megtalálható és tapasztalható színek, formák, matériák, a gyermeki érdeklődés pedig azóta is megmaradt. Művészetében az organikus elemek keverednek az ultramodern, neonszínű alakzatokkal, a naturális összetevők a mesterséges motívumokkal.

A Virág Judit Galériában 2024. július 12-ig mintegy harminc képét tekintheti meg a közönség. A tárlat négy év munkásságát öleli fel, és két sorozatból, a Biophilia és a Folyékony időszeletek (Liquid Slices of Time) szériából áll.

Keretet adott az oktatás

„A szabad játék kötetlensége és közvetlensége, a rengeteg tapintási inger beleíródott az emlékeimbe. Ezek máig meghatározóak számomra. A képeim tulajdonképpen gesztusfestmények, bár nálam nem annyira jelennek meg az irányzathoz köthető indulatos ecsetvonások. Inkább egy finomabb, áttételesebb viszonyulás jellemez. Átgondolt festészeti lépések és egy önelemző alkotói folyamat eredménye az, ahogyan a festői mozdulatok rögzülnek a vásznon” – fogalmaz Vető Orsolya.

Budapesten tanult a Képzőművészeti Egyetem festő szakán, utána Pécsi Tudományegyetem Művészeti Doktori Iskolába járt.

Ez így öt plusz négy év képzőművészeti tanulmány, ráadásul közben a

művészettörténet szakot is elvégeztem. Idén zártam a sort a doktori védéssel, eddig

mondhatni folyamatosan iskolába jártam. Ezekben az intézményekben biztonságos

közegre leltem, ami keretet adott az életemnek és lehetővé tette, hogy azzal

tölthessem a legtöbb időt, ami a leginkább foglalkoztat. Egy szép, hosszú,

kísérletekkel teli folyamat indult el, amely során sokat formálódott a festészetem

karaktere.

Lassú, de folyamatos igénye van a megújulásra, és bár a kiállított képei egy külső szemlélőnek hasonlóak lehetnek, Orsolya számára nagyon is különböznek egymástól az alkotások. Képein sok a vissza-visszatérő elem, forma vagy szín, de ezek más és más variációban és elrendezésben, rétegezve bukkannak fel mindegy egyes alkotáson, éppen ezért mindig más jelentés rajzolódik ki. Mint mondja, az asszociációk esetenként különböznek, mindenki máshogy értelmezi a képeket.

Az anyag szeretete is ebben a rétegződésben és a technikában mutatkozik meg. A művésznő olaj-, illetve akrilfestékkel dolgozik, néha külön-külön, máskor ezek kombinációját keni a felületre. 

A matéria hatalmas játékteret ad: egy színátmenetes felület kialakításához például

használhatok lazúros festékeket, ilyenkor átsejlenek az alatta lévő rétegek, de

alkalmazhatok fedőfestékeket is, és a foltokat akár 1-2 milliméter vastagságúra is

vehetem. Ezek pici különbségek, de általuk azt vizsgálom, hogy az anyagból milyen

képzeteket és érzeteket lehet előhívni. Szeretek pepecselni, számos precízen

kialakított elem van a képeken, de megjelennek olyan lendületes és spontán vagy

annak ható felületek is, melyek a festék önalakító képességét, viselkedését, élő

minőségét hangsúlyozzák, valamint a természet organikus változására is

reflektálnak.

Képein az élénk színek dominálnak, amelyek egymást felerősítő színkombinációk. 

„Nem a koncepcióhoz keresem a technikát, inkább fordítva. A matéria és az eszközök ismeretéből, működésük közvetlen megfigyeléséből indulok ki. Érdekes gondolatkísérlet számomra, hogy a festékek eredetileg természetes anyagokból készültek – például porrá őrölt növények, ásványok olajjal összekeverve –, és ha a festéket felkenem a vászonra, az óhatatlanul is elkezdi organikus entitások formáját ölteni. Úgy rendeződik, úgy folyik, hogy visszaidézze azt, amiből lett” – mondja.

A kőporból készült festék sokszor sziklákra vagy geódákra emlékeztető formákat ad ki a vásznon, máskor virágszirmok tűnnek ki a foltokból. Ezt a természetességet lehet turbózni (vagy éppen ütköztetni) a neonokkal, aminek hatására a képen egyfajta vizuális feszültség jelenik meg.  

Úszkáló elemek

Képein nincsenek „főszereplők”, nincs kiemelt, központi elem vagy kompozíció, az elemek antihierarchikusan, demokratikus módon jelennek meg a felületen. 

Mintha minden úszkálna, lebegne a kép terében. Engem jelenleg ez foglalkoztat: hogy

minden mozgásban legyen a kompozíción belül, hogy a képi szerepek

felcserélődhessenek, illetve hogy ezek az absztrakt motívumok élettel telítődő

anyagként váljanak megtapasztalhatóvá. A néző a folyékonyság érzete által nyújtott

narratívába tudjon belehelyezkedni.

Orsolya vallja, hogy az általa művelt festészet mindenki számára átélhető, nem feltétlenül szükséges hozzá specifikus művészettörténeti háttértudás, mert az ingerekre adott reakció képessége, az érzékek útján aktivizálható kollektív tudás minden nézőben eleve benne van.