- Kultúr
- Senki többet, harmadszor
- kohán györgy
- gyula
- képtár
- festmény
- adomány
- műalkotás
- egyesült államok
Az Egyesült Államokból tért haza egy Kohán-festmény Gyulára
További Senki többet, harmadszor cikkek
Az Egyesült Államokból tért haza hétfőn Kohán György gyulai származású festőművész egy korai, expresszív műve, az Éneklő fiúk.
Liska András, a festményt a gyulai Kohán Képtárban átvevő Erkel Ferenc Múzeum szakmai vezetője kifejtette, tavaly nyáron a washingtoni magyar nagykövetségtől kaptak egy levelet, hogy egy magyar származású, 1956-ban az Egyesült Államokba emigrált család szeretne felajánlani a Kohán Képtár számára egy festményt.
A művész az Éneklő fiúk című olajkartont az 1940-es években festette, és egy ebédmeghívásra vitte magával – ugyanabban a díszkeretben, amelyben most hazaérkezett – egy szintén festőművész hölgynek, aki a Dakó család rokonságába tartozott. A család tehát közvetlenül a festőtől vette meg a képet – ismertette Liska András.
Az alkotás a Magyar Nemzeti Galéria által kiadott kiviteli engedéllyel 1962-ben került ki az Egyesült Államokba, Dakó Sándor tulajdonába.
Az egykori akadémikus azt kérte fiától, hogy egyszer juttassa vissza a művet Magyarországra. A jelenleg már nyugalmazott filozófiaprofesszor, Dakó Márton ezért vette fel a kapcsolatot a nagykövetséggel – mondta el Liska András.
Hozzátette, a képtár több mint 660 festményt és csaknem 2500 grafikát őriz Kohán Györgytől, de az ilyen expresszív, korai korszakába tartozó alkotásból kevés van náluk.
A műalkotás hétfői kicsomagolásakor derült ki, hogy a hátoldalára egy csendéletet vázolt fel a festő.
Dombi Ildikó, a Kohán Képtárat is működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kiállítóhelyekért felelős ügyvezető igazgatója elmondta, időről időre keresik meg őket Kohán-alkotásokkal, néhány grafikát már korábban a képtárnak adományoztak, de
„ilyen értékű és jelentőségű felajánlás még nem érkezett”.
Hozzátette, február 20-án, Kohán György születésnapja alkalmából időszaki kiállítást rendeznek, amelyen a művész eddig nem, vagy csak ritkán látott alkotásait mutatják be. Ott helyet kap a most megérkezett festmény is.
Az MTI kérdésére Liska András elmondta, mérlegelni fogják, hogy az Éneklő fiúk bekerüljön-e az állandó kiállításra is, amelyről hangsúlyozta: egyébként is gyakran változtatják, hogy Kohán minél több alkotását meg tudják mutatni az érdeklődőknek.
A festmény hazaszállítását a Trade Logistics d.o.o. Branch Office Budapest vállalta díjtalanul.
Kohán György Gyulán született 1910. február 22-én, és ott is halt meg 1966. december 16-án. Kossuth-díjas festőművész és grafikus volt, alapító tagja a hódmezővásárhelyi Tornyai Társaságnak. Művészi hagyatéka – mintegy 600 festmény és 2500 grafikai mű – a gyulai Erkel Ferenc Múzeumhoz került, de őriz tőle műveket a budapesti Magyar Nemzeti Galéria, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum és a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum is, továbbá vannak alkotásai magántulajdonban is.