Index Vakbarát Hírportál

Idén is indul a Majdnem Híres Rocksuli

2011.09.27. 13:39 Módosítva: 2011.09.27. 14:37
A Majdnem Híres egy a zenebuzik között kultikusnak számító film címe. A név azonban Magyarországon képzést is jelent. A képzés részeként szakemberek tartanak előadásokat leendő újságíróknak, menedzsereknek, koncertszervezőknek a szakmáról és a tapasztalatokról. A 2010-ben lezajlott kurzusról és a tervekről kérdeztük Réz Györgyöt, a projekt egyik ötletadóját és szervezőjét.

A Majdnem Híres korábban újságíróképzésként indult, de 2010-ben belekerült a programba a popmenedzser szakirány is. Megérte bővíteni?

Azért bővítettünk, mert azt láttuk, hogy nagyon kevés újságírót bír el a piac. Egyrészről szükség lenne jó popújságírókra, másrészről ez inkább hobbiként működik, mert nagyon kevés embert tart el a szakma. Menedzsmentre viszont minden zenekarnak szüksége van, több ismerős is jelezte, hogy ez érdekelné, és az újságíróoktatásban is tanítottuk a zeneipar működését. Így nekiláttunk és az illetékes minisztériumnál akkreditáltattuk a könnyűzenei menedzserképzést. Eddig ilyen szakma nem is létezett itthon, hivatalosan mi oktatjuk először. Pedig menedzselésre egy garázszenekarnak is szüksége van az első perctől. Ezért foglalkozunk sokat a zenekari menedzsment 360 fokos modelljével, ahol akár a zenekaron belül egy vagy több tag vállalja a teljes ügyintézést a koncertszervezéstől a marketingen át a PR-ig. És ugyanez egyébként az újságíróknak is érdekes.

Milyen visszajelzéseket kaptatok a tanfolyamról?

Természetesen felmértük, hogyan értékelik a vizsgázott diákok a tanfolyamot, de talán még fontosabb tudni, hogyan dolgoznak azok, akik végeztek. Van, aki a Világzenei Nagyszínpad színpadmestere lesz a Szigeten, van, aki saját zenekart menedzsel vagy keresett magának olyan együttest, akiben lát fantáziát. Innen kapunk igazi visszajelzéseket, mert a problémákkal most is megkereshetnek, és meg is keresnek minket. Látjuk, ahogy lépegetnek előre és szurkolunk nekik, mert az ő sikerük a mi sikerünk is lenne. De praktikusan az látszik, hogy a projektmunkákat, gyakorlati tapasztalatokat nagyon igényli mindenki.

Volt olyan hallgató, aki elégedetlen volt?

Ha volt, is, nekünk nem mondta. Volt természetesen némi lemorzsolódás a képzés kezdetétől, de aki végzett, attól nem hallottunk olyat, hogy elégedetlen lett volna.

A szakma mit reagál a tanfolyamra?

„Tényleg van ilyen?” – egyelőre kábé ennyit, de meglátjuk, mi lesz, ha már többet találkoznak a kikerült diákokkal. Akivel volt alkalmunk kicsit hosszabban elbeszélgetni a képzésről, az mind nagyon hasznosnak találta, de ez egy smúzolós szakma, ki tudja, mit mondanak a hátunk mögött. Ja, és előkerült egy csomó durva történet zenekarokról, akiknek nem éppen profi elvárásaik, kívánságaik voltak, vagy koncerthelyekről, akik semmit nem szolgáltattak, mert nem értettek a szakmához, és így tovább. Mindenki tud egy csomó ilyen történetet a maga munkájából.

Mit lehet tanácsolni egy popmenedzsernek akkor, ha még a fővárosban is szűkülnek a fellépési lehetőségek?

Hogy szeresse a zenét és csinálja. A zenekari menedzselés messze nem csak a koncertszervezésből áll. Amúgy sarkosan fogalmazva csak attól lesz több koncerthely is, ha profibbak a produkciók, erre nagyobb közönség jön be, amire már érdemes koncerthelyet üzemeltetni. És itt nem is elsősorban a zenéről van szó, hanem mindenről, amivel a zenekari kommunikáció és a szervezés jár.

Milyen tervekkel vágtok neki a következő sorozatnak?

Elég széles a spektrum, ahogy már az előbb is szóba került, és szeretnénk az egyes részekre jobban fókuszálni, attól függően, kit mi érdekel. Specializálni egy kicsit, ha valaki zenekart akar menedzselni, ha koncerthelyet akar üzemeltetni, ha koncerteket akar szervezni, ha zenei újságíróként szeretné megérteni az összefüggéseket. Vagy, ha nagy, multinacionális lemezkiadónál vagy zenetévénél szeretne dolgozni, tehát a zeneipar sűrűjében.

Keresgéltem a neten rólatok, de úgy tűnik, titkolóztok. Miért nincs honlapotok?

Ahogy a magyar popkultúrában általában, mi sem ebből élünk, illetve ebből nem élünk meg. Így aztán akkor lépünk előre egyet, ha erőnk, időnk, forrásaink vannak rá. Most vált annyira komollyá a történet, hogy hamarosan indulhat a honlapunk, addig a facebook.com/majdnem.hires oldalon kommunikálunk, de jelentkezni (október 7-ig), kérdezni lehet a majdnemhiresjelentkezes@gmail.com címen.



Rovatok