Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMNyugtató miatt aludhatott el a fürdőkádban Whitney Houston
További Stenk cikkek
Szorongásoldó nyugtatót szedett Whitney Houston a fontosabb fellépései előtt, állították az énekesnőt ismerő források a TMZ-nek. A portál szerint Houston azért fulladhatott meg a fürdőkádban, mert elaludt.
A 48 éves Whitney-t szombat délután találták holtan a Beverly Hills-i hotelszobájában, pár órával azelőtt, hogy a Grammy-díjátadó előpartiján fellépett volna. A TMZ úgy tudja, hogy Houstont a fürdőkádban találták meg, a feje víz alatt volt. Testtartása alapján úgy tűnt, mintha elaludt volna a kádban, és becsúszott volna a víz alá.
A források szerint a stylist, a fodrász és két testőr volt a hotelszobában az énekesnőn kívül szombat délután. Aggódni kezdtek, amiért Houston már egy órája bent volt a fürdőben, pedig készülnie kellett volna az esti rendezvényre.
Miután a kopogásra nem érkezett válasz, Houston fodrásza bement a fürdőszobába, majd a sikolyára az egyik testőr is beszaladt. Kihúzta az énekesnőt a fürdőkádból, és megpróbálta újraéleszteni. Hamarosan a mentők is megérkeztek, de ők sem tudták már megmenteni, 15 óra 55 perckor kimondták a halál beálltát.
Mivel sokáig küzdött a drogfüggőségével, a rendőrség kábítószerek után kutatott a szobájában. Illegális szereket nem találtak, csak vényköteles gyógyszereket, köztük szorongásoldó nyugtatót is.
A TMZ szerint az énekesnő korábban azt állította a forrásaiknak, hogy szorongások és pánikrohamok gyötrik, a gyógyszer pedig segített neki ellazulni a fellépések előtt. Ugyanakkor nem tudnak arról, hogy Houston szombaton is nyugtatót vett volna be, és korábban is csak az elmondásából hallották, hogy a fellépések előtt szedi a gyógyszert. Szerintük az énekesnő jó hangulatban volt szombaton, és lelkesen várta aznap esti fellépést.
Az énekesnő viszont több forrás szerint keményen mulatott a Beverly Hilton Hotelben előző éjjel a barátaival, és a hatóságok elképzelhetőnek tartják, hogy a nyugtató alkohollal vegyítve okozhatta a tragédiát. Ugyanakkor a TMZ forrásai szerint még túl korai bármiféle következtetést alkotni. A halottkém vasárnap elvégezte a boncolást, de várhatóan meg kell várni a toxikológiai vizsgálat eredményét is, hogy kiderüljön, pontosan hogyan halt meg Houston. Ez a TMZ szerint akár hetekbe is telhet.